Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Ultra Trail Nagymaros

2018. május 08. 05:15 - PSE hírek

Az ember már csak olyan, hogy szívesen számol be eredményekről, dobogós helyezésekről, de, lássuk be, néha már az is felemelő eredmény, ha egy versenyt sikerül szintidőn belül teljesíteni.  …különösen akkor, ha ez a „célba beesés” nem igazán a felkészültségen múlik.

img_20180505_093953.jpg

pse_blog.jpgA PSE versenyzője, Tímea, az Ultra Trail Nagymarosra látogatott május ötödikén. Felkészülési versenynek szánta a Visegrád Trailre ezt 850 méter szintemelkedéssel „megáldott” 24 kilométert a Börzsönyben. Hát, mit ne mondjak, kalandosra sikerült a futása, de talán pont ezért szeretünk terepre menni, mert kaland és kihívás egyben. Még alaposan ismert terepen is, hát még olyanon, ahol nem sokszor járt az ember.

Timi beszámolója következik:

a 24km-es futam rajtját fél órával későbbre, 9-re tették a szervezők, ezért ráérősen, a 7.09-es vonattal indultam a Nyugatiból. Némi helyismerettel már rendelkeztem Nagymaroson a korábbi Panorámafutás kapcsán, így tudtam, hogy a pályaudvar viszonylag közel van főtérhez, ahonnan az egyes futamok indultak. A közeli általános iskola tornatermében volt a versenyközpont öltözővel, zuhanyzóval. Rajtszám felvétel, csomagleadás, irány a rajt. Volt még egy kis időm, így szétnéztem a Duna-parton, közben mindenki melegített. Én is kicsit átmozgattam, elvégre is majdnem 25 km vár rám.

Pár perces eligazítást követően 9 órakor pontban elindult a 24 km-es futam együtt a váltókkal. A táv első 3,5 km-e máris emelkedő volt, az eleje még egészen komfortos, aztán egyre meredekebb. Törökmezőig leginkább poros volt a pálya, de rendesen futható. Törökmező és Nagymaros között volt több patak átkelés, ami kifejezetten jól jött, mint extra frissítés a 28°C-os melegben. A szalagozás/ pálya jelölés szuper volt, jól követhető. Viszonylag hamar el is jutottam féltávhoz, Zebegénybe. A csapatban indulók egyébként ezen a frissítőponton váltottak.

Én a kulacsomat már a frissítőpont előtt, a közkútról megtöltöttem hideg vízzel, így már csak némi izo-t vettem magamhoz, meg egy darab almát, és mentem is tovább a trianoni emlékmű irányába. Ott egy kicsit elbizonytalanodtam a továbbhaladás iránya kapcsán, lehet, hogy én nem láttam át jól a terepet, vagy néhány „környezetvédő” túrázó eltávolította a szalagot, de beletelt néhány percbe, mire megtaláltam az utat.

img_0170.jpg

El is indultam a nekem szimpatikus lefelé vezető kék kereszt jelölésen, mint kiderült rosszul tettem. Persze, hogy fölfelé kellett volna még menni…

Vesztettem némi időt, de még így is azt éreztem, hogy jó vagyok, belefér még némi fotózás, selfie a kilátóból. Sárga jelzésen mentem tovább, itt már volt jelölés, talán kicsit el is bambultam, mikor az avarból hirtelen előkúszott egy erdei sikló. Viszonylag fiatal példány lehetett, én viszont nagyon megijedtem. Tudom, nincs méregfoga, és teljesen ártalmatlan jószág, egyszer azonban véletlenül sikerült egyre rálépnem, így ezt a példányt most meg akartam ettől kímélni. Emiatt viszont megbotlottam, és fejjel mentem, na nem a falnak, inkább egy fának. Kicsit sem esett jól, viszont sikló barátom – mielőtt továbbállt volna – hagyta, hogy készítsek róla néhány képet emlékbe…

A legdurvább rész ez után következett. 17km-nél az Ördög-orom felé vezető út szinte végig kemény emelkedő. Itt már eléggé ki voltam készülve, megviselt a meleg, az előző emelkedők, a találka a siklóval, így végig sétáltam az egészet. Többször meg is kellett állni közben, mivel nemcsak a táj szépségétől állt el a lélegzetem.

Végre elértem a hegytetőt, az örömöm korainak bizonyult, hiszen amilyen meredek volt a felfelé vezető út, olyan technikás volt lefelé is. A kék barlang jelölés nagyon poros, csúszós, ferde talaj volt, a sárga barlang is köves és ferde. Budán nem ilyen talajon edződtem sajnos, ezért itt is totyogtam végig, haladni nem nagyon tudtam.

20km környékén azt hittem, nem látok jól, hogy még mindig hegynek fölfelé vezet az út. Akkor azt hittem, soha nem lesz vége. Itt már egyre távolabbinak tűntek a befutóidőre vonatkozó terveim: féltávnál azt gondoltam, meglesz ez 3 és fél óra körül, aztán már azért hajtottam, hogy 4-en belül legyek, de amikor jött velem szemben egy futótárs, hogy nem találja a jelölést, már azon aggódtam, vajon meglesz-e egyáltalán a szintidőn belüli teljesítés.

img_20180505_144958.jpgVégül sikerült megtalálnunk a jelzést – itt is valószínűleg valaki jó szándék által vezérelve eltávolította a szalagot -, jól futható, tempós 3 km várt ránk zárásként.

A szintidő maximális kihasználása mellett (kb. 10 percünk maradt) értünk célba.

Végül tök utolsó lettem, akik utánam jöttek, azok vagy feladták, vagy időtúllépés miatt kizárásra kerültek.

Amit én hiányosságként éltem meg, hogy a célban nem kaptunk innivalót, pedig erre lett volna szükségem a legjobban! Átirányítottak egy helyi étterembe, hogy ott kapunk tésztát, azonban kb. 15 percig kóvályogtunk a tűző napon, mire megtaláltuk a helyet. Mindenki kedves volt, de az innivaló fizetős!

Szégyellnivalóm nincs, elégedett vagyok, hiszen én eredményesen teljesítettem a távot. És még nyertem is! Hogy mit? Élményt, tapasztalatot, illetve a Mountex ajándékcsomagját.

Mit lehet ehhez hozzátenni?

Gratulálok a teljesítéshez!

…és persze szurkolunk 20-án, hogy jól sikerüljön a Visegrád Trail.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr5213898962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.