Egy lineáris útvonalú futóverseny nem különlegesség, de érthető okokból (rendezőnek, résztvevőnek egyaránt jobb, ha a rajt és a cél ugyanott van) egyre ritkábbak az ilyen versenyek. Ezek közül az egyik, ilyen „hazai” verseny a Nagyszalonta és Gyula között megrendezésre kerülő Várfürdő Arany Maraton.

Ezen a télen, tavaszon a sárga volt a mumus… Valahogy minden túrán szentségeltem egy sort. Mert a sárgán a sárból sok volt. No, de megjött a tavasz és a jó idő…

Az ember már csak olyan, hogy szívesen számol be eredményekről, dobogós helyezésekről, de, lássuk be, néha már az is felemelő eredmény, ha egy versenyt sikerül szintidőn belül teljesíteni.  …különösen akkor, ha ez a „célba beesés” nem igazán a felkészültségen múlik.

Április végén, szinte már hagyománynak mondhatnám, hogy benevezek a Futapest Klub Törökbálinti versenyére. Azt hiszem, ez a mazochizmus egyfajta sajátos változata. Még akkor sem tudtam felhőtlen boldogsággal beszámolni erről a versenyről, amikor tavaly elhoztam a korosztályos aranyat.

A Vivicitta igazi kétnapos futóünneppé nőtte ki magát… Vagy inkább talán azzal kellene kezdeni, hogy az ember gyereke idővel kiábrándul a futós tömegrendezvényekből, mert már nem a közösséghez tartozás élménye a legfontosabb. Olyankor kezdi felfedezni a tömegből fakadó hibákat…

DNS. Az átlagembernek ez a betűszó a dezoxiribonuklinsavat jelenti. A versenyeken induló profi és amatőr sportolók neve mellett az eredménylistán ez a három betű azt jelenti, hogy bár érvényes nevezése volt, nem indult el.

A téma (miközben remélhetőleg sorban születnek a beszámolók a Vivicittá különböző távjairól) ezúttal is a terepfutás, azaz inkább a teljesítménytúrázás. Azon belül is ismét az úgynevezett ultra táv. Az elsőre talán rémisztőnek ható nevű Vérkör.

Amikor azt mondom, hogy elmegyek a Budaiba futni, vagy túrázni, akkor, aki hallja nem gondol semmi nagy dologra, hiszen ezek a hegyek részben részei a városnak, ahol élek. De tényleg. Százszor, ezerszer bejárt útvonalak, ismerős emelkedők, lankák… és mégis, a Budai, igenis lehet kihívás.

A BSI tavaszi nagy versenyén a BSZM néven közismert Balaton Szupermaratonon sok sportolónk képviselte a Pénzügyőrt. Volt, aki egyéniben, voltak, akik párban, voltak, akik valamelyik résztávon.

A VTM azaz az ICEBUG® - Vértes Terep Maraton, a hazai terepfutó körökben a legendás versenyek egyike. Ha jól emlékszem, akkor ez a legenda a 2013-as sárdagasztás során született meg.

Békéscsaba volt már? A versenyzői beszámolókból igyekszem, úgy válogatni, hogy egyesületünk, szakosztályunk sokszínűségét mutassák. Meg persze a személyes, versenyzői élményt.

Volt ugye (most már írhatom így múlt időben) a nagy tavaszi terv, az a bizonyos száz kilométer, amin már túl vagyok, de előtte még mindenképp tartozom egy börzsönyi beszámolóval. Tulajdonképpen ez volt a ráhangolódás.

Indul a szezon, egyre több a beszámoló. Szerencsére egyre több a verseny, így a Pénzügyőr SE versenyzői az ország különböző pontjain tűnnek fel és futnak hosszabb, rövidebb távokat, úgy aszfalton, mint terepen. Hozzám [regulat], mint ennek a blognak szerkesztőjéhez persze valahogy közelebb állnak a terepversenyek.

Dél-Pest talán legnagyobb, vagy leg ismertebb futóversenye, a tizenhárom éve megrendezésre kerülő Imre-Lőrinc futóverseny. Jómagam, most indultam rajta nyolcadszor, és harmadszor állhattam korosztályos dobogóra. Igaz, szerencse is kellett hozzá, de végre meglett a nagyon kívánt aranyszínű medál.

A PSE amatőr (ezt nem győzöm hangsúlyozni) versenyzői sokan vannak, az ország sok pontján, így sok versenyről van tapasztalatuk, élményük. Megfordulnak kis és nagy versenyeken egyaránt, egyéniben, váltókban. Indulnak, hosszú és rövid távokon egyaránt.

Március 15-én, immár tizenharmadszor, ismét megrendezésre került az Imre-Lőrinc futóverseny, amely nyolc kilométeres távján, szokás szerint egyesületünket, a Pénzügyőr SE-t több amatőr futó is képviselte. A versenynek ezúttal is a Pestszentimrei Sportkastély adott otthont.

Tavaszi szél vizet áraszt… és most gondoljunk jótékonyan az olvadásra, ne firtassuk a népdal rejtett értelmét. Én is az olvadásra gondoltam, amikor olyan túrát próbáltam választani március második hétvégéjére, amit talán megúszhatok aránylag száraz lábbal. Nem sikerült.

A buszon azt nézegettem, hogy melyik is az Amnézia söröző Budakeszin. Ott még nem jártam. Voltam két éve a Két Józsiban, meg tavaly a Golfban…  az idén az Amnézia lesz a végállomás. Kíváncsi vagyok, hány búfelejtő van még Budakeszin…

Persze, hogy a Valentin naphoz futóesemények is kapcsolódnak. Itt van például rögtön a Szerelmes Füred elnevezésre hallgató verseny, ami 2018-ban került másodszor megrendezésre.

Márianosztrára megérkezni jó. Ezt persze én mondom, nem a bentlakásos intézet lakói. Ők valószínűleg az elindulásnak Nosztráról jobban örülnek. Tulajdonképpen az egyik kezemen (pontosabban annak ujjain) meg tudnám számolni, hogy hányszor jártam Márianosztrán. Most volt a negyedik alkalom…

Az Esztergomi vonat Pilisvörösváron szinte kiürült. Túrázók indulnak a Fetter vendéglőhöz… ott van a rajt. Ismét Budai Trapp. ...és végre havas képek. Mert lássuk be a téli túrák akkor az igaziak, ha legalább bokáig ér a hó.

Szeretem a futóversenyek hangulatát, legyen az párszáz fős kis verseny vagy ezreket megmozgató nagy. Persze mindegyik másért jó. De leginkább azért megyek versenyre, hogy lássam, hogy éppen hol tartok, mert versenyhelyzetben másképp teljesít az ember, mint amikor csak kimegy szaladgálni ide, a temető mögötti erdőbe.

Az utóbbi években, azt hiszem, hogy megfordultam a Budai-hegyek minden jelzett turista útján. Még nem unom. Persze vannak gyakori útvonalak, és ritkák. Vannak ismétlődő túrák, ahol már nem is kell nagyon figyelni, meg újak.

A Budai sávtúrákat, mint az tudott a blog olvasói között, szeretem. Most amikor a posztot írom (és nem akkor, amikor olvasni fogod), négy éve, hogy először nekivágtam, akkor a pirosnak. Nem keveset vacilláltam, ismerkedtem a teljesítménytúrázással, a terepfutással. Tartottam a lineáris túráktól…

Nem lehet mindig a leghosszabb és a legizgalmasabb túrákat választani. A múlt hétvégére is inkább két tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, rövid és könnyű túrát választottam. Tudom, a rövid túra egy relatív fogalom.  Meg a könnyű is.