Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Tavaszi szél

2018. március 15. 05:00 - regulat

Tavaszi szél vizet áraszt… és most gondoljunk jótékonyan az olvadásra, ne firtassuk a népdal rejtett értelmét. Én is az olvadásra gondoltam, amikor olyan túrát próbáltam választani március második hétvégéjére, amit talán megúszhatok aránylag száraz lábbal. Nem sikerült.

taram_nyito.jpg

Így aztán folyamatos újratervezésben voltam. Kihagytam az eredetileg tervezett pilisi 50-es túrát, beterveztem egy rövidet a budaiban, de amikor megláttam, hogy ez bizony tocsogni fog, inkább a hosszabb távot választottam. Teljesen mindegy, hogy hány kilométeren keresztül ázik a cipőm…

Mondjuk ez ebben a formában nem igaz, de ha a tíz kilométert kell összevetni a huszonöttel, akkor mindegy.

Két éve jártam utoljára a Tavaszi- iRAM 25,5 teljesítménytúrán (MTSZ: 57,7 pont; rendező: Sarokkő Egyesület). A kiírás 25,5 kilométert ígért 961 méter szintemelkedéssel.

Mint szoktam mondani a Sarokkő a kezdő túrázók, a hétalvók és a teljesítménytúrán edző futók barátja. Ez utóbbit tesztelni is akartam, ezért viszonylag korán indultam. (rajt 08.00 – 12.00-ig) Fél kilenckor már úton voltam Makkosmária felé. A latyakban. Mert az olvadásból leginkább a latyak jutott ezen a szombaton.

taram_malac.jpg

Pedig látványra nem volt olyan rossz. Az éjszakai fagy még összetartotta a latyakot. Még lehetett futni Budakeszi felé. Előbb a piros kereszt, aztán a Mária-út, majd a piros sáv.

A makkosi templom előtt ellenőrző pont. Itt vált ketté a két táv. Az általam eredetileg tervezett rövid a Normafa irányába ment tovább, én a piroson a Végvári-sziklát céloztam be, és azon túl Budaörsöt.

Azt hiszem akkor egy kicsit bántam a választást, mert valami tavaszt szerettem volna… Nem latyakot, meg sarat, hanem virágokat. És előttem volt a Sorrento-szikláihoz vezető sárga sáv. Ez a szakasz nekem még nyáron, száraz időben is mumus. Nem elég, hogy parton futó keskeny út, még van benne egy rövid, de combos emelkedő, amire sárban alig tud felkapaszkodni az ember. Gondolom, akik dél körül indultak a távnak, azok itt nem kicsit szentségeltek, mire felértek. Aztán még egy rövid kocogás és a Sorrento.

taram_sorrento.jpg

Mindig bele tudok feledkezni a látványba. Pedig kismilliószor fényképeztem ezeket a sziklákat. Tűző napon, szakadó esőben. Fentről, lentről… leginkább lentről. Bár egyszer tényleg fel lettem csalva a sziklák közé. Ez is egy olyan hely, ahova jönni kéne egyszer… csak úgy. Csak ide. Megpihenni, lábat lógatni. Csendben merengeni…

Tovább  Budaörsre. A cipőm rég csurom víz… megint nem kentem be a lábam lanolinnal… éreztem, hogy szép lassan ázik fel a talpam… Már előre számoltam a vízhólyagokat. Szerencsére egy sem lett.

Aztán a Szállás-hegyi elágazás után kitört a tavasz. Se sár, se latyakos hó…

Kényelmesen kocogtam a Huszonnégyökrös-hegy felé, és valahol, talán a Csík-hegy oldalában megpillantottam az első kökörcsint. Még éppen csak bontogatta a szirmait…

taram_kokorcsin.jpg

Utána egész úton figyeltem, de nem láttam többet. Jó, mondjuk az én rövidlátásommal néha az is csoda, hogy azt észreveszem, ami a lábam előtt van. Mindenesetre, most, amikor ez a poszt éles lett, szerintem menjetek Budaörsre. Menjetek a sárga sávon a Huszonnégyökrös felé, és valószínű, hogy lila virágok garmadája borítja a Csík-hegy oldalát. Nézzétek, szeressétek, és ne szedjétek le…

