Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Budai Trapp 2018.

2018. február 22. 05:00 - regulat

Az Esztergomi vonat Pilisvörösváron szinte kiürült. Túrázók indulnak a Fetter vendéglőhöz… ott van a rajt. Ismét Budai Trapp. ...és végre havas képek. Mert lássuk be a téli túrák akkor az igaziak, ha legalább bokáig ér a hó.

budaitrapp_nyito.jpg

Azt gondolná az ember, hogy egy lináris túra, egy ködös, felhős téli napon a Budai-hegyekben nem sok embert mozgat meg. Na, ehhez képest voltunk nem kevesen.

Tavaly olyan négy és fél óra alatt értem Pilisvörösvárról a Csúcshegyi Menedékházba. Gondoltam az idén se lesz rosszabb, bár a Budai Trapp (rendező: Budapesti Természetbarát Sportszövetség) teljes távjának (van családi is) elvileg 29 kilométeres útvonala némileg változott tavaly óta. Azért írom, hogy elvileg, mert nekem az osm cca 27 kilométert mutat 928 méter szintemelkedéssel, és ez nagyjából megegyezik az órám által mért adattal.

Pilisvörösvárról elindulni, nekem örök nosztalgia. Az első Sárga 40 emléke… azt hiszem az volt az első harminc feletti túrám. Nevetéssel, futással… és némi szenvedéssel a végén. Meg Pilisszentivánon a lépcsővel… na az utóbbi most kimaradt. A lépcsőt épp felújítják… úgyhogy nincs. De azért mi, túrázók lelkesen átvágtunk a lezártnak tűnő építési területen. Az itiner szent.

Kaptatok a sárgán kifelé Pilisszentivánról, és áldom az éjszakai fagyot… csak azért nincs sár. …de lassan elérjük a havat. A Hosszú-árok a tavalyi jégpálya helyett kedves téli arcát mutatja.

Bár a tükörjégen, csúszásgátlóval akkor jobban ment a futás.

budaitrapp_hoszu.jpg

A kapaszkodás meg a Nagy-szénásra meg egyenesen siralmasan lassú lett. Nem is tudom mikor volt ilyen nehéz felmenni a piroson. Hozzá tartozik, hogy nem a lábam, vagy a tüdőm nem bírta, hanem a szemüvegem. Még az emelkedő elején futottam össze a két csapattárssal a pénzügyőrből (lesz majd harmadik is, de őt majd később emlegetem). Szóval utolértem Andrást és Petit, még az emelkedő szelídebb részén, és András kérdezte is, hogy: Hogyhogy nekem nem párásodik a szemüvegem? Mondtam, hogy mert lendületben vagyok és a menetszél… mellesleg a következő két kilométere Lovasi szólt a fejemben… ott lüktetett a nő, aki nagyon fontos dolog miatt szeretkezik. Majd.

Nagyon halott meg akkor voltam, amikor felértem az emlékfalhoz vezető útra.

budaitrapp_emlekfal.jpg

Aztán, egy kicsit még fel...

budaitrapp_nagyszenas.jpg

Na jó, van olyan hely, ahova felérni, megéri a szenvedést.

...és száguldás le Nagykovácsiba.

Ha valaki emlékszik még a tavalyi P85 posztra az tudja, hogy a Nagykovácsi – Petneházy szakasz, az nekem valahogy a hazaérés öröme. Nem tudom, hogy mikor és hogy alakult így, de így van. Lehet tavasz, nyár, ősz, vagy tél… én itt otthon vagyok, ha száll a por, ha cuppog a sár, ha csúszkálok a jégen, vagy a hóban. Most is ez volt… szabad voltam, otthon voltam. Csak szaladtam… Azért ilyenkor qrva jó dolog a hólánc.

Aztán a Petneházy. Azt hittem a hóban üresek lesznek a karámok, de ez a kis foltos (nem merem le tinker-pónizni, de nekem olyas) odajött barátkozni. Sajnos annyira nem volt kiscsillgos a nap, hogy legyen nálam kockacukor, de egy simogatás azért jól esett neki, és nekem is.

simi.jpg

Na, ezt örökítette meg Barna, aki szintén csapattárs. Köszi Barna, nagyon örülök a képnek!

Fekete-fej kicsit mackós fel, sohasem volt ilyen jó le.

A Hárshegyi körúton már látszott, hogy nagy a forgalom… néha a sár több volt, mint a hó, és ez a Hűvösvölgy felé már nem is lett jobb.

Ott becsatlakozott a családi táv, így újabb ismerősökkel találkoztam. Kis beszélgetés, kis szaladás. Fel a Vadaskerti-hegyre, le a Vadaskerti-hegyről… és akkor a Határ-nyereg után jött a meglepetés.

Tavaly még a Határ-nyereg és a Virágos-nyereg közötti szakasz a sárga sáv jelzésen haladt. Én mindig szidom, azt, aki az Újlaki-hegyet odarakta, de csak addig, amíg fel kell menni rá, meg le kell jönni róla. Különben imádom. Ha ott vagyok. Fent.

Most talán a hóhelyzet, talán más miatt, de a rendezők úgy döntöttek, hogy elég nekünk elmenni a hegy alatt, a kék kerékpárút jelzésen, és csak utána visszatérni a sárgára.

Egyrészt tényleg örültem, mert ez az út nekem eddig kimaradt. Le is tértem róla a repülőtérnél… benéztem egy kanyart.

budaitrapp_repuloter.jpg

Másrészt más ám a hegyet lentről nézni.

budaitrapp_okl.jpgVirágos-nyereg után, meg tényleg ott a vége, kis kapaszkodás a Csúcs-hegy oldalában, és egy nagy rohanás lefelé… meg egy kis aszfalt és már cél.

Mint említettem az elején ez a kaland tavaly négy és fél óráig tartott. Az idén télen keveset futottam, nem érzem magam formában, de nem vagyok önmagam megbízható kritikusa, mert ugyan vagy egy kilométerrel rövidült az út, meg a szintemelkedés is vagy száz méterrel kevesebb… de a rajt után 3:41:25 másodperccel már teát ittam a célban, és nemsokára a virsli is megérkezett.

A pontozás tavaly óta nem változott. Ismét 18+2 pont.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

trapp_ut.jpg

A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:

trapp_szint.jpg

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220

hólánc: Snowline chainsen trail

 

 

 

 

a lósimogatós fotóért köszönet: Szőke Barnabásnak

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr2913683390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.