Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

A március, az már tavasz?

2018. március 08. 05:00 - regulat

A buszon azt nézegettem, hogy melyik is az Amnézia söröző Budakeszin. Ott még nem jártam. Voltam két éve a Két Józsiban, meg tavaly a Golfban…  az idén az Amnézia lesz a végállomás. Kíváncsi vagyok, hány búfelejtő van még Budakeszin…

zold_homokhegy.jpg

Különben a Farkasréti temetőtől (épp oda igyekeztem) átgyalogolni Budakeszire, nem egy nagy durranás, alig nyolc kilométer, mégis akadnak olyan elvetemültek, mint én, akik minden év tavaszán ebből a nyolc kilométerből egy kis kitérővel negyvenöt kilométert csinálnak. Igen, elérkezett a Zöld 45 TT (MTSZ: 97,1 pont; rendező: Magyarországi Kárpát Egyesület) ideje.

"Többek között azért is jó, hogy vége a télnek, mert én az enyhébb időben szívesebben vállalkozom negyven kilométer feletti túrákra." - írtam tavaly, mert akkor tényleg vége volt a télnek. Bezzeg az idén, talán ezen a télen még soha sem volt ekkora a hó. Ez meg is látszott az indulók számán… sajnos a hideg, a hó, no meg a táv sokakat visszatartott.

Különben maga az útvonal, már a jelzések tekintetében igen egyszerű: zöld háromszög - zöld sáv - zöld háromszög - zöld kereszt. Ha valakinek van egy kis helyismerete, vagy inkább rutinja, már itiner se kell.

Tehát március első, és egyben jégvirágos szombat reggelén, a Márton Áron téren leadtam a száraz ruhám, és nekiindultam az Ördögoromnak. Most kéne valami képnek következnie, hogy milyen szép, meg milyen jó a napkeltét nézni, de voltam akkora marha, hogy nem vettem fel kesztyűt, és mire elértem az első ellenőrző pontot, már a hátizsák csatját sem tudtam kikapcsolni úgy átfagyott a kezem… Tudom, ne sírjak.

Nagy nehezen begyűjtöttem az első pecsétet, felvettem a kesztyűm, és a hóláncot… mert biztos, ami biztos, és megindultam a Széchenyi-hegynek. A következő három kilométeren lassan visszaköltözött az élet a kezembe… így a mesébe illő fagyott Normafán már tudtam fotózni.

zold_normafa.jpg

Jut eszembe a Normafáról. Nem tudom, hogy végleg, vagy csak ideiglenesen, de változott kicsit a zöld sáv útvonala, kikerüli a szánkó, vagy sí pályát. Nem tudom mi az, amikor arra jártam egy lélek sem sportolt még.

Én élveztem a jégvarázst… és kocogtam tovább.

zold_pad.jpg

Hóban futni különösen szeretek, de bevallom, hogy ez is olyan dolog, ahol a méret a lényeg. A friss öt- tizenöt centis hó az igazi, vagy a letaposott széles ösvények, ahol ropog a hó, de nem süllyedek el benne. …és az Árpád kilátóig ilyen volt az út. Ezért jöttem.

zold_arpad.jpg

Bár az Árpád-kilátónál épp elbújt, de a nap is kezdett kibújni a felhők mögül. Már-már azt éreztem, hogy túlöltöztem.

De azért minden nagyon szép, minden nagyon jó… aztán a Selyemakác utcánál, a Kecske-hegy felé elnéztem a kanyart. Úgy száz méter után tűnt fel, hogy nincs, csak hóval lepett lábnyom előttem. Az nem lehet, mondtam magamnak, és ahogy kinéztem jobbra láttam, hogy a párhuzamos úton ott meg egy túratárs, akit pár perccel korábban előztem meg.

Először azon gondolkodtam, hogy átvágok az erdőn, még száz méter sincs a távolság… léptem egyet, és térdig ért a hó. Inkább visszakutyagoltam.

Mondjuk a helyes úton sem jutott szélesebb ösvény… kezdett párologni a korábbi öröm. A keskeny nyomban futás nem az én világom.

Virágos-nyereg, Csúcs-hegy… közeledtem Solymárhoz. Már előre örültem, hogy az ilyenkor szokásos legendás sarat a Szarkavárnál ellepi a hó. Azt viszont nem tudtam, hogy Solymár egy jégkocka a világ valagán. Ahogy kiléptem az erdőből rám rontott a hideg. Nem tudom, hogy mínusz hány fok volt, de én mínusz tizenötnek éreztem. A kezem reszketett a kesztyűben, a leheletem ráfagyott a szakállamra, és lépni alig tudtam, nem hogy futni, pedig az kellett, hogy valamennyire átmelegedjek. Megszenvedtem az utat a ellenőrzőpont kocsmájáig. Isten bizony megfordult a fejemben, hogy feladom.

