Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Papírforma

2019. szeptember 15. 09:33 - regulat

Néha úgy gondolom, hogy egy félmaratonról már nem igazán tudok mit írni. Az ember odamegy, lefutja, átveszi a befutóérmet és hazamegy. Na jó, akadnak kivételek, amikor ezen vagy azon bosszankodik az ember, például az időjáráson… akkor azt kiírja magából.

Viszont a 34. Wizz Air Budapest félmaratonon semmi ilyesmi nem történt. Azt hiszem.

wizz_pse.jpg

Tavaly óta, az új útvonallal ez a verseny is rakpartfutássá avanzsált. Az egy órával korábbra hozott rajt, ha kitör a meleg, megkönnyíti az ember életét, ha nem akkor csak a vidékről aznap érkezőkét nehezíti meg, de hosszú évek óta nagy rá az esély, hogy a párás meleg jön.

Tulajdonképpen az idén is minden a megszokott rendben folyt. Nekem, reggelente, kell vagy két óra, mire üzemképes leszek, így hajnali négykor keltem, hogy a hétórás csapatfotózásra odaérjek a PSE sátrához. Nem sokkal hat után már én is közlekedő tömeg része voltam, közben rágcsáltam a megszokott csokimat és kortyoltam hozzá a vizet, no meg, azon tűnődtem, hogy minek megyek én oda… Lassan minden verseny előtt ez a szentháromság.

rajt_elott.jpgA fotózásra pont odaértem.

Túl sok szociális életet az idén sem sikerült élnem, viszont begyűjtöttem az új egyesületi pólót. Átöltözés, és indulás a rajtzónába… ha már itt vagyunk, akkor fussunk.

Előtte még csak sikerült Zákány Gergővel összefutni, úgyhogy lőtt rólunk egy nagyszerű képet. Köszi Gergő!

Azt számolgattam, hogy megint valami 1:40-1:45 közötti célba érés várható. Papírforma. Azt már elengedtem, hogy nekem száz percen belül célba kell érnem. Főként, hogy az idén nyáron is éppen hogy csak futottam néhány hosszút, azt se a legtempósabban. Hegyen alig voltam, a gyorsító edzéseket kihagytam… Nem mondom, hogy gyomortájt nem éreztem némi bizsergést, de azt leginkább a szombati vacsora okozta.

wizz_rajt.jpg

A rajtnál persze elvitt a tömeg, meg aztán hirtelen jól is esett futni. Néztem az órát az átlagtempó 4’30”-on belül. Ezzel el is lettem volna, aztán jött a nyolcadik kilométer és… az óra szerint majd hat perces tempóra lassultam. Hangsúlyozom, az óra szerint. Én nem éreztem ilyen mértékű tempóvesztést. Nem hittem a szememnek, de ugye, az óra miért hazudna? Elment a kedvem az egésztől.

Egyébként az óra pont azt csinálta. Hazudott. De ugye annyira rá vagyok (szerintem nem csak én) kattanva a technikai támogatásra, hogy egy ilyen kis hiba egyből mellbe tud vágni. Hányszor, de hányszor megfogadtam már, hogy nem viszek órát, vagy legalább nézem folyton. De nem bírom ki. Viszem, és nézem. …és, ha a technika ördöge megtréfál, az egyből demotivál.

Elkezdtem számolgatni, hogy mi lenne az egyszerűbb. Kiszállni és vissza bkv-zni, vagy lefutni a maradékot. Közben már a Margitszigeten futottam, túl a féltávon, úgyhogy maradtam a befutásnál. Az egyetlen motiváló tényező, az volt, hogy beértem néhány piros (azaz az OB-n induló) rajtszámú futót, ők meg mégiscsak profik… már hozzám képest.

wizz_2019_blog.jpgA pesti rakparton kezdtem összeszedni magam. Nem ez a tempó sem volt világrengető, de legalább a rossz kedvem elmúlt, és úgy tűnt, hogy közelebb leszek a tervezett idő alsó határához.

Fogytak a hidak…

Az agyam jobban pörgött, mint a lábam. Folyamatosan számoltam, hogy mennyit kéne gyorsulnom, mennyit lehet lassulnom a száz perchez…

Tulajdonképpen arra jutottam, hogy, ha a Fővámtéri huroknál nem csúszom ki a szintidőből akkor megvan.

Ez a hurok, nekem neuralgikus pont, egyrészt a kukákból áradó bűz miatt (ezt szerencsére az aránylag hűvös idő tompította) másrész a visszafordító miatt, ahol fel szokott tömörülni a mezőny. Ez utóbbi be is következett, kissé nehezen hámoztam át magam… Fel a Szabadság hídra. Le. Műegyetem rakpart. Még van bő egy kilométer…

Már annyi se. Csak látnám a kijelzőt, hogy mennyi a bruttó idő. Ott van… csak rövidlátó vagyok… Aztán már láttam. Láttam, hogy bruttó száz percen belül be tudok érni. Na még egy kicsi…

wizz_rajtszam.jpg…és bent. Nettó 1:38:26

A saját korosztályomban ez a 31. hely a 464 teljesítőből.

Máskor ezen, talán, bosszankodnék, de most baromira elégedett voltam. Rosszabb időre számítottam. Ha úgy vesszük, ezt leginkább az időjárásfelelősnek köszönhetem, de nem ő futott, hanem én. Ő csak hathatósan rásegített a hűvös, felhős idővel.

Befutóérem. Vissza a sátorhoz, ahova sorban érkezik a csapatunk 71 egyéni teljesítője és persze a váltók tagjai is.Kár, hogy a fotózásra nem ért oda mindenki.

Átöltözés. No meg az utolsó félmaratonániás érem átvétele. Ilyenből több nem hinném, hogy lesz, mert egy darab vas kedvéért nem fogok a Hungexpo területén futni, még februárban sem.

Irány haza.

Jó volt ez.

Megint.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr3715093208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.