Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Ultrabalaton 2017 - ülve

2017. június 12. 05:10 - regulat

visszapillantó-mód

Sokszor olvashatunk arról, hogy milyen egy futóverseny a futók szemszögéből. Ráadásul vannak igazán különleges események, mint például az Ultrabalaton. 220 kilométer egyvégtében, még akkor sem kis feladat, ha váltóban indul az ember gyereke (minap írt erről Erika). ...és bizony vannak a csapatoknak olyan tagjai, akik még érmet sem kapnak, mégis sokat tesznek a sikerért. Kerékpáros kísérőként, vagy éppen sofőrként. Peti, aki nem mellesleg futó, most (is) kvázi egy helyben ülve tett meg mindent egy háromfős váltó sikeréért. Hagyom is szóhoz jutni:

ub_petivezet.JPGAz idei Ultrabalaton számomra, vagyis inkább a csapatunk számára, még a tavalyi versenyre nyúlik vissza. Akkor Adrienn és Sanyi párosban kísérelte meg a teljesítést, én a sofőrjük voltam. A teljesítés akkor sajnos nem sikerült, de ezt most nem is szeretném tovább taglalni. Az idén trióban nevezetek Áronnal kiegészülve, és mivel azt hitték, hogy én is valamelyik futócsapat tagja vagyok, sofőr hiányában arra készültek, hogy a fiúk felváltva fognak vezetni.

Pár héttel a verseny előtt egy közös futásunkon kiderült, hogy bizony ráérek és még aznap megkerestek, hogy vállalnám-e autós kíséretet. Igent mondtam, mert a tavalyi drámai események okán tudtam, hogy milyen fontos nekik a sikerélmény és valahol éreztem, hogy úgy lesz ez az egész teljes, ha közösen vághatunk vissza a balatoni ultratávnak. A motiváció mindenkiben másképpen, de erősen dolgozott.

Ráadásul eredetileg Áron tavaly Sanyival közösen nevezett, de nem tudott indulni, így Adrienn egy másik csapatból ugrott be a férje Áron helyére Sanyi mellé, hogy a páros elindulhasson, és mivel hajnalban feladásra kényszerültünk, idén mindenki bizonyíthatott, én pedig örültem, hogy részese lehetek ennek a revansnak.

ub_csomagtarto.JPGMivel hónapok óta „saját hajtásra” készültek, és én későn jöttem képbe, az előkészületekbe bele se folytam. Megbeszéltük, hogy a rajtig Áron vezet és én pedig körbe viszem őket Aligától – Aligáig, ugye milyen egyszerű! A hazaúttal úgy voltunk, hogy azon a hídon majd akkor kell átmenni, ha odaérünk.

A magam részéről igyekeztem minimális csomaggal terhelni, az egyébként fullosan megrakott autót. A csapat váltóruhái, a szilárd és folyékony frissítők a csomagtartó mellett a belső térből is foglaltak helyet. És a Varga-pincészettől még kerékpáros kísérőre is számítottunk, ezért egy kerékpár a tetőcsomagtartóra került. Ez külön figyelmet igényel a fák miatt.

Pestről ráértünk 7-kor elindulni, mert a rajtunkra 09:30-kor került sor a kiírás szerint.

Több ismerős csapat és egyéni teljesítő is indult a kerületből ezért az autós kísérők telefonos kapcsolattartók is voltak, ami rendben is lett volna, ha nem felejtem a telefonomat Pesten. Utólag jobb is volt az úgy, hogy a saját telefonom nem volt nálam, mert így csökkent a külső tényezők száma. A telefonszám változásról szóltunk a többieknek, és úgy voltunk vele legyen ez a legnagyobb problémánk a hétvégén.

