Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

DUMA - A szúnyogok meg elmehetnek...

2018. augusztus 17. 08:29 - PSE hírek

Van nekünk egy álláshalmozó csapattársunk a PSE-nél. Mosonczki Peti. Ő a NAV meg a XVII. kerület futónagykövete egy személyben.

pse_blog.jpgA blog olvasói már olvashattak tőle beszámolót és gyakran felmerül az ötlet, hogy állandó szerző legyen belőle, csak éppen az idő… Az kell másra is. Elvégre a futáson kívül is kell, hogy az embernek legyen élete.

Péter most írt egy beszámolót egy olyan futásról, ami szinte és már-már diplomáciai esemény, mert a (futó)nagykövetek álltak össze egy csapatba, hogy teljesítsék a 4. Deseda ultramarton, közismertebb nevén: DUMA távját.

Úgyhogy most át is adom a szót neki. Dumáljon csak.

img_20180811_164615_hdr.jpgMég tavasszal vetette fel, egy közös fórumon, az egyik BSI futónagykövet társnőm, hogy indíthatnánk egy „futónagyköveti” csapatot ezen a versenyen. Az esemény számomra hallomásból volt ismerős: ismertem már olyanokat, akik indultak itt korábban. Viszonylag rövid idő alatt össze is jött egy 9 fős csapat a nevezéshez, ami végül a rajtig picit módosult, mivel három fő sajnos nem tudott eljönni, de két fő szívesen csatlakozott az utolsó hetekben a csapathoz. Véglegesen tehát 8 fővel (5 fiú és 3 lány) állt fel a „Deseda FNCS” nevű váltónk. A csapattársaimmal szó szerint futólag ismertük egymást, Dunaharasztiról, Pestről, Siófokról, Kapuvárról, Székesfehérvárról és Herendről érkeztünk, és talán ha egyszer-egyszer találkoztunk egymással.

A verseny helyszíne a Kaposvár északi részén található Deseda-tó, és a tavat körülölelő kerékpárúton került kijelölésre egy 14 kilométer hosszúságú pálya, melynek nagy része aszfalt, egy kisebb, mintegy 2 kilométeres szakasza pedig aprókavicsos erdei út. Az útvonal két kis fahídon a víz felett is átvezetett, ami szintén hangulatos volt. Az útvonal a szinteket tekintve hullámzó, két nagyobb, de nem túl hosszú emelkedővel. Egy körön, nem egészen 100 méter pozitív szintemelkedést mért az órám. A verseny teljesítéséhez 18 kört, azaz 252 kilométert kell megfutni, melyre 36 órás szintidő van biztosítva. A 18 körből egy szombat reggeli dupla és egy éjszakai szimpla kör teljesítését vállaltam magamra. A versenyen egyébként lehetőség volt váltani még a pálya visszafordítójánál – kb. 7 kilométernél is –, de egyszerűbb volt az egész körök felosztása. A katonai sátorpavilonokban elhelyezett frissítő pontok a pálya három részére kerültek kihelyezésre, ahol kitelepült katonák és civil önkéntesek biztosították a logisztikának ezt a részét.

A tóhoz autóval indultam, és két pesti csapattársamat még Pesten felvettem, így mi hárman már péntek délután megérkezünk és két további csapattársunk is megérkezett még kora estig. A többiek szombaton jöttek le. A sátrazáshoz kijelölt füves területre be lehetett hajtani kocsival, egy igazi kemping volt a rajterület környéke. A kempingtől nem messze, „a gáton túl” az éppen felújítás alatt álló strand, szabad strandként használható volt, itt a napközben működtek a büfék és nem zárták be éjszakára sem a zuhanyzókat és WC-ket. A rajt területen pedig egész éjjel üzemelő kitelepült büfé is volt. Ami viszont az „eredeti hidegzuhanyon” kívül, még „hidegzuhanyként” ért minket, az a strandfelújítás miatt elmaradt szúnyogirtás volt, bizony koraeste nehezen lehetett megmaradni a nyitott helyen.

A péntek este amolyan pálinkázós, ismerkedős, beszélgetős, nevetős hangulatban telt. Mivel reggel 6-kor indult a verseny és a második és harmadik kör rám várt az esti strandolás után elvonultunk pihenni. Az alvást aztán hajnali 4:30 kor egy óriási dörgés szakította meg, természetesen egy kiadós esőzés kíséretében. A sátram állta a sarat, de én azért szívesebben aludtam volna még egy kicsit. Szerencsére a rajtig szemerkélésig enyhült, majd el is múlt az esőzés.

img_20180811_155804_hdr.jpg

Az első etapom tehát 28 kilométer valamikor fél nyolc körül indultam el. Hozzá kell, tegyem, hogy a sérüléseimből visszatérve hónapok óta nem volt alkalmam még egyben 15 kilométer feletti távot futni, szóval a tervem az volt, hogy picit lassabban haladjak, mint az előző héten futott 14 km-en a Night Run-on, majd 7 km-en visszaveszek a tempóból, és az utolsó 7 km-en pedig majd ismét fokozom azt. Nem jött be, csak a terv első két harmada. Az utolsó 7 km-re sajnos nem sikerült ismét 5:20 körüli tempóra váltsak, sőt. Lehet, hogy az eső után reggel még borús időben jobban ment, majd ahogy kezdett a nap 9 után kikandikálni a felhők közül és eléggé párás lett az idő az tett be, de mindegy is: szerettem volna jobb tempót menni a 22. kilométertől, de nem sikerült. Összességében egy jól sikerült 1:14-es első kör és gyengébb 1:28-as második kör jött össze.  A csapattal egyébként a végelszámolásnál a 6 perces átlagot lőttük be, így legalább azon belül hoztam az etapomat, de úgy éreztem, hogy hagytam időt a pályán bőven, szóval majd következő körön – valamikor majd az éjjel – kiküszöbölöm a csorbát.

