Pár évvel ezelőtt valaki azzal - az akkor általam kétes értékűnek gondolt - szlogennel invitált a Tatai Minimaratonra, hogy az azért jó verseny, mert egyszerű, mint a faék. Mondjuk nekem a faékről nem a dicséret jutott az eszembe. Nem volt igazam. De akkor még nem tudtam...

Igaz, ma már a Tatai Minimaraton (ezen a néven a XXXI.) a maga egy darab tizennégy kilométeres távjával tényleg csak két választást ad. Vagy lefutod, vagy nem. Jó, most már lehet váltózni is, de a lényeg az egyéni tizennégyes.

Meg azt is hallottam erről a versenyről, hogy jellemzően komplett hőguta. Meg azt is hogy nagyon erős a mezőnye. ezt mondjuk nem is értettem… Nem pénzdíjas, nem egy ideális rajt időpont… miért lenne erős? Aztán néztem az érkező futókat és rájöttem, hogy ez tényleg nagyon erős mezőny.

Álldogáltam az Öreg-tó partján és azon gondolkodtam, hogy az azért nem normális, hogy harmincsok fokban s nem a tóba akarok belemenni, hanem azt akarom körbefutni…

De térjünk még vissza kicsit a „faékre”. Azt hiszem Tatán már rájöttek, hogy mindenki jobban jár, ha keveset ígérnek, de azt biztosan nyújtják.

Még az általam (leginkább a méretproblémák lehetősége miatt) nem kedvelt befutó pólókat is sikerült úgy intézni - már, ha jól láttam - hogy senki se csalódjon. Ez azért ritka. [Mivel ebből már volt szövegértési probléma: nem magával a pólóosztogatással van bajom, hanem azzal, hogy a leglassabbaknak, akiknek talán a legjobban számít, sokszor nem jut, vagy nem megfelelő jut.]

Frissítésnek meg volt víz, meg víz… pohárból, slagból. És kell-e ennél több? A nagy meleg miatt a tizennégy kilométerre jutott vagy nyolc frissítő. Tényleg a szervezőkön nem múlott, hogy senki se kapjon hőgutát.

Mondom közben, hogy a terv, hogy alakult.

Reggel még úgy gondoltam, hogy 1:05-1:10 között kéne beérnem a célba. Vagy gyorsabban. A rajt előtt egy órával már ott tartottam, hogy az 1:15 is jó lesz, csak ne legyek rosszul. Igen, tudtam, hogy frissíteni kell majd. Meg azt is, hogy ha frissítek az majd nyolcperces kilométer lesz, vagy több folyadékot vesztek, mint amennyit bevittem.

És ennek a szellemében rajtoltam el, pontban négykor.

Ilyen előzékeny rendezőket még nem is láttam szerintem. Nem éreztek késztetést arra, hogy főzzék pár percig még a rajt előtt a futókat. Mondjuk a majd ezer rajtoló így sem egy perc alatt jut át a rajtkapun.

Az első három kilométer aszfalton. Négy és fél perces tempóval… Utána irány a tó. Nem bele, körbe. Azt mondák a tűző nap után az erdős rész jobb lesz. Nem volt az, a tűző napot lecseréltük párára. Kicsit lassultam, majd jött az első megingás valahol a hetedik kilométer előtt. Az Által-ér híd környékén. Összeszedtem magam. És bár azt hittem, amikor a strandolók között futottunk, hogy ezt nem fogom végig bírni, de csak a kilencedik kilométer után jött az újabb fal. Ebből most kicsit nehezebb lett kimászni… Majdnem a Cseke-tó túlsófeléig tartott. És megint tudtam valamennyit gyorsulni. Éppen hogy, de már végig ötperceseken belül…

Néha locsolnak, néha bíztatnak, valami autósok is dudálnak… biztos belénk akadt egy esküvői menet. Szegények. Legyen már vége… kb ezek futnak át az agyamon. Meg próbálom nem akadályozni azt, aki gyorsabb nálam, hadd menjen! Nem sok, de akad.

..és befutok.

Ömlik rólam, belőlem a víz, talán ha tenyérnyi száraz folt van a nadrágomon. Megállok az egyik szódás palack mellett, és döbbenten nézem a belőlem csöpögő tócsát.

Lehet, hogy kellet volna frissíteni útközben? Végül is jól vagyok. Lement saját zsíron. Ki is sültem. Szerintem.

Póló, emléklap, hogy erejