Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Prágai tavasz

2019. augusztus 05. 15:05 - PSE hírek

Mi, a Pénzügyőr SE futói, amatőrök vagyunk. Lelkesek, de amatőrök. De valahogy mindig akad a csapatban egy-egy igazi tehetség. Azt hiszem, mostanság gyorsan meg fogjuk tanulni Ökrös Zoli nevét. Most jöjjön az ő sub80-as félmaratonja.

oz_2.jpgNem futok túl régóta... sőt. Sok egyéb mellett az edzőm (Szilágyi Tibi/Ensport – ő még szerepel a történetben később) 2 dolgot igyekezett a fejembe verni már az elejétől:

  1. Türelem (ez sokszor hiányzik még mindig): 1-2 év alatt nem lehet 10 év edzés munkát elvégezni.
  2. A jelenre kell koncentrálni: mindig azt akard megfutni, amire az adott pillanatban képes vagy, és ne azt, amit majd egyszer talán.

A fenti két dolog alapján a futás olyan, mint egy video/xbox/playstation játék. Csinálod-csinálod, és ha teljesítesz egy küldetést, továbbléphetsz a következő szintre. 2017-ben indultam el az első pályán. Mint minden első próbálkozás, tele volt buktatóval, nehézséggel, de az év végén ott villogott a mission completed (90 perc alatti félmaraton) felirat a képzeletbeli monitoron. Ennek megfelelően a követező kihívás is elérhetővé vált ebben a játékban. A pálya neve ezúttal Breaking4 volt... vagyis 4 perces ezrekkel „kellett” a félmaratoni távot teljesíteni. Ez a küldetés hosszabbra sikerült, mint gondoltam. Talán nem azért, mert ne lettem volna felkészülve rá már a tavaszi szezonra, de hiányzott a tapasztalat, így a 2018 áprilist a mission failed felirattal zártam. Őszre azonban beérett a sok edzés, és sikerült megfutni, amit terveztünk (3’53” perc/km, 1 óra 23 perc 03 másodperc).

Megvolt tehét a belépő a következő szintre: Breaking80! A küldetés neve első és második ránézésre is sok küzdelmet ígért, így tanulva az elmúlt évek hibáiból eleve 2-3 versenyszezon alatt gondoltam/gondoltuk teljesíteni. Valószínűleg mindenkiben, aki sportol megfogalmazódik a kérdés: hol lehetnek a határok. Ezt a kérdést feltettem én is 2018 végén. Magamnak és az edzőmnek is. Arra jutottunk, hogy a 80 perc elérhető, sok munkával, pár év alatt pedig 78 perc körül talán képes lehetek egyszer teljesíteni egy félmaratont. Elsőre azért nem feltétlen bíztató, hogy rengeteg munkával talán képes leszek egy pár percet faragni az eddigiekből. Nade itt jön képbe a fenti a 2-es pont: koncentráljunk arra, amit most tudunk. Ezzel a mottóval vetettem bele magam a felkészülésbe 2018 decemberében. A tavaszi fő versenynek az áprilisi prágai félmaratont néztük ki. Ennek két oka volt: ez Európa egyik leggyorsabb félmaratoni pályája; és a verseny április első hétvégéjén van, ami azt jelenti, hogy talán nem lesz még túlzottan meleg.

A további fejlődéshez egyértelmű volt, hogy emelni kell az edzés voulmenén és intenzitásán. Ennek megfelelően az addigi 240-250 km-es hónapok 300 majd 320-330 km-re kúsztak fel. December még tényleg csak a mennyiség növeléséről szólt. Januárban azonban növeltük az intenzitást is, és sokkal több hangsúlyt fektettem a core edzésekre is. Nem nagyon beszéltük meg előre, hogy akkor mostantól heti 6 futás/75-80 km + 3 erősítő edzés az adag a felkészükés alatt, de egy pár hét után láttam, hogy ez bizony nem lesz kevesebb. Sőt...februárban és márcisuban egy pár napos edzőtáborozásnak köszönhetően voltak 100 km-es hetek is. Március végéig átléptem az 1000 km-et, amit egy évvel korábban csak májusban, az UB-n sikerült megtenni. A kőkemény edzéseknek köszönhetően fejben már el tudtam képzelni egy 81 perces időt a versenyre. Azt gondoltam, erre lehet majd építeni az őszt, és talán megcsinálni a 80 percet.

