Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Bringával a Großglockneren - első nap

2019. július 21. 18:33 - Ge_rika

880 kilométer a kísérők szemével

Fura érzés a másik oldalon lenni. Eddig is sejtettem, hogy legalább olyan erőfeszítést igényel, mint versenyezni, de most már tudom is.

Pár hónapja egy beszélgetés során rávágtam, hogy „Persze, hogy elmegyek kísérni! Főleg, ha a Dolomitokba mész, de Ausztriába is szívesen. Csak szólj, hogy mikor!”

g_nyito.jpg

Teltek a hetek és csak annyit tudtam, hogy valamikor júniusban, vagy júliusban lesz a verseny, amit Sanyi kinézett. Adriék intézték a nevezést, a szervezést. Körvonalazódott az időpont, a lehetséges helyszín, a táv, hogy kvalifikációs versenynek is elfogadják a majdani célversenyhez.

Így történt, hogy június 19-23-ig, egy fantasztikus élményben lehetett részünk Adrival és Áronnal, amikor is a Glocknerman 2019 Classic távján kísérhettük futótársunkat és barátunkat – Kovács Sándort – aki, non-stop 880 kilométert bringázott, 14.000 méter szintkülönbséggel.

Ez a verseny világbajnoki futam, ami kvalifikálja a teljesítőket a Race Across America ultra távú kerékpáros világversenyre.

Június 19-én este kellett kiérni Grazba, ahol a kerékpár és a kísérő autó, ill. a kísérők ellenőrzésével kezdődött a bejelentkezés.

f1_felmatricazva41.jpgA bringára és a sisakra is fel kellett ragasztani Sanyi rajtszámát, majd az autót is felmatricázni. Elöl-hátul-oldalt-lent… mindenhol rajta volt, a verseny és a versenyző neve, figyelemfelkeltő feliratokkal.

Ellenőrizték az autó papírjait, az egészségügyi készletet, a fényvisszaverő mellényeket, a fényszórók, lámpák, index működését. És a villogó sárga lámpa meglétét. …ami nekünk nem volt és csak másnap este értettük meg igazán, hogy ez miért is fontos ennyire. A verseny első napja munkaszüneti nap volt Ausztriában (egyházi ünnep), amivel nem számoltunk. A hiányzó kötelező felszerelés beszerzésében így a szervező segítségét kértük, aki megígérte, hogy körbenéz otthon és hoz egy figyelemfelkeltő villogót nekünk.

Ezt követte a tájékoztató, amin részletesen elmondták a szervezők a szabályokat, melyek először nagyon szigorúnak tűntek, de hamar megértettük, hogy miért is.  Mivel 48 óra a verseny szintideje, így két éjszaka is tekernek a versenyzők. Az éjszakai órákban – este fél 9-től, reggel fél 6-ig – közvetlenül a versenyző mögött haladva, hangeffektet nem kiadva kellett haladni. A nappali órákban mehettünk előtte, előre és bevárva őt.

A tájékoztató után fotózkodás, technikai részletek egyeztetése, aztán irány a szállásunk. ami kb. 20 percre volt a versenyközponttól, egy csendes kis településen, Graz közelében.

A tájékoztatón kapott itiner, szabálykönyv alapján nekiálltunk a track és az ellenőrző pontokon történő bejelentkezéshez szükséges applikáció le-, ill. feltöltéséhez.
Akkor nem gondoltuk volna, hogy ez mennyire megbonyolítja majd és nehezíti a következő óráinkat….

Bár nem kellett másnap korán kelni, de igyekeztünk hamar lefeküdni, elcsendesedni, hogy Sanyi eleget tudjon pihenni, aludni.

f1_rajt.jpgA reggeli és egy rövid séta után bepakoltuk az autóba a következő 48 órára szükséges enni-innivalókat, géleket, energiaszeleteket, csokit, gyümölcsöt, egy fél patikát, krémeket, váltó- és meleg ruhákat, plédeket, esőkabátokat, na és a bringát a tetőre.

Sanyi elmondta, hogy melyik dobozból hány kanálnyi por kell és melyik kulacsba (ISO ital, BCAA, fehérje). Megbeszéltük, hogy a géleket és a szeleteket, már a csomagolását megbontva adjuk neki, a gumicukorral együtt,hogy egyszerűbben tudja enni-inni azokat, bringázás közben.

A gyülekező Grazban, a versenyközpontban.

A verseny napján a városban egy közel 500 fős kerékpáros felvonulás volt, ebbe csatlakozott be a Glocknerman 2019 mezőnye és úgy tekertek el a rajthelyig. Ott egyenként, név szerint szólították a versenyzőket, akár a Tour de France-on. Sanyi a Classic táv 16 versenyzője közül, harmadikként rajtolt el, nagy ováció közepette.

