Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

A komfortzónán túl, avagy a Piros 65

2016. november 06. 06:00 - Ge_rika

...és ami mögötte van

Tavaly még fel se értünk Dobogókőre - a 35 km-es táv céljába - már tudtam, hogy jövőre (azaz az idén) jönni kell. Hosszabbra…

Adrival ugyan először az 50-es távon gondolkoztunk, de az év eleji VérKör 77 km-e, majd az UltraBalaton 70 feletti kilométerei egyértelművé tették, hogy a 65 km-re megyünk.

"Egyébként is, a majdnem 2500 m szint jobban eloszlik a 65 km-en, mint az 50-es távon a közel ugyanennyi." …ilyen és hasonló pozitívumokkal győzködtem futó-és túratársaimat.  

A létszámlimit miatt hamar neveztünk, nehogy lemaradjunk, de meglepő módon csak 18 fő volt a rajtlistán, abból baráti futós társaságunkból mi hatan.

Terveztük, szerveztük, készültünk, nagyon vártuk.

ge1.JPG

Sajnos technikai és egészségügyi problémák miatt csak 5-en tudtunk indulni, ráadásul az eredeti „együtt megyünk végig” terv helyett ketten korábban, túrázva. Mi Adrival és Csabival hármasban 7:10-kor nagy nevetések közepette, futva-túrázva indultunk neki a távnak, Csillaghegyről.

Szeles, ködös, felhős, kísérteties volt helyenként a táj. Ráadásul az előző napi eső miatt saras és csúszós lett a terep.

ge2.JPG

A Kevélyről lenézve nem láttunk sok mindent, konkrétan  a tejfehér semmit.

Az első ellenőrző ponton ezen el is viccelődtünk, majd haladtunk tovább.

ge3.jpg

Addigra kiderült, hogy Szilviék (ők rajtoltak korábban) kb. 2 km-rel vannak előttünk, nem zökkenőmentesen, de haladnak.

ge5.jpgGyönyörködtünk az őszi erdőben, időnként 1-1 fotót készítettünk, majd futottunk, helyenként gyalogoltunk.

Csobánkára érve eltűntek a felhők, már-már napos volt az idő.

Csikóváralján Józsi (autós-fotós kísérőnk) azzal fogadott  minket, hogy eltévedtünk-e?  - merthogy lassabban értünk oda a tervezettnél….

A sarat és csúszkálást kivesézve, ettünk-ittunk-fotózkodtunk, átbeszéltük ki hol tart az ismerősök közül és indulás be az erdőbe…

ge4.jpg

 

 

A Tölgyikrekig kicsit nosztalgiáztunk Adrival, mivel azon a szakaszon ért tavaly utol minket Káldi Peti, aki akkor is, idén is a 85-ön futott. Ráadásul akkor ott el is tévedtünk, megnézve,hogy milyen szép az erdő a  Sárgán …

Idén ezt kihagytuk, helyette Szilviékkel váltottunk pár szót, miután beértük őket. Nem tudni – mondták – meddig jönnek, a teljes távot biztos nem. Miután elláttuk őket magnéziummal és pár jótanáccsal együtt mentünk egy rövid szakaszon, majd megérkezett KPeti.

Kölcsönös örömködés, ki hogy van, hogy bírja, majd miután elmondta, hogy  úgy érzi elfutotta az elejét… futott is tovább. Innentől kezdve már csak Józsitól hallottunk róla… és a sikeres célbaérkezéséről.

Gyönyörű helyeken haladtunk. Futás közben az esélyeinket latolgattuk. Volt egy időtervünk, de a legfontosabb a sérülés nélküli, rendben történő célba érkezés volt. Hiszen a táv első 35-37 km-ét ismertük csak, a többit csak részben és nem mindegy hány kilométert kell sötétben megtennünk.

