Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

31. Wizz Air Budapest Félmaraton

2016. szeptember 15. 06:00 - regulat

kánikulamód

Tulajdonképpen annyi most bőven elég lenne, hogy benne vagyok az első tíz százalékban. Ez így majdnem negyvenkilenc évesen, hétéves futómúlttal, lényegében hobbifutóként, nekem, nagy dolog. Nem is hiányzik sok ahhoz, hogy teljesen elégedett legyek, de ha nem az időeredményt nézem, akkor ez most nem úgy sikerült, ahogy terveztem.

wizz2016.jpgBár a sokak által szokatlannak titulált melegnek mindössze annyi köze van, hogy idejekorán elengedtem az eredeti célidőt, mert eredetileg 1:35 alatt akartam célba érni.

Egyébként a melegről meg annyit… nos az igaz, hogy naptár szerint már ősz van, de a meteorológiai szempontból ez még nyár. …és szeptember elején nem mondanám, hogy szokatlan a harminc fokos napi csúcs (árnyékban).

Szóval a meleggel annyi van csak, hogy illik komolyan venni. Meg a melegben futásra, melegben futással lehet felkészülni.

Itt inkább az volt probléma, hogy a hőmérséklet hirtelen emelkedése, nagyobb megterhelést okoz. Az, hogy ez mennyire ki tudja ütni az embert megtapasztaltam (igaz, nem a saját bőrömön) a tavalyelőtti UB-n…  Szóval lehetett tudni, hogy mire számítsunk, így első lépésként, a szombati ráhangolódó túrán, visszavettem a tempóból, maradtam a rövidebb távon, és beláttam, hogy vasárnap bőven jó, ha sikerül az 1:40-es célidőt megközelítenem.

Fejben tehát elvileg rendben voltam, amikor kiérkeztem a ligetbe a Pénzügyőr SE sátrához. Ismét szép létszámmal képviseltette magát az egyesületünk a versenyen. psewizz.JPG(A csapatfotóért köszönet Zachár Attilának)

 

És akkor maga a futás.

Az idén már tudatosan készültem, készülők arra, hogy be tudjam osztani az erőmet. Meg volt, hogy ötödik kilométerhez 0:24:10-nél, a tizedikhez0:47:40-nél, a tizenötödikhez 1:10:45-nél kell érnem, onnantól meg, ahogy bírom…

Nem nagy kunszt, tavasszal már sikerült, a nyáron meg ott bukott meg a mutatvány a K&H-n, amikor a harmadik kör elején elkezdtem én is lekörözni a tömeget. De majd most! – gondoltam. És a rajt után elfeledkezve magamról, a kellemes futóidőben (mert akkor még az volt), megindultam a tömeggel. Így utólag, még csodálkozom is, hogy hogy lehettem ennyire hülye. A József Attila utcán már derengett, hogy ennek így ára lesz. A Lánchídon már azon gondolkodtam, hogy csinálni kéne valamit… már, hogy újratevezni, megrázni magam… és még két kilométeren keresztül, vitt a lendület, a tömeg, az endorfin, az alagútban kezdtem, észhez térni, és visszavenni a lendületből. Nem volt egyszerű.

best.jpg

Ha megnézzük az endomondo mit mutat a legjobb verseny közbeni időkről, jól látszik, hogy az az első 5 kilométer nagyon nincs a helyén. Azt csúnyán elfutottam.

Szóval, mire a rakpartra értem, úgy éreztem, hogy rendben vagyok.

A ligethez képest minimum tíz fokkal melegebb rakpart rendesen megfogta a futókat, sőt szemmel láthatóan ütött a meleg, mert volt, aki padlót fogott. …meglepetésemre nálam jobb futókat is értem itt be…

Mivel jól éreztem magam, elkezdtem azon agyalni, hogy ezzel a tempóval vajon mennyivel az 1:40 alatt tudok beérni. Nem kellett volna. Mielőtt visszaértünk volna pestre, még a Szabadság hídról lefele rám tört a hányinger. Először azt gondoltam, hogy itt a vége, aztán azt, hogy megpróbálok átlendülni ezen némi további lassítással. Meg előjött a frissíteni, vagy ne dilemma.

Tudom, hogy mindenki azt szajkózta, hogy igyunk eleget, meg locsoljuk magunkat, mert kell a hűsítés, de! Ez azért nem volt extrém meleg. Rám az jellemző, hogy ennél a tempónál (öt percen belüli) egy korty víz is gyomormosás jelleget ölt. Izzadni meg izzadok annyit, hogy a technikai vizesborogatás jelleget ölt rajtam. Ha ujjatlanban futnék, akkor tényleg kéne a locsolás…

Végül nem ittam, nem öblögettem, csak futottam.

Azért kezdte magát meghálálni a lassítás, és rendeződtem nagyjából. Tulajdonképpen, mire elértem a Nyugati téren a felüljáróhoz, már már megint a gyorsításon, mint opción járt az agyam. És persze örültem minden ott szurkoló ismerősnek, Szíj Zolinak, Gergőnek, Pettynek… és a Ferdinánd híd alatti kerengő után megint 4’40” alatti tempóban tudtam futni.

szurkolo.jpg

Azt hiszem, a Szépművészetitől indult az örömfutás. A franc se gondolta, hogy a ritmusváltással még egy kilométeren keresztül négy húsz alatti tempót tudok futni a végén.

Beértem. 1:37:30 (már a nettó idő)

Befutóérem, befutó csomag… B6 vitamin. …mert azért valami kaparta még a torkom egy kicsit.

Tanulság?

Van.

Egyrészt tervezhetek bátrabban; másrészt nem elég tervezni, hanem igazodni is kell a tervhez; harmadrészt kell tudni újratervezni.

Nem ez lett a legjobb félmaratonom, de ilyenkor visszagondolok arra, hogy 2011-ben hasonló körülmények között (már a meleg terén, viszont a jelenlegi tapasztalataim alapján tudnám vesézni, hogy mi mindent toltam el valójában...) vánszorogtam be két óra tizenhat perc szenvedés után, most meg még maradt bennem tartalék. …és mégiscsak a 384. lettem egy olyan 5223 fős mezőnyben, aminek az eleje az OB-n induló atlétákból áll.

 wizzut.jpg

ami a földet tapodta: Asics-Gel GT 2000;

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220

 

 

ps.: Jövőre valami nagyon jót kéne itt futnom, mert az lesz a hetedik, és József Attila is megmondta, hogy a hetedik te magad légy...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr111703987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.