Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Kocogás a hóban

2018. február 01. 06:00 - regulat

Nem lehet mindig a leghosszabb és a legizgalmasabb túrákat választani. A múlt hétvégére is inkább két tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, rövid és könnyű túrát választottam. Tudom, a rövid túra egy relatív fogalom.  Meg a könnyű is.

triumph_havas.jpg

Az elsődleges cél az volt, hogy végre tényleg lefussam a túrát.

Itt most azért tennék egy kitérőt, mert volt az a sok felháborodást kiváltó poszt annak idején, hogy: Nekem a futás. Ez a magammal szemben támasztott elvárásról szólt, ég abban a korszakban, amikor éppen terepfutó (is) akartam lenni. Az utóbbit ugyan elengedtem, de az akkor meghúzott határvonal az a saját útjaimra maradt. Bár lassan, így ötven felet, lehet át kéne értékelni, és terepen egy fél perccel megnövelni a kilométerenként tempót. Ezen néha elgondolkodom… és egyelőre minden marad a régiben.

Szóval, szombaton egy jól ismert túrát választottam a budaiban. Eddig kétszer teljesítettem a Triuph 15 (MTSZ: 40,4 pont; rendező: Sarokkő Egyesület) teljesítménytúrát.

Először a jános-hegyi önkiszolgáló ellenőrzőpontot hagytam ki, másodszor a virágvölgyi ellenőrzőpontot szaladtam túl… úgyhogy itt volt az ideje egy csont nélküli teljesítésnek, de az ember ne igyon előre a medve bőrére… A legegyszerűbb túrákon is képes vagyok hibázni.

Szépjuhászné. Ezúttal a jegypénztár előtt van a rajt, tehát nem igaz az a hír, hogy minden teljesítménytúra ki van tiltva a Gyermekvasút épületeiből… Egyszer csak kiderül az igazság. Mindenesetre a Szépjuhászné büfése és a TT rendezők között feszült lehet a viszony, mert a meleg tea a cél előtt a Budakeszi út túloldalán várta a túrázókat.

A parkolóban megszokott jégpálya semmit nem mondott a várható útvonalról, úgyhogy a hólánc marad a zsákban, és nekiindultam a János-hegynek.

Tulajdonképpen felfelé a piroson nyert a bennem élő biztonsági játékos, és mégis felvettem a hóláncot. Szükség nem volt rá, de jobb félni… voltak olyan részek amitől tartottam, ne nem az út elején.

Fent egy kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy felmenjek a kilátóba, de győzött a futási szándék… viszont a hólánc adta bátorság miatt azon kevesek közé tartozom, akik a libegő felé a jégpáncélos lépcsőn mentek le.

triumph_bozsi.jpg

triumph_lepcso.jpg

Innen örömfutás a Virágvölgy vasúti megállóhelyhez a kék körsétán. (Onnan a nyitókép)

Majd jött a szokásos levágás a sárga kereszten, és a kék körséta másik ágán vissza a libegőhöz, hogy utána a zöld háromszögön le…

triumph_tunder.jpg

Ez az a szakasz, a János-hegy oldalában, egészen a Tündér szikla aljáig, amitől tartottam. Ez tud olyan jeges lenni, hogy a magamfajta tériszonyos túrázó, kocogó megszenvedje. Sőt jég sem kell hozzá, elég némi sár… csak csússzon…

Most viszont a hólánc és a bot adta biztonság olyan fokú volt, hogy alig lassabban értem le, mintha száraz lett volna az út. Mondjuk az is igaz, hogy a speedcross önmagában is remekül kapaszkodott volna.

Innen már csak egy kis kapaszkodás a zöldön. Meg egy óvó hang, hogy "Óvatosan fiatalember! Nagyon csúszik."

Megköszöntem a kedvességet és kocogtam tovább, mert ugye a hólánc...

Ferenc-halom megkerülése után néztem az órát, hogy vajon milyen a tempóm, hiszen innen még kétszer fel kell menni a Hárs-hegyre, még, ha nem is a tetejére, hogy beérjek a célba, és az emelkedő… az azért lassít.

Viszont, ha valahova fel kell menni, onnan le is kell jönni… a sárga sávon lejönni, igazi örömfutás volt.

…és a piroson visszakapaszkodni sem volt olyan mackós.

triumph_piros.jpg

Vagy én erősödöm, vagy a hegyek mennek össze…

triumph_okl.jpgMindenesetre a cél előtt, még bőven volt időm teázni és beszélgetni. Még így is a tervezettnél bő tíz perccel gyorsabban 2:06:16-os idővel értem vissza a Szépjuhásznéhoz. Ezt már nevezhetem terepfutásnak.

Ezúttal csont nélkül.

Oklevél, kitűző… zsíros kenyér. Ahogy egy túra végén megszoktuk. A buszmegálló felé, még elgondolkodtam egy kitérőn, még egy meleg teáért, de jött a busz. Irány haza, mert vasárnap várt a Budai kék.

A pontozás tavaly óta nem változott, maradt a 19+1 pont.

Jó ez a túra, különösen felkészülési célból, vagy a szárnyaikat próbálgatóknak, akik még a hosszabb útvonalakat csak ritkán vállalják be.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

triumph_ut.jpg

A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:

triumph_szint.jpg

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220

hólánc: Snowline chainsen trail

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr9513615984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.