A Szőke forrás völgyénél a patakon átkelés most kellemesebb élmény volt, mint tavaly, bár a lendület miatt kis híján bokáig süllyedtem a vízbe mert a sok levél miatt nem látszott melyik a kő, hol van csak víz az avar alatt.

ge7.jpg

Vidáman értünk be Dömösre, a 28. kilométerhez. A "Road to Hell" és a "Long Way To the Top" szövegét elemezgetve. A pontnál Józsi már várt minket. Evés-ivás-vetkőzés-fotózás, zsákból kipakolni a felesleges dolgokat. Kevesebb ruha is elég lesz, innen úgyis mászós rész jön…

ge6.jpg

Tudtuk, hogy jó pár kilométert kell felfele megtennünk, ami egy erdészeti létrán átmászással indul.

ge8.jpgTavaly egész jó ütemben haladtunk, most valami nem stimmelt. Velem.

Elvesztettem a lendületet az emelkedőn.  Mentem én, csak nem haladtam.

Találgattuk mi lehet a gond: valószínűleg sokat álltunk Dömösön, és nem is ettem normálisan. Gyorsan egy sport csoki, kis víz, rágó Csabitól ...haladjunk, haladjunk. Kocogtunk a síkon, ahol lehetett, de már görcsölt a combom, fájt a térdem. Szakó-nyereghez felvonszoltam magam, majd mondtam Adriéknak, hogy: menjenek, Dobogókőn találkozunk.

Egy örökkévalóságnak tűnt felérni. Már menni is alig bírtam, annyira fájt. Megálltam, masszíroztam a lábam, majd számolgattam…. Adri fent át akar öltözni, Csabit várják a barátai, enni szeretne, ha összeszedem magam, még van pár percem egy mosdóba menetelre és így nem vesztettünk időt. Na de ha ennyire fáj a combom, hogy fogok innen még 30 km-t menni?? Csak feltartom őket.  Ezen morfondírozva el kezdtem futni –vagy valami olyasmi mozgást csinálni – és hopp már a turistaháznál is voltam.

Ott Józsi megörült, hogy végre olyan képet tud csinálni, ahol erdő is van mögöttem – ha már egyszer terepen futok, ez nem hátrány.

Ki, hol, merre, mit csinál, lábam fáj, lehet nem megyek tovább …. pecsételés. Kicsit káoszos hangulat.

Jól esett a menedékház melege, a kulturált WC , majd a magnézium ampulla, a kóla és a pár falat keksz. Nem volt más bajom, csak a jobb combom fájt nagyon. Útközben túrázókkal találkozva kiderült, hogy a 65 az tényleg 65, az 50-es táv meg valójában 54 körül van, tehát, ha elmegyünk a következő nagy pontig, a Kopárig, az nincs 20 km, onnan meg már kevesebb, mint a tervezett 15. Ezt annyira meggyőzően adta elő Adri, hogy közben öltöztem, ki-be pakoltam, amit kell a zsákba. Automatikusan csináltam amit mondott: raktam el a fejlámpát (ez később fontos momentum lesz), ittam és ettem.

Nekiindultunk hát a hátralévő közel 30 km-nek. Az eddiginél is jobban figyeltük a jelzéseket, nehogy eltévedjünk, mivel csak egyes részeit ismertük ennek a szakasznak. A terv az volt, hogy sötétedésre elérjünk a Kopár csárdáig.

Mivel komótosan haladtunk és Csabi már a Kevélyről lejőve Rákóczi túrósra vágyott, bement sütit enni egy cukrászdába Pilisszentkereszten. Mi baktattunk tovább Adrival, Csabi majd beér minket. Nem ez volt az első közös túránk, így ezt teljesen természetesnek vettük adott körülmények között.

Szép részeken jártunk, beszélgettünk majd igencsak meglepődtünk.

ge9.jpg

A leírás szerint nulla szintkülönbség, lefelé haladás van hosszan. Ehhez képest másztunk felfele… De legalább ismerős volt a terep.  Sokáig csak hármasban voltunk, majd „kerülgettük” egymást három 50-esen túrázó fiúval. A Csévi-nyereghez így együtt értünk fel.  Az egyik legjobb hangulatú ellenőrző pont volt, bár mindegyiken kaptunk pár jó szót  addig is és utána is. Itt a kecske fejdísz, a gitár hangja és a „Csak akkor mehettek tovább, ha eléneklitek a boci-boci tarkát”, feldobott minket . A fiúk nem nagyon voltak dalos kedvükben, de mehetnékünk volt, így Adrival megmentettük a helyzetet.