Addig nem is volt más dolgom csak ebédelni, pihenni, drukkolni a csapattársaknak, regenerálódni és szurkolni az egyéniknek és a többi csapatnak. Így elég kényelmesen telt a délután és az este is több ismerőssel is találkoztunk, egy igazi kis fesztiválhangulat alakult ki.

A második etap: Már éjfél előtt beálltam a váltózónába, ugyanis így az éjféli rajttal induló betétfutam, egy éjszakai maraton mezőnyének a rajtját közvetlen közelről tapsolhattam el. Próbáltam hangolódni, picit spanolni magamat, majd a váltótársam negyed egy körül megérkezett, lekaptam a bokájáról az időmérő pántot és a sajátomra tapasztottam, majd megindultam. Egy 4:30-as és egy 4:50-es kilométer után megtaláltam az ideális tempómat 5 perc körüli ezrekkel folyamatosan tudtam haladni, elégnek tartottam és jól éreztem benne magam. A fejlámpám bőven megfelelő fényt biztosított a magabiztos tempós haladáshoz, illetve mivel már két körön voltam kint, ezért előre tudtam, mikor emelem el hosszabbra a fénycsóvát, és mikor terelem azt inkább közelebb a lábaim elé. A fél táv lement 35 percen belül, 10 km-nél is 50 percen belül voltam szóval minden adott volt, hogy jobbat fussak, mit az első etapban, hogy nehogy meglepjem a váltótársam, már 12 kilométer után jeleztem messengeren, hogy merre járok, és amúgy is jól esett ránézni az órámra, mert még éppen nem telt 60 perc, és csak két kilométer van vissza. Az utolsó párszáz méteren még fokoztam a tempót, pirosra váltottam a fejlámpám világítását, és 1:10 percen belül megérkeztem. Váltótársam is előkerült hamar átszerelt, én meg elégedettem engedtem útjára: Most rá vár 28 hosszú kilométer…

Boldog voltam a célban. Az éjszakának ez a része a csapatunk részéről azonban már csendesebben telt: Aki már kifutotta magát, vagy még futni fog az már aludt, aki pedig fut az pedig, ugye nincs itt. Elsétáltam a büféig, beszereztem két sört, felbaktattam a gátra leültem és belebámultam a Deseda-tó feletti éjszakába, itt-ott kibukkant egy-egy fejlámpa, jelezve, hogy a verseny még bőven tart, hiszen a 36 órából még „alig” ha 20 óra telt el. Később megkerestem a sátram aludtam picit, de a két utolsó két váltásra felkeltem, és a célba pedig a csapattal együtt futottunk be 25 óra 40 perces idővel. A befutó után a rendezvény szervezője, fő szpíkere Péter Attila meg is jegyezte, hogy ilyen befutó idővel indulhattunk volna későbbi rajttal is. A „megdorgálás” annak, szolt, hogy ne legyen már „üres a pálya”, mikor még több egyéni versenyző is kint küzd majd a következő 10 órában. Azért az érmeket megkaptuk.

Megbeszéltük, hogy kifújjuk magunkat picit és 10 óra után visszamentünk a pályára szurkolni, azzal, hogy ha kísérő nélküli egyéni versenyzővel találkozunk, akinek jól is esne, egy kis társaság akkor elkísérjük, és beszélgetünk vele.  Így akadtunk össze Kapitanov Vilmossal, akivel egy teljes kört tettünk meg együtt. Vilmos egyébként étele leghosszabb ultrafutását hozta össze ezen a versenyen, ha jól emlékeszem, 168 kilométerig jutott el.

received_682272775467030.jpeg Miközben már visszafele tartottunk a körön utolért minket a vasárnapi délben elrajtoló kétharmad maraton mezőnye is. Egyébként hasonló betétfutam volt szombat délben is: akkor egy egykörös egyharmad maraton egyéni teljesítésére nyílt lehetőség.

Miután visszaértünk megkezdtük a sátorbontást, igazi hőségben, mert ugye mikor is máskor!? Megköszöntük egymásnak a „csapatmunkát” és szép lassan mindenki útjára indult.

Köszönöm a rendezőknek a szervezést, a honvédségnek a biztosítást, az egyéni és csapatban teljesítőknek a társaságot, a csapattársaimnak a saját teljesítményünk örömét, a szurkolóknak a sok biztatást. A büféseknek pedig a szilárd és folyékony frissítéseket. A szúnyogok pedig elmehetnek a fenébe.

Ha már említettem név szerint egyéni versenyzőt, akkor megemlítem még azt a két ultrafutót is, akik a nemenkénti első helyen teljesítették teljes 252 km-es távot: Nagykéri György és Kádár Kitti. Gratulálok mindenkinek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr4214186187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.