Hála a tudatos edzéstervezésnek, a 3-4 hónapos felkészülést sikerült végigcsinálni sérülés nélkül (kopp-kopp), mindössze egy kisebb megfázás hátráltatott még januárban, de edzést emiatt sem kellett kihagynom. DE!...1,5 héttel a verseny előtt egy fogfájás veszélybe sodorta a felkészülés alatt megszerzett formát és a versenyt. Legyen annyi elég, hogy a versenyt megelőző 10 napban 6-szor jártam fogorvosnál, ami egy foghúzást, két gyökérkezelést valamint egy antibiotikum kúrát jelentett. Természetesen ennek megfelelően kevesebb pihenés, kimerültség...nem jött jókor, mit ne mondjak. Nem úgy alakult ez az időszak, ahogyan terveztem.

Mivel a verseny szombaton volt, csütörtökön indultunk Prágába. Ha utazni kell egy versenyre, nem szeretek az utolsó nap érkezni, mert egyrészt fárasztó az utazás, másrészt bármi történhet az úton (dugó, defekt, meteorzápor, zombitámadás stb.), ezért a mottó: inkább legyünk ott egy nappal hamarabb, és pihenjünk... a városnézést hagyjuk a verseny utánra. A fogfájás nem igazán akart enyhülni, ennek megfelelően eléggé feszült (bár szerintem nyugodtan használhatom a hisztis szót is) voltam egész nap. A hangulatomon nem segített, hogy olyan szél volt, ami majd’ levitte a fejünket. Prága, szállás elfoglal, irány megnézni a rajt helyszínét, majd a versenyközpontba átvenni a rajtszámot. Mivel nem voltam a topon, nem igazán kapott el a szokásos „versenyközpont-izgalom”, csak enni akartam valamit, aztán pihenni. Ha Rómában jársz, viselkedj úgy mint a rómaiak...ez a mondás nekem mindig azt is jelentette, hogy külföldön helyi ételt eszem, helyi italt iszom...de ha versenyen jársz, viselkedj úgy mintha versenyre mentél volna. Vagyis: hiába Prága a knédli, a káposzta, a csülök, a sör városa, verseny előtt pizza-tészta-limonádé a menü. Na meg a szokásos elektrolitos italok, energiaszeletek. Bár csütörötkön megfogadtam, ha péntekre sem vagyok jobban, és nem enyhül a szél, akkor elengedem a versenyt, és jöhet a sör.

oz_1.jpgPéntek, a verseny előtti nap. Ez mindig a rövid átmozgató futás napja. Elég jól ébredtem, mintha a fogam is jobb lett volna, de nem akartam semmit elkiabálni. Reggeli, majd futócipő, ruha fel, és irány egy 20 perces kocogás. És... megtörtént a csoda: jól esett a futás, a szél sem fújt nagyon. Könnyű lábbal sikerült 4-5 km-et futni. Ami pedig ennél is fontosabb volt: elkapott a „verseny-flow”, ami általában a versenyek első pár km-én szokott. Az órám azt írta, hogy „Peaking”...vagyis szerinte top formában voltam. A nap hátralévő része szigorúan a pihenésről és a szénhidrát-betöltésről szólt. Ráhangolódásként, és azért, hogy ne érjen meglepetés a pályán este megnéztem még az előző évi versenyt a youtube-on. Még egyszer átfutottam a versenyfüzetet, memorizáltam, hol leszenk frissítőpontok, elterveztem, hol fogok energiazselét enni, vizet inni. Szóval próbáltam fejben is felkészülni erre a 21,1 km-re.