Énekeltünk, meg lettünk dicsérve és tovább mehettünk. Igaz kicsit elszomorodtunk, mert nem nézték ki belőlünk, hogy a 65-ön megyünk, de ez később nálam rendeződött….

Kezdett sötétedni, az erdőben nagyon gyorsan, percek alatt nem lát az ember semmit. És mi futottunk. Na jó, kocogtunk. Ekkor derült ki, hogy Adri az autóban hagyta a lámpáját Dobogókőn. Annyira ösztökélt engem, hogy a saját dolgait nem is figyelte. Csabinál volt kettő is, nálam is egy, így megoldottuk a helyzetet és szerencsésen leértünk végre a Kopár csárdához, az 54. km-hez.

Ott gratuláltunk Vági Petiéknek és kicsit irigykedtem, hogy nekik az a cél volt már. A többi ponthoz képest sokkal lassabb volt a pecsételés menete, így emiatt jó pár percet eltöltöttünk ott, és az autóból depózással, lámpával felszerelkezéssel, a hátralévő kilométerek tervezésével.

A terv az volt, hogy innen a sötét miatt már nem futunk. Haladunk, ahogy tudunk, lényeg, hogy ne tévedjünk el, és rendben felérjünk a Nagyszénásra, majd onnan le. Merthogy az szívás, ahogy azt több rutinos túrázótól hallhattuk.

Csabi épp hogy elindultunk, azt mondta, hogy neki nincs kedve futni, sőt már sétálni se. Adrin látszott, hogy menne, és neki is indult. Összeverődtünk páran, és egymástól kicsit leszakadva jó ütemben haladtunk. Adri és Csabi elől, én utánuk egy szintén a 65-öt teljesítő túratárssal.

Miután a „Fogsz futni innen is?” kérdésére nemmel válaszoltam, láthatóan megörült, hogy neki ez pont jó tempó lesz, és nem kell egyedül mennie. Tudtam, hogy mászós rész jön, alkalmi túratársam mondta is, hogy vannak negatív élményei tavalyról. Az újabb magnézium ampulla már kezdett hatni, de azért óvatosan haladtam. A hátralévő táv rövidebb lett, mint gondoltuk, mindössze 11 km körüli, de 400 m szinttel.

Felérve a Hosszú árokhoz el se tudtam képzelni a vak sötétben, hogy oda hogy mentek fel autóval a pontőrök. Nagyon kedvesek voltak, elláttak mindenféle jótanáccsal és finomsággal. Nekem nagyon mehetnékem volt már. Fáztam, feszült voltam, tudtam, hogy Adriéek legalább 10 perccel lehetnek már előttem. Jön a mumus, a Nagyszénás, és onnan már csak lefele…

Elindultam hát a sötétben, mondván, majd utolér a túratárs, aki még evett-ivott-öltözködött. A forgó ajtón átjutva bele a semmibe, majd folyamatosan felfele.  Egy idő után előre engedtem őt, mert zavart a hátulról jövő fény. Egyre mélyülő szakadék, kidőlt fák mellett haladtunk. Fel-fel-és fel. Nem volt annyira vészes, de már szerettem volna, ha túl vagyunk rajta. Egy pár kortynyi ivás felérve, majd végre a pont. Örültem, hogy ott vagyunk, de már nem akartam időzni.

ge10.jpg

Ismét egyedül indultam el, először rossz irányba.

Másik irány, de biztos, hogy erre? Visszakiabáltam a pontőröknek, mert a kék és zöld jelzés volt csak látható. Megnyugtattak, hogy most már jó felé megyek. És ahelyett, hogy lefele, nem-nem …  felfelé vitt az út.

