Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Nyárzáró trappolás

2018. szeptember 03. 13:40 - regulat

Nem is tudom, hogy mitől tartottam jobban, amikor elindultam Pilisszentkeresztre, a maratoni távtól, vagy attól, hogy már megint kalandosra sikeredik a túra…

trapp_dobogoko.jpg

Mert valahogy az elmúlt két évben kalandosra sikeredett nekem a Pilisi Trapp (MTSZ: 88,3 pont; rendező: Budapesti Természetbarát Sportszövetség) hosszú távja. Ugye két évvel ezelőtt a darazsakkal gyűlt meg a bajom, tavaly meg az utolsó kilométereken tévedtem úgy el, mintha még soha sem jártam volna a Pilisben.

Úgyhogy az előző két évhez képest megfontoltan vágtam neki az útnak, most nem terveztem hat órán belüli célba érést. Sőt igazából úgy voltam vele, hogy a hét óra is tökéletes elégedettséggel tölt el, különösen akkor, ha útközben a csíkos pizsamás repülő szörnyetegek is békén hagynak.

Kitérő:

Hozzá tartozik a történethez, hogy ennyire keveset már rég futottam és túráztam, mint ezen a nyáron. Nem magyarázni akarom a bizonyítványom, bár kifogásokat, szerintem, könnyű találni… Lényegében hetente írhattam volna posztot, arról, hogy miért nem futok. Így egyáltalán nem írtam.

Az a nagy büdös helyzet, hogy ugyan tényleg lesérültem május végén, de utána minden kifogást megtaláltam arra nézve, hogy aznap miért nem… Motiválatlan voltam (magyarul lusta).

De ez a túra a maga maratoni távjával és ezer méter feletti szinttel kitűnő ötletnek tűnt arra, hogy az év hátralévő részében kifogásokat találjak a nemfutásra.

Hol is tartottam? Ja igen, Pilisszentkereszt, Felső kocsma… a rajt, és egyben cél is. Miközben sorban álltam, hogy nevezzek, már-már mosolyogva néztem a rajt után száz méterrel eltévedőket… Le kéne szürkézni a régi kék jelzéseket.

Elköszöntem a huszonötös távra induló csapattársaktól… és némi tökölődés után nekivágtam.

Az útvonal első hét kilométere Csobánkáig, igazi örömfutási lehetőség. Jobbára lejtő, benne a csodálatos Dera-szurdok. Igaz, ezt valahogy több napos eső után jobban szeretem. Olyankor inkább fotóz az ember, mint fut. Most futottam. Nem is lesz sok kép a bejegyzésben, hacsak nem teszek ide valami régebbi képet.

dera_regi.jpg

Szóval örömfutás a szent kútig, utána némi kapaszkodás felfelé a zöld sávon, majd megint örömfutás, lényegében a Szántói-nyeregig. Itt botozásra váltottam, mert a Pilis-tető az Pilis-tető. Nem akartam az út első harmadán elkészülni az erőmmel.

Pilisszántó felett megálltam fényképezni. Csak azért, mert belementünk a felhőbe... és az olyan szép.

trapp_szanto.jpg

Aztán tényleg irány a Boldog Özséb kilátó…

Gyors fordulás, mert végre megint lejtő és örömfutás.

Számtalanszor elhatároztam, hogy egy–egy ismételt túránál viszem, feltöltöm, de legalább megnézem a korábbi adatokat, hogy tudjam, hogy hogy állok az idővel. Mert akadhatnak meglepetések. Most is akadt volna. A Pilis-tetőn meggyőződésem volt, hogy kb fél órával vagyok lassabb, mint a korábbi alkalmakkor, holott itt már húsz perc fórom volt magamhoz képest.

Sasfészek, onnan le Pilisszentlélekre… Most kéne azt mondani, hogy eddig tudtam az utat, de az a nagy büdös helyzet, hogy az elmúlt években (és nem csak a trappon) eddig még soha nem sikerült hibátlanul lejutnom Szentlélekre. Van egy pont, ahol soha nem jön össze a bal kanyar… aztán az út végén toporgok, mint… [ezt inkább hagyjuk].