Tehát tovább a sárga sávon, majd jobb kanyar a sárga háromszög jelzésen, és az ellenőrzőpontnál véget ért a hegy. (Egyébként ez a nyitókép)

Kicsit kiálltam a sziklára körülnézni…

Regula Tamás (@regulatamas) által megosztott bejegyzés,

…és hátra arc. Vissza a Szállás-hegyi elágazáshoz, hogy éppen csak érintve Budaörsöt, Farkas-hegynek vegye a túra az irányt.

taram_repulos.jpg

Érdekes dolog ez, minél többször járok Farkas-hegyen, annál jobban szeretem, és vessetek meg, de szerintem nem ártott a látványnak, hogy a fenyvest kivágták. Igaz, most leginkább a Repülős emlékművel voltam elfoglalva, nem a kilátással Budaörs felé.

Vissza a latyakba. Mert tavaszi szél vizet áraszt…

Tocsogás, cuppogás a célig.

Ez már bőven az az állapot, amikor az ember lába annyira elázott, hogy nem igazán érdekli, hogy mennyire süllyed el, hogy mibe lép bele. Ilyenkor kicsit mosolyogva nézi azokat a kisebb nagyobb csoportokat, akiket a szinte száraz városból kicsalt a tavaszi nap, és most az út szélén próbálnak balettozni, hogy lehetőleg megússzák minél kevesebb vízzel, vagy sárral az erdőt. Ezzel szemben ők döbbenten nézik a futva közlekedő őrülteket, akik mellett időnként derékig csap fel a víz…

Bele lehet feledkezi, a már semmi sem érdekel futásba. Amikor csak a futás számít… majd megszárad otthon minden.

A visszaúton nem erőltettem a fényképezést, inkább arra koncentráltam, hogy valami olyan tempót hozzak össze a hol a hólében, hol a sárba csúszkálós úton, hogy azt még terepfutásnak nevezzem. a lejtőkön rohantam, az emelkedőkön botoztam, a sík részeken… hát sík részek nem nagyon voltak, vagy csak én nem vettem észre.

taram_okl.jpgAzért a befutó szakaszon, a Kis-Kőfej után, meglepődtem. Ahogy elnéztem a nyomokat aznap még a vaddisznó sem járt arra, nemhogy túrázó… Pedig délfelé járt az idő. Úgy látszik a sárga sáv, még senkinek sem volt szimpatikus.

Hát jól összetapostam a hó maradékot.

…és csak visszaértem Szépjuhásznéhoz.

Végül is a 3:31:54 nem rossz idő ezen a talajon.

Ittam némi szörpöt, ettem zsíros kenyeret, a büfé által felkínált kedvezmény valahogy nem fogott meg, különösen azért mert már szabadultam volna a vizes cipőtől. Majd egyszer, talán…

A pontozás… Szerintem, és ezt én szerencsés dolognak tartom, a Sarokkő Egyesület túrái jellemzően tizennyolc, vagy tizenkilenc pontosak alapesetben, ez leginkább attól függ nálam, hogy az itiner táblázatos része éppen tartalmazza-e a jelzéseket, avagy nem. Jelen esetben van egy remek, ellenőrzőponttól ellenőrzőpontig szakaszokat tartalmazó táblázat, és van egy a jelzéseket tartalmazó remek térkép. Ez ugye a három pontos variáció, így a futóbarát pontnyitást is fegyelembe véve, ez most: 18+1 pont.

Jó ez a túra, különösen felkészülési célból, vagy a szárnyaikat próbálgatóknak, akik még a hosszabb útvonalakat csak ritkán vállalják be.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

taram_ut.jpg

A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:

taram_szint.jpg

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220

hólánc: Snowline chainsen trail


 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr8213737616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.