Tulajdonképpen a március utolsó hétvégéjére jutott túrára akár mondhatnám azt is, hogy felkészülés volt a Magas-Bakony 50-re. Több szempontból is. Pedig ugye van addig vagy öt hónap hátra, de az volt számomra a 2014-es év legjobb túrája.
Szóval a Pilisi Szirtek 24-es, azaz médium távját (MTSZ pont: 57; rendező: Köck Roland, Molnár Zsolt) nyugodtan vehetem felkészülésnek, mert páros túra volt, és mert volt Bodri… na jó, Bodriról majd menetközben, pár szóban.
A legtöbbször egyedül futok, így számomra akár túra, akár futás, mindenképpen (még most is) feladat megtanulni azt, hogy a nálamnál lassabb túra, vagy futótársat ne sürgessem, hanem igazodni tudjak az ő tempójához. Ezt elmondani annyira egyszerű, de a gyakorlatban… van még mit tanulnom.
Szóval Pilisi Szirtek. Igen, ismét elhagytuk a… azt azért nem mondanám, hogy unalom komfortos [meg talán nincs is ilyen jelzőpárosítás], inkább csak egyre jobban megszokott Budai-hegységet, és a közeli Pilisben választottunk túrát. Egy hónap múlva, úgy is onnan tervezünk egyerősebb menetet, az lesz a Sárga 40.
Próbálok nem elkalandozni.
Nem ez volt az első túra a Köck-Molnár páros szervezésében, amin részt veszek, így nem volt meglepetés. Patent indítás, jó útvonal, jó itiner, a frissítés pont ott, pont annyi amennyi kell… mégis itt lett a végére némi hiányérzet.
Ok. Induljunk.
A szintrajzot elnézve ez egy ideális körtúra. Futni mindenképpen, hiszen a szintemelkedés nagy részét letudjuk a túra elején, és onnan már szinte csak hullámvasutazunk lefelé.
De tényleg, az első haton annyit emelkedik, mint a további tizennyolcon. Ráadásul úgy tűnt, hogy szerencsénk van, és mégsem viharos a szél… Tűnt, mer’ a hegy felfogta… de a további tizennyolcon…
Baktattunk felfelé, és időnként, amikor az ember kiér egy szirtre, rácsodálkoztunk a kilátásra. Ami mint tudjuk, megér minden szenvedést… Bár én sziklára kimászni… csak, ha muszáj. Szélben meg még talán akkor sem.
Aztán az egykori katonai bázison [bocsánat harcálláspont] feltűnt a gigantikus porszívó szűrőnek látszó Boldog Öszéb-kilátó és lecsapott a szél… Frankón megijedtem, hogy lefú a hegytetőről. Eszembe nem jutott felmenni és megnézni, hogy jujj, de jó, és jujj, de szép…
Ez kérem, részemről szabályos meneküléssé fajult. Segített benne a lejtő.
Igazi terepfutó hangulat, egy majd kétsávos aszfaltozott úton kocogni lefelé a Pilis-tetőről. A természet lágy öle… No, persze.
Mondjuk, már látszanak a nyomok, hogy az egykori honvédségi utat kezdi visszafoglalni az erdő.
Ezen a szakaszon sejtettem meg először, hogy én bizony kivételesen nagyon mellé terveztem az időt, amikor azt gondoltam, hogy 5:42:00 alatt letudjuk az egészet. Mentségemre legyen mondva, hogy most nem az erőnlétünkhöz, hanem Beus pulzusához kellett igazodni… így határozta meg az edzője, és amióta pulzuskontrolozik, még nem tudjuk felmérni a tempóját. Hát gyorsabb, mint gondoltam…
Közben egy vízmosásban lebotladoztunk a Mária-padig. Igen botladoztunk, mert a tavaly novemberi jégkár egyik következménye, hogy az út ezen szakasza, lett lévén vízmosás is, a járhatóság határáig volt tele hulladék fával.
Újabb emelkedő következett egészen a Két-bükkfa-nyeregig. Frissítés, majd irány a Fekete-kő… ahova nem voltam hajlandó kimászni, mert alapesetben is tériszonyom van, nem hogy szélviharban…
Közben Még Mária-pad után, előkerült valahol egy Bodri… Még a Magas-bakony túrán történt, hogy a sok egy irányba haladó túrázó felkeltette egy ifjú puli figyelmét és becsatlakozott… mondjuk azt, hogy túrázni, és nem terelni. Pedig de!
Megint csak volt egy önjelölt turistaterelőnk… mondjuk a Kemény-sziklánál kicsit megzavarodott, mert a túrázók össze-vissza mászkáltak.
És igen! Itt sem másztam ki megcsodálni a kilátást…
Békésen kocogtunk tovább Klastrompusztáig.
Be kell vallanom, hogy itt, már Klastrompusztán, a túra háromnegyedénél (még volt vissza hat kilométer) volt célba érkezési hangulatom.
Jó volt ott, és az embernek kedve lett volna leállni, hogy ok, köszi, megérkeztem. Ezt a hangulatot szeretem a TT-k végén.
Itt meg menni kellett tovább. Talán még morogtam is kicsit.
Tulajdonképpen kellemes kocogás várt még ránk, hogy visszaérjünk Pilisszántóra a Felső kocsmába.
4:57:24…
Lássuk be ezt a tervezést, minimum 38 perccel kevesebbre kellett volna venni… mondjuk a Muzslánál (két hét múlva), majd így is teszek.
Értékeljünk: Itiner: Az út végig követhető volt a táblázatból, a szintrajz, térkép, szöveges leírás csak plusz. Ez a klasszikus 5 pontos. Útvonal teljesen jól követhető, egyedül az utolsó EP-hez letérés volt kicsit problémás… de jár az 5 pont. Frissítés: ennél jobb akkor lett volna, ha a végén akad egy kis tea… de így is 5 pont. Az ottfelejtési faktor nem játszik (de nem is akarom kipróbálni) az is 5 pont. Összesen: 20 pont a húszból.
- a bejegyzés szerkesztett változata a sportosan.com portálon olvasható -