És most életemben először simán. Egyszer csak ott voltam a „Teca kocsmájánál”. Mögöttem 28 kilométer, és úgy éreztem, hogy most már tényleg kéne némi cukros folyadékkal frissíteni.

Ráadásul a hátralévő szakasz egyes részei már sokszor megleptek.

Azt kell mondanom, hogy a rendezőket dicséret illeti, mert az eléggé gyatra jelzéssűrűségű z+ jelzést a kritikus pontokon táblákkal erősítették meg a Szakó-nyeregig.

A Hoffmann-kútnál viszont akkor is meg kellett állnom fényképezni. Kedvencem ez a tavacska (vagy mi). Bár volt ennél szebb is…

trapp_hoffmann.jpg

…és persze megint botozás.

trapp_en.jpgÉs azt kell mondanom, hogy ami a képen látszik az nem műmosoly. Mondjuk ugyanez Dobogókőn, már nem biztos, hogy ment volna. Kezdtem fáradni.

Olyannyira, hogy ezen a napon először elrontottam az utat, és megindultam a kék sávon lefelé… [Jó, onnan minden út lefelé visz, de] nekem Pilisszentlászó felé kellett volna mennem, én meg Pilisszentkereszt felé indultam, hiszen ott a cél…

Visszabóklásztam a helyes útra. A sípályánánál [igen ez a nyitókép] fogtam fel, hogy baromi jól állok idővel, ha nem tévedek el. Ez azért felélénkített. Előtte menni sem volt nagyon kedvem, most kocogásra váltottam, és… mintegy négy kilométerrel a cél előtt, benéztem egy jobb kanyart. Mázlim volt. Pont akkor értem be két túratársat és utánam szóltak, hogy épp eltévedni készülök. Megköszöntem ott is, de most is megköszönöm. Tényleg hálás vagyok érte. Innen tényleg sima út vezetett a célig.

Na jó, annyira nem. Mert még ott volt a Piliszszenkereszt előtti para, a lódarazsak. És ott voltak. Bátortalanul kocogtam lefelé, amikor egy fa odvánál megláttam őket gyűlni. Kiugrás balra az útról és fejvesztett menekülés, mert egy rohadt kis dög csak kiszúrt magának és üldözött. és meg rohantam meg hadonásztam a kezemre rögzített bottal.

Igen tudom, nem hadonászunk, ha jön a darázs. Ezt mondom én is, de nem véletlenül van a dögök nevében az, hogy ló… megúsztam.

Innen tényleg csak be kellett kocogni a célig.

pilisitrapp_okl.jpgAzaz a végén futni kellett, mert ránéztem az órára, és azt mondta, hogy be tudok érni hat órán belül. Gyorsabban, mint az előző években, amikor, meggyőződésem, erőnlétileg jobb formában voltam. Ilyenkor derül ki, hogy mennyit számít egy út tekintetében a rutin.

5:57:11 lett a vége. Boldogság. Igen, megint nagyon rosszul mértem fel az erőnlétemet, a rutint, és alul terveztem…

Viszont úgy tűnik, hogy újra lett kedvem futni.

A pontozás: Tavaly óta nem sokat változott. Az iitiner lényegében 4 pont. Az útvonal 5 pont. Frissítés 4 pont, mert a csobánkai Szent kút és Pilisszentlélek között (20 km) nem volt vízvételi lehetőség. Az ottfelejtés, emlékeim szerint 5 pont.

Pluszpont jár a csomagmegőrzésért és a pontnyitás sebességéért. Track nincs. Összesen 18+2 pont

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

trapp_ut_1.jpg

A szintrajz, ahogy az órám mérte:

trapp_szint_1.jpg

ami a földet tapodta: Salomon SpeedCross 4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Kalenji Trail 10l (víztartály nélkül)

ami az időt és az utat mérte: Garmin Fenix 3

 

 

Ha tetszett a poszt, itt tudod ajánlani (a kép egyben link is):index.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr4814219197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.