Mi pedig elindultunk utána autóval, hogy segítsük őt az álmának a megvalósulásában.

f1_itiner21.jpgAz itiner 4 részre volt bontva. Az első szakasz 295 km volt, Grazból Winklernig.
Áron vezetett, Adri mellette, én hátul az itinerrel, amivel, nem mondanám, hogy nagyon jóban voltunk…. Eleinte még csak-csak értelmezhető volt, de ahogy hagytuk el a lakott településeket és időnként a többi kisérő autó is el-eltűnt, úgy lett egyre nehezebb megfejteni a hieroglifának is beillő 

Szerencsére Sanyi tudta követni a tracket, így jó ideig nem volt nagyobb gond.

Az első frissítést 35,5 km-nél adtuk, Gleinstättenben, az első lejelentkezési helyen.  A rajt majdnem délben volt, az idő is melegedett, kellett a folyadékpótlás. Na, meg a sóteblatta, és egy kis banán. Megbeszéltük, hogy milyen terep következik, mikor találkozunk legközelebb, aztán Sanyi tekert is tovább.

Ahol bonyolultabb kereszteződés következett, előre mentünk és beálltunk a körforgalom megfelelő kihajtójához, hogy egyszerűsítsük a tájékozódást. Több versenyző kisérőjével is együtt haladtunk, azonos helyeken álltunk ki frissíteni. Bíztattuk a bringásokat, főleg az emelkedőkön.

Volt egy kis UltraBalaton hangulata az egésznek, csak a másik oldalról nézve.

Az ellenőrző pontokon történő bejelentkezéssel meggyűlt a bajunk. Nem volt se pontos meghatározás, se személyzet, se jelölés, csak a település név és egy - nekünk legalábbis - nehezen beazonosítható leírás az itinerben. Ráadásul a szakaszok hossza, a megtett táv se volt teljesen és mindig azonos. Volt bajunk vele…

Sanyi szépen haladt, teltek az órák, fogytak a kilométerek és az emelkedők.  Lassan az esti követő módra kellett készülnünk.

Az egyik frissítéskor fájlalta a térdét, így a só mellé kapott magnéziumot, fehérjét és fájdalomcsillapító krémet.  Látszott rajta, hogy a gélek és egyéb „löttyök” jók-jók, de kezd elfogyni. Mivel munkaszüneti nap volt és egyre feljebb voltunk a hegyekben, se bolt, de később még benzinkút se volt. Nemhogy nyitva, úgy egyáltalán.

Az esti menet előtt mindenképpen akartunk valami főtt ételt venni neki. Így míg mi Villachban (195 km-nél jártunk) wiener schnitzelt süttettünk egy végre nyitva talált vendégházban, Sanyi elkeveredett a városban, a bonyolult, többszintes, körforgalmakkal teli kereszteződések között.

Mi is tettünk egy plusz kitérőt, de reméltük, hogy neki a track egyértelműbb lesz. Épp, hogy elkészült a bécsi szelet, Sanyi telefonált, hogy valami nem stimmel, nem jó helyen van. Próbálták Áronnal beazonosítani, hogy merre is lehet, de maradt a gps és az utcanév alapján az útvonalterv. Szerencsére nem voltunk egymástól messze, csak a városi forgalomban nehezen találtunk vissza a helyes útra. Kivezettük Sanyit és meg is álltunk egy újabb frissítésre.

Míg a bécsi szeletet eszegette, Adri segítségével, és készült a következő adag ital, a fájó térdeire ragasztottam a kinezio tapaszt. Látszott, hogy fárad és reméltük, hogy a normális étel ad neki erőt és energiát, hogy terv szerint tudjon tovább menni.

f1_becsiselet.jpgReggel fél hatig együtt haladtunk, illetve még tovább is, mert az útviszonyok, a terep és némi eltévedés ezt igényelte.

Ez egy kegyetlen része a versenynek, de maximálisan érthető a Szervezők részéről. A kísérőautó lényegében a versenyző fenekében megy órákon át. A figyelemfelkeltő villogó mellett Áron a vészvillogót is használta, és igyekezett Sanyinak a reflektorral bevilágítani az utat. Az utat, ami egyre több emelkedővel és rossz minőségű aszfalttal, szerpentinnel, sokszor útszűkülettel, az erdő közepén sávlezárással, lámpával és időnként egy-egy őrült módjára szemből közlekedő autóssal volt megspékelve.