Szombat, versenynap. A rajt 9-kor volt, nekem viszont 4-5 óra minden esetben kell, hogy felébredjek rendesen, és az összes rutinomat elvégezzem a verseny előtt, így hajnalban keltem. Szokásos reggeli, ital, zenék, majd 8 előtt indulás a rajthoz. És akkor itt egy pár szót a szervezésről. Ez volt a harmadik külföldi versenyem, és itt volt a legjobb minden szempontból. 10-12 rajtzóna volt, már a rajtterületre történő belépésnél külön kordonok vezettek a különböző rajtzónákhoz, ami megkönnyítette mind a szervezők mind a versenyzők dolgát. Maga a verseny egy hatalmas ünnep a városnak. A rajt/cél a belváros közepén, rengeteg néző. A cél előtti utolsó 25-50 méter a triatlon versenyekhez hasonlóan felszőnyegezve.  A nap sütött, de nem volt túl meleg, a szél alig fújt.

Minden adott volt tehát egy jó versenyhez. 8:40-kor már a rajtzónában álltam, mert nem szerettem volna az elején beragadni, mire elérjük az utazótempót. Így is kb a 8-10. sorból sikerült csak indulni, de a tervezett célidő alapján nagyjából jónak tűnt. Mellőlem rajtolt Tibi, az edzőm (tervezett célidő valahol 1.16 környékén), ami lassan már-már megszokott, hiszen ez volt a harmadik közös versenyünk. És akkor jött az, ami annyira nem megszokott...Rajt. Na ez még természetesen nem az, ilyen minden versenyen van. Elindult a tömeg, Tibivel egymás mellett haladtunk az első pár száz méteren, próbáltunk nem elesni a macskakövek és a villamos sínek által tarkított akadálypályán. Meg is fordult a fejemben, hogy Európa leggyorsabb félmaratoni pályája, na persze. Az első 1-2 km ennek megfelelően eléggé idegesen telt. De haladtam...és Tibi még látótávolságon belül volt. Ez azért fontos, mert korábbi versenyeken maximum pár száz méterig láttam a hátát, utána a célban találkoztunk legközelebb. Fel sem fogtam egy darabig, hogy nem ő lassabb, mint a tervek, hanem én vagyok gyorsabb... aztán a 3. km környékén egyértelművé vált, hogy bizony 3’40”-en belüli ezrekkel haladok.  Sok minden átfutott az agyamon: vegyek-e vissza vagy ha már itt vagyok, és így megy, toljam, amíg tudom. Aztután gyorsan elhessegettem minden negatív gondolatot, és csak a futásra, a frissítési tervre és az adott kilóméterre figyeltem. Na meg, volt egy „nyulam”, akiről tudtam, hogy nagyjából egy tempóban fog futni végig. Sajnos volt közöttünk 1-200 méter, de az állandósult, így mindig látótávolságon belül voltam – „csak” arra kellett figyelni, hogy ne szakadjak le nagyon. Jött az első frissítő pont 4,5k környékén, ahol terveknek megfelelően ittam egy kis vizet. Nem nagyon kellett volna még, de mivel a következő itatópont 11k utánra esett, így nem szerettem volna kihagyni már ezt sem. Közeledtünk a visszafordítóhoz, ezt jól jelezte az is, hogy a mezőny eleje már szembefutott velem. A tempó nem változott, egy kisebb bolyban haladtam, de nem akartam még beállni mások sebességére, inkább magamnak próbáltam diktálni az iramot. 7k-nál a tervek szerint jött az első energiagél, amivel 11k-ig kellett elmennem. És itt jött az első meglepetés, ami szintén a szervezőket dícséri. 8k utánra egy „szivacs-bevizező” pontot tüntettek fel csak a műsorfüzetben, azonban – vélhetően a kicsit melegebb idő miatt – itt is normál frissítőpontot alakítottak ki. A víz mellett fejben segített sokat a tudat, hogy minden bizonnyal a többi „szivacspont” is át lett alakítva, így nem lesz a gond a frissítéssel.