Aztán összeszedtem magam, és irány Naqykovácsi. Már majdnem elhagytam Solymárt, amikor az általam általában „ködhatárként” emlegetett házaknál, hirtelen valaki bekapcsolta a napot. Egyből jobban éreztem magam…. Csak ne kellett volna felkapaszkodni az Alsó-Zsíros-hegyre. Nem mondom, mire felértem nem, hogy nem fáztam, hanem ismét azon gondolkodtam, hogy valamit könnyíteni kéne a ruházatomon.

zold_iglu.jpg

Egy kicsit megálltam egy kóbor hókunyhónál. Állítólag lelkes apukák építették.

Aztán irány a plébánia, ahol meleg tea és zsíros kenyér várta a megfáradt túrázót, azaz engem. Egyrészt feltöltődtem, az út utolsó harmadára, másrészt… másrészt egyáltalán nem volt kedvem nekiindulni. Tudtam, hogy a település határában széles, szeles út vár…

zold_szeles.jpg

Csak erőt vettem magamon, elvégre mi az a két kilométer.

Valamelyik első túráim egyikén maga volt a végtelen. Akkor nevetve szaladtunk le a Nagy-Kopaszról… most oda kell felmenni. Mondjuk az a túra volt az egyetlen olyan, ahova csak azért mentünk (istenem, a lelkes kezdők), mert egy ismerős volt a pontőr. Ma már annyi pontőr ismerős, hogy néha egyszerre hat helyen is lehetnék.

…és akkor fel.

zold_osveny.jpg

Meg kell jegyeznem, hogy az utat még tavaly feltúrták a munkagépek, azóta még mélyebb árkokat mosott bele az eső… és időnként ha egy kicsit megcsúszott a lábam, térdig, vagy egyenesen combközépig ért a hó. Lépésenként tettem hol becsmérlő, hogy szarkasztikus megjegyzéseket arra, hogy szeretek a hóban futni… meg gyalogolni… meg egyáltalán szeretem ezt a hideg, fehér izét, ami napsütésben még a szememet is kiégeti. Egyáltalán, nem normális az, aki ilyen időben nem otthon ül a fotelban, a tévé előtt.

zold_csergezan.jpgPersze a havas erdő valójában gyönyörű, csak az átázott nadrág és futócipő ront egy keveset az élményen, no meg a felpuhult talp… tudom lanolin.

Hát az idén nem fotóztam hóvirágot a Csergezán Pál-kilátónál…

Pedig tulajdonképpen a hóvirágok miatt is vártam ezt a túrát… hát hó volt, virág meg… a hó alatt. Pedig szeretek a túrákról virágképeket küldözgetni, az olyan mosolygós érzés.

Viszont fotózhattam volna a napon és padon heverő pontőrt… de a róla készült képet nem teszem közzé.

Innen már csak tíz kilométer jobbára lefele…

Normális esetben, száraz talajon a nagy rohanás, amivel javítom az átlagtempót. Hát most nem volt az. Sok volt a hó… kevesen taposták előttem, és valahogy elfáradtam. Sok volt már a csúszkálás, pedig a hólánc is segített.

Hiányzott ebből a futásból a felszabadultság érzése. Vártam a végét, a száraz ruhát.

A Mammutfenyők előtt, a lovastanyánál akadt még egy kis sár is a végére. Már nem érdekelt. Már csak célba akartam érni. Általában a két faóriásnál megállok merengeni… különösen forró nyári napokon, meg ködös őszieken… meg…

zold_okl_blog.jpgAzért lassítottam. Istókzicsi, még fotózni is akartam, de egy Sámuel névre hallgató felmosórongy típusú eb kihívást látott a kezemben tartó botokban, és ezt eléggé barátságtalanul tudatta…

Letudtam az utolsó pontot, és már csak amnéziára vágytam. Pontosabban az Amnézia nevű búfelejtőre, ami a cél volt.

6:58:46

Kaptam oklevelet, kitűzőt és meghívtam magam egy unicumra… és végre száraz ruhába bújtam.

És akkor pontozás: Tavalyhoz képest nem változott, azaz: az itiner 3 pontos (A tavaly kifogásolt rész a Ferenc-halomnál javítva, és az sem baj, hogy a térkép Budakeszin az Amnézia, helyett még a Két Józsit mutatja célként.). Az útvonal 5 pontos. Frissítés: a Nagykovácsi és a cél közti folyadékhoz jutás kissé necces… de talán belefér, így marad az 5 pont. Ottfelejtési faktor: 5 pont.

Pluszpont a csomagszállításért jár, tracket nem találtam, de ígéretet kaptam, hogy jövőre lesz. És futóbarátnak sem nevezném, mert van olyan pont, aminek a nyitási sebessége, még az 5 km/h-t sem éri el... Összesen: 18+1 pont.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

zold_ut.jpg

A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:

zold_szint.jpg

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220

hólánc: Snowline chainsen trail

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr4413722106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.