Jó időben érkeztünk meg a Club Aligához, bőven akadt idő az indulás előtti apróságokra, fényképekre, átnéztem az kinyomtatott szakaszkalkulációkat: a feladat egyszerű, a terv szerinti haladáshoz a következőnek megjelölt váltópont koordinátáit bepötyögöm GPS-be és haladhatunk. Láttam, hogy az nyomtatott táblázatban minden futó szakasza 6 perces kilométerekkel szerepel, szóval rákérdeztem, hogy milyen elvárásaik vannak maguk felé: 21 órát adtak le a nevezéskor, de nekem, úgy tűnt, hogy a teljesítést tartják elsősorban fontosnak, tehát a jobb időeredmény elérése miatt nem vállalnak felesleges kockázatot.

ub_acsapat.JPG

Felvetettem, hogy Siófok után majd leteszem a kocsit és mindannyian befutunk, de majd meglátjuk, milyen állapotban talál minket a hajnal.

Kilencre a rajtoltatás menete csúszásba került, az pedig nem kissé volt illúzióromboló, hogy tömegrajtoltatással voltak kénytelenek a szervezők a menetrendet rendbe tenni.

Sebaj, a csapat - rutinos módon - utolsóként futott át a rajtvonalon, hogy a megbeszélt rajtfotót elkészíthessem. A tömegrajtoltatás hatására viszont a kísérő autók is nagyjából egyszerre indultak meg egy irányba, tehát jó hosszú konvoj alakult ki a 710-es út felé, hogy majd kissé fellazuljon a 71-es úton.

Az indulástól kezdve folyamatosan szeles idő volt, mely csalóka tényező a futónak a napsütésben, és hangos figyelmeztetést jelent nekem, hogy el ne felejtsem a bringát a tetőn.

Apropó kerékpár, Aszófő után tűnt fel, hogy kerékpárosok vannak mindenütt, nem volt váratlan, de tavalyhoz képest jóval többnek tűnt. Egyes szakaszokon kimondottan zavaró volt. Nem néztem utána, de nekem úgy tűnt, hogy túl sok volt a bringás túrázó. A kerékpáros kísérőkkel könnyebb a dolga az autósnak, mert egy tempót halad a futóval, míg a túrázók nagyobb tempóval gurulnak, és előzgetnek futót és annak esetleges kísérőjét is. Aztán ugye létezik szembe forgalom is, szóval egy megoldás van: a végtelen türelmes és figyelmes haladás.

Ahogy már-már mindenki a második etapjával is megvolt, oldottabbá vált minden, és rutinszerűbbé alakult a váltópontozás. Többet mertünk időzni az indulásokkal, tudtuk, hogy időben érünk a következő pontra.

ub_valtas.JPG

Megbeszéltük, hogy mi az, amit még indulás előtt, mi az, amit a kocsiban és mi az amit, majd a következő ponton kell intéznünk. Talán az zökkentett ki egy kicsit, amikor Badacsonytördemic környékén egy csapatszállító kisbuszt láttunk az egyik ponton, megrogyott hátsó ajtóval. Végigfutott bennünk, hogy egy vacak baleset, hirtelen veszélybe sodorhatja egy egész csapat versenyét. Akkor még nem tudtuk, hogy nem is egy, hanem két csapat sorsáról volt szó, ráadásul kerületi futótársunk és kolléganőm is érintett. Ez csak a Varga-pincészetnél derült ki, amikor találkoztunk Évával, aki elmesélte, hogy nyitott ajtóval álltak és oldalról beléjük trafált egy másik kocsi és az ablak kitört, a karosszéria megtekeredett. Lefóliázva talán tudják folytatni a versenyt. Igaz így minden cuccukat belülről kell majd előhorgászni és nagyon tartanak attól, ha jön egy eső, mert akkor lehet, beáznának (Egyébként sikerült végigmenniük: Gratulálok mindkét csapatnak!).