Szépen haladtunk vissza a belváros és a rajt/cél helye felé. A rajt helyszínét 10-11k között értük el, ahol hatalmas tömeg buzdította a futókat. Egyetlen hátránya ennek a résznek, hogy ismét a macsaköveken és a villamossíneken kellett keresztülbukdácsolni. A tempó még mindig 3’30”-3’40” között volt. Fejben a következő 5k-ra koncentráltam, mert tudtam, hogyha 15-16k-ig kitart ez a sebesség, akkor a 80 perc már nagy valószínűséggel elérhető. Szerencsére tudtam saját tempóban haladni, mert ekkorra már nagyon szétszakadozott a mezőny. Tibi még mindig bőven látótávolságon belül volt. Meg is fordult a fejemben, hogy fel kellene rá futni, mert együtt könnyebben menne az utolsó pár km. Viszont ehhez biztosan 3’30”-on belüli km-ek kellettek volna, és azzal tönkretehettem volna a verseny végét, így annyiban maradtam magammal, hogy az utolsó 1-2 km-en megpróbálom, ha lesz még bennem annyi. Az útvonal ezen részén nem volt sok látnivaló, így tényleg csak magamra kellett figyelnem. Közeledett az utolsó frissítőpont, majd a pálya egyik legtrükkösebb része. Mivel előző este megnéztem a tavalyi versenyt, így tudtam, mire számítsak: egy alattomos, nem túl meredek, de hosszú emelkedőre, ami egy alagúton visz keresztül. Fejben készültem rá, mégsem sikerült ez a rész úgy, ahogy szerettem volna. Éreztem, hogy lassulok egy kicsit, a tűző nap után az alagút sötétje sem esett jól, az emelkedő utáni macskaköveken pedig végképp tempót veszítettem. Kellett pár száz méter, mire összeszedtem magam, de addigra már meg is érkeztem az utolsó kilóméterre. Hallottam a zenét a célterületről, és ez újra erőt adott. Azt persze elfelejetettem, hogy a Moldvát még oda-vissza keresztezni kell. De sebaj, ez már nem tudta elvenni a kedvem. Amikor megláttam, hogy 600 méter van már csak vissza, gyorsan az órámra pillantottam, és igyekeztem fokozni a sebességet. Át az utolsó hídon, macskakövekre figyelve, befordultam a célegyenesbe.... felpillantottam a verseny hivatalos órájára, ahol a számláló épphogy átlépte az 1 óra 17 percet.

oz_3.jpgAmikor az óra alá értem, akkor pedig 1 óra 17 perc 37 másodpercet mutatott. Talán az mutatja, hogy mekkora meglepetés ez az eredmény, hogy Tibi kb 20 másodperccel előttem ért be, és amikor hátbavágtam a célterületen, akkor olyan őszinte csodálkozás ült ki az arcára, hogy épp csak az nem kérdezte meg, hogy mit keresek már ott. Ezzel az idővel összetettben a 85., míg kategórián belül a 15. helyet sikerült megszereznem.

Tényleg nem számítottam erre, főleg a verseny előtti utolsó 1,5 hét alapján.

Ezzel megnyílt a lehetőség a kövekező küldetésre. A terv az volt, hogy az 1 óra 20 perc alati félmaraton után elkezdünk készülni a maratonra.... 2020-ban. Egy versenyszezonnal hamarabb sikerült elérni ezt az állomást, de idénre még marad a rövidebb táv... valamint egy UB (trió) és egy UTT (páros) váltóval megfűszerezve.

 

Ökrös Zoltán

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr5814996230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rehlaci · Http://Futoikrek.blog.hu 2019.08.05. 21:31:54

Bámulatos teljesítmény! Le a kalappal!