Egyébként gyönyörű helyeken jártunk. Adri el-elszundított, én akkor még friss voltam aránylag, jóval később váltottuk egymást, Áron meg csak rendíthetetlenül vezetett.

utvonal_elsoreszhez3.jpgVolt egy-két érdekes helyzet az éjszaka során. Nem volt egyszerű megállni frissíteni, hiszen nem nagyon voltak kiállók a szerpentines részeken. Bármennyire gyér volt a forgalom, nehéz volt találni olyan helyet, hogy biztonságosan tudjunk megállni. Ilyenkor minden létező villogó és fix világítás működött az autón, ami azonban megnehezítette a pisilést. …legalábbis a női szakasznak.

Saját magunk ébren tartása, szórakoztatása és persze Sanyi hangulatának javítására, lehúzott ablakok mellett üvöltött a zene az autóban. Na persze, szigorúan csak a nem lakott részeken. Közben hol Adri, hol én videóztuk Sanyit, aki kitartóan tekert az emelkedőkön, vagy épp élvezte, hogy suhanhat a kevés lejtős szakasz valamelyikén.  

A 880 km során négy helyen kellett a versenyzőknek a gpses bejelentkezésen kívül egyfajta jelenléti ívet aláírniuk.

Az első ilyen hely Winklern volt, ahová még kétszer kellett visszamennünk, pár száz kilométeres kör megtétele után és újból-és újból aláírni.  A leggyorsabbak, ill. akik a rövidebb távon indultak, már visszafele jöttek, amikor mi tartottunk felfele az emelkedőkön.

Ezen a ponton előkerült a hosszabb nadrág, a hosszú felső és a fásli is. A fagyasztó spray még úgy-ahogy segített, de biztosabb volt a fásli. Adri masszírozta, átmozgatta Sanyi egyik lábát, majd tettem rá a fáslit, és jött a másik.

Közben elkészült az innivaló, Adri adott pár falat ételt, Áron világított, ellenőrizte a bringán a lámpákat, ki-, majd visszapakolt a tetőboxba. ...és indultunk is tovább 295 kilométerrel a hátunk mögött, egy 133,6 km-es körre.

Winklernből, Winklernbe.

Az újabb 15 %-os és még meredekebb emelkedőkön, helyenként rossz minőségű hegyi utakon.

Ahogy hajnalodott, előtűntek a hegyek. Felhő ült meg a dombok alján, kellemes csípős volt a levegő, ébredezett a természet. Teljesen elvarázsolódtunk. Olyannyira, hogy benéztünk egy terelőutat.

A tájékoztatón elmondták, hogy van egy szakasz, ahol pár napja leomlott a hegyoldal egy része és az kimarad az útvonalból. Lámpás irányítással lehet az erdészeti úton átmenni, úgy, hogy a versenyzőt a kísérőknek kell átvinni az autóban. A lámpa fél óránként 5 percre vált zöldre. Ezzel tisztában is voltunk, számítottunk is rá, csak valahogy a terelőút maradt ki a történetből.

Gyanús volt, hogy fenyő rönkök vannak a fél sávban felhalmozva, helyenként a partoldalról lóg néhány fenyőfa, de hát erdőben vagyunk, vagy mi. Miért is lenne ez gond?!

Amikor azonban a behajtani tilos tábla, az útlezárás és a láthatóan tovább már járhatatlan út megállított minket, nem kicsit káromkodtunk.

f1_utlezaras.jpgAz egyik ellenőrző autót pár kilométerrel korábban láttuk egy vendégház előtt, így be tudtuk nagyjából határolni, hogy hol lehetünk, mikor Áron felhívta a Szervezőket. Mi konkrétan a hegyomlásig mentünk, mint kiderült. Láttuk is onnan fentről, hogy hol megy a többi autó, hol van az a bizonyos 30/5-ös lámpa. Visszamentünk, megtaláltuk a terelő utat és a lámpát is. Bringa a tetőre, Sanyi be az autóba. Ahogy beült, mondat közben elaludt.

Nem kellett sokat várnunk a szabad jelzésre, indulhattunk is a cca. 5 km-es szakaszon az erdőn át, az egysávnyi döngölt úton, ahol az egyik oldalt a hegy, másikon a szakadék volt. Romantikus fenyőerdők közepette, ahonnan ráláttunk a leomlott hegyoldalra és az alatta eltűnt útszakaszra is.

f1_omlas2.jpgA pár perces kóma után Sanyi ismét bringára szállt, miután gyorsan megejtettük a frissítést is. Ekkor már reggel hat óra volt, túl voltunk az első éjszakán.

Kezdődött a második nap...>>

 

 

Fotók: Glocknerman Official, Rakonczai Adrienn, Csillik Áron, Gulyás Erika

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr5514970366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.