Hangosan morogtam magamban, majd kiértem a tetőre, a szélviharba. 

Kilométerben csak saccoltam, hol járok, időben szintén Az a lemenetel maga volt a borzalom. Nekem. És megint kezdett fájni a lábam. A vízmosás, a nem látszó jelzés , hogy ne a végén tévedjek el, a guruló kövek és csúszkálások.  Előttünk – reményeim szerint- Nagykovácsi fényei. Mögöttem csörtetés, hangok, beszélgetés. „Hány óra van?  Mit tudom én!” Előttem járó túratársam visszakiabál, válaszol. Félreállok, mert kis híján elsodor egy bottal túrázó férfi, aki telefonál. Ugyanis egyedül volt. A telefonnal beszélgetett miközben robogott lefele….

Az aszfaltra kiérve nem kívánom a futást, de gyors tempóban haladunk, többeket leelőzve, van akivel együtt hosszasan. Ő megy tovább a 85-ön és ismeri az utat. Már látni a templomot. Még egy kis tekergés, pár száz méter és vége.  Adriék már az autóban, kopognak az ablakon, mikor elhaladok előttük.  Be a plébániára, sorban állás a pecsétért,majd jön a kérdés: „Mész tovább?” 

„Én??  Kizárt! Egy lépést se.” – válaszolom.

„Jó, akkor megírom az oklevelet.- hagyja rám -  Mit iszol? Van kétféle pálinka, szörp, ….”

Megelégszem a mosdóhasználattal.

A tükörben meglátva magam több gondolat is átfutott a fejemen:

1. Ha így nézek ki, hogy gondolhatták, hogy tovább megyek a 85-re? Vagy pont ezért?

2. Jó, hogy nem készült itt fénykép.

3. Javítani kellene a kinézetemen – mégiscsak nőből vagyok! De reménytelennek tűnik...

Bár a lépcsőkön bizonytalanul, de elindulok Józsival az autóhoz, aki közben Peti itt felejtett csomagját kereste meg. Végtelen megkönnyebbülés és üresség van bennem.

Megbeszéljük a külön töltött kilométerek történéseit és tudunk nevetni.

Megcsináltuk!

Csillaghegyről Nagykovácsiba, 65 km, 2.475 m szintkülönbséggel. Adrinak és Csabinak nem egész 14 óra alatt, nekem 14 óra 15 perc alatt.

ge11.jpg

 

 

Ui. Most, amikor el kezdtem leírni a történteket, rájöttem, hogy nem is volt nálam itiner. Azt ugyanis még reggel odaadtam Józsinak, hogy tudja pontosan hol vannak a pontok. Mi úgyis együtt megyünk hármasban, elég lesz ami a többieknél van…

Még szerencse hogy ilyen profi a jelzés és a jelölések. Köszönet érte !

És hogy mi játszódik le az emberben ennyi idő alatt?  Egy ideig a hétköznapi dolgok, az otthon hagyott problémák, az elintézendő lista végig gondolása, majd a táj szépsége, a tervezgetés, a feldobottság élvezése, a boldogság, a társaim körülöttem és a sötét beálltával már csak maga az ÚT és a CÉL. Hogy igenis megcsinálom. Most már biztosan. Na meg hogy várnak a célban a többiek...

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr7011933077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2016.11.08. 10:50:51

szépen megcsináltátok! :) "vetkőzés-fotózás" ... playboy 65?

Ge_rika 2016.11.08. 10:55:02

@rrroka: Köszi ! :-) Igyekeztünk kiélvezni a körülmények adta lehetőségeket ;-)

CsipkeRózsa 2016.11.08. 15:04:28

Gratulálok, az írás szerint, nagyon nehéz lehetett.

Ge_rika 2016.11.08. 16:44:51

@CsipkeRózsa: Köszönöm, köszönjük ! Nem is a táv, inkább a szintkülönbség miatt nehéz
... ,de óriási élmény :-)