A pincészetnél egyébként Adriennt vártuk, és még a váltása előtt megérkezett az ötödik csapattag is Csaba, úgyhogy levettük a bringát és innentől kezdve már útravalós frissítés is volt. Itt, a váltáskor, még az okozott egy kis aggodalmat, hogy Adrienn egy terelésnél megbotlott és lehorzsolta a könyökét meg a térdét is, de szerencsére ennél komolyabb sérülése nem lett. Áron segített a sebápolásban, nem volt egyszerű, mert elég zsúfoltan parkoltak az autók a pincészet parkolójában. Sajnos a baleset innen végig kísérte Adriennt, mert a seb az ugye csípett, a ragasztó meg nem jól tapadt.

ub_valtas_est.JPG

 

Keszthely irányába haladva lassan esteledni kezdett, előkerültek a fejlámpák. Miközben a szél nem, hogy alább hagyott volna talán erősödött is, és már biztosra lehetett venni, hogy eső is meg fog érkezni. Az eső okán tanakodtunk, hogy Csaba vajon kint marad-e bringázni, vagy inkább autózna, mert ha beül, akkor bizony kellene rendezni a belső viszonyainkat a csomagok miatt.

Hajnali egy óra után megérkezett az eső, az addigra már viharosra erősödött széllel, így volt alkalmam megtanulni, hogy az ablaktörlő kapcsolókarja pont fordítva működik, mint megszoktam, viszont működik és is volt rá szükség bőven. Villámok is csapkodtak, már arról is szó esett, hogy vajon felmerült-e a szervezők részéről, hogy esetleg megszakítsák a versenyt.

Egyébként le a kalappal Csabi előtt is aki, ha már bőrig ázott a bicajon, akkor is végigkísérte a csapatot.

A körülmények miatt minden váltóponton picit aggodalmasabban vártuk a „kintieket”. Akkor tájt fogalmazódott meg bennem, hogy a verseny első harmadában mindannyian „lelkesen” futottak, délután „ájtatosan”, míg éjszaka a viharban – mindenki túl a maga vagy ötven kilométerén – már kellett egy kis „gépiesség” és fogcsikorgatás is. Sanyinak például volt egy olyan gyors szakasza Balatonszárszóra érve, amit kategóriában a harmadik helyen értékeltek. A legfontosabb viszont, hogy mindenki összeszedetten végezte a dolgát, ügyeltek a pihenésre is, talán Áron volt, aki a legtovább figyelemmel kísérte az eseményeket. Adriennek, pedig az utolsó előtti érkezésekor jegyeztem meg, hogy olyan csivitelős hangulatban szállt be az autóba, hogy megnyugodtam, ezt ők már be fogják futni! Erre valahogy, úgy válaszolt, hogy azért tudjam, hogy ebben ez én kezem is benne van. Arról letettünk, hogy négyesben fussuk az utolsó 3,2 km-es szakaszt, viszont úgy alakult, hogy Sanyi végül kint maradt Áronnal a végére, úgyhogy Adriennel kerestünk egy parkoló helyet valahol a Club Aligán túl, és visszasétáltunk, hogy egymásra találjon a csapat, és készüljön 3 fős befutó fotó is!

21:02:56 után célban a Dryhill Athletics!

ub_bent.JPG

Ez alig több mint, a nevezéskor leadott időterv. Ötvenöt három fős férfi csapat indult, és a 17. helyet érték el. Ezzel a hatalmas teljesítménnyel elérték a céljukat, és én pedig boldog vagyok, hogy ehhez hozzásegíthettem őket.

A versenyközpont sátrában sok ismerőssel is találkoztunk, a fáradt arcok, és az álmos szemek ugyan kissé elfedték a célba érés örömét, de attól az még jól érezhető volt, és nem csak simán ösztönöz, hanem szinte fertőz: A 2018-as beszámolót már egy csapat futó tagjaként szeretném megírni, hogy ne csak a kezem, hanem a lábam is legyen benne az Ultrabalaton teljesítésében! Viszont akkor mindenkinek autós kísérő után kell néznie.

 

Mosonczki Péter

 

Most őszintén: ugye hogy van ez is olyan meló, mint futni?

 

Csapatfotó: Ultrabalaton.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr8712561327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.