Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Lámpa nélkül éjjel

2014. július 14. 10:30 - regulat

Alapból dicséret illeti azt a szervezőt, aki úgy választja meg a túra időpontját, hogy az is teljesíthesse, aki nem vágyik az éjsötét erdőbe… Ehhez a kisebbséghez tartozom én is. Nem félek a lámpafényes túráktól, de az igazából nem az én világom. Most még legalábbis így érzem. De szerencsére vannak kompromisszumos megoldások…

kakukkhegy.jpgIlyen volt a szombati Kakukkhegy Éjjel 16 (33 MTSZ pont, rendező: Sarokkő Egyesület), aminek tűző napon indultunk neki még fél hét előtt. Azt azért be kell látni, hogy ez a táv két és fél óra alatt kényelmesen lekocogható, ergo így július közepén kicsi az esélye, hogy a fejlámpát elő kelljen venni. ... már, ha még sötétedés előtt akar beérni az ember. És ez volt a terv.

A túra mellett szólt, hogy a Sarokkő előző Kakukkhegyi túrájáról csak jót hallottam, mondjuk pont az ellenkezője miatt fogok elmenni egy másik csapat túrájára, mert azokról csak rosszat halottam eddig.

És akkor nekivágtunk a naplementének. Elkövettem azt a hibát, hogy a Kakukkhegyi erdősorról nem fényképeztem egyet… mert azt hittem, hogy feljebb még szebb lesz a kilátás a városra. Feljebb nem volt. Már kilátás a városra… Viszont az első két kilométeren letudtuk a szintemelkedés felét, ami azért nem rossz, lehet pihenni.

A Kolacsovszky Turistaháznál nosztalgiáztam egy keveset a Buda Határán jelzőszalagját látva… de most az egyszerűbb út, a piros négyzet, vitt Csillebérc felé. Nem árulok zsákbamacskát az itinert nem szerettem, a táblázatos rész, amit én elsősorban használok, nem tartalmazott információt arról, hogy egy-egy szakaszon milyen turistajelzésen, kéne haladni… ok, a szövegesben benne volt, de én a szöveges részt csak kiegészítőnek használom, ha lehet a táblázat mellé.

Az azért vitathatatlan előny, hogy Csillebércig a rövid és a hosszútáv együtt haladt. Innen irány Makkosmária. Ami tényleg egy egyszerű szakasz, csak sárga…

Van nekem az a problémám, hogy eddig akárhányszor sikerült teljesítménytúrán elvágódnom, az következetesen a sárgán történt. És mostanság kezdek aggódni… Szerintem át kéne festeni, vagy valamelyik másik színen elesni… az utóbbira nem vágyom.

A Csacsi-rétre beérkezés, avagy hogyan csináljunk hülyét magunkból... Láttam én az itineren, hogy ez csak egy köztes szakasz, nem ellenőrzőpont, és mégis a rétre beérve fürkészem az asztalokat, hogy hol pecsételnek. Az első asztalnál egy fickó ül, és itinert olvas… a rét túloldalán főznek, de nem tűnik túrázónak a csapat. Az esőház üres. Van mögötte egy társaság, akik talán… de azok meg mutogatnak az ellenkező irányba, hogy arra… Kezdek ideges lenni. Azok meg csak mutogatnak, hogy lefelé a sárgán, nem mi vagyunk az elsők, akik benézik a kanyart. Mondom nekik, hogy nem néztem be itt ellenőrző pontnak kell… és mutatnám az itinert, ahol egyértelműen az van, hogy az ellenőrzőpont mintegy 893 méterrel van arrébb… izé.

erdő.jpg

Makkosmáriáig nem bénázok többet. Utána némi, a helyismeret hiányából fakadó bizonytalankodás van még. És ezzel nem vagyunk egyedül. A negyedik ellenőrzőpont előtt két futó nézegeti az itinert, hogy milyen kétszáz méter?, milyen betonút?, mi van?

A négyestől újra közös szakasz a rövidtávval… ismerősökbe futunk bele. Közös felolvasást követően megyünk tovább a sárga körsétán. És sejtem, hogy akik már egyszer valamelyik irányban letudták ezt a túrát, azok tulajdonképpen másodjára itt tényleg szinte csukott szemmel is közlekedhetnek.

Ez tulajdonképpen egy nagyon kellemes útvonal. Még szürkületben érünk vissza a célba.

Mondhatni terv szerint. Távra, szintre kellemes. Bűn lett volna kihagyni.

Mindezek mellett az itiner nem kaphat többet 3 pontnál, már csak azért sem, mert a táblázat nem tartalmazta, hogy az egyes szakaszok milyen jelzésen mennek. Az útvonal egyébiránt jól követhető lenne, csak jelzett úton megy. Szalagozást tényleg nem igényel (rásegíteni persze mindenre rá lehet). Az itiner miatti bizonytalankodás, nem az útvonal kijelölés hibája 5 pont. Frissítés. Erre csak 5 pontot adhatok, mert ekkora távon nem frissítek, ergo nekem még sok is volt a frissítési lehetőség. Összesen 13 pont a 15-ből. A túrát (még, ha nem is az éjszakai verziót) kezdőknek is ajánlom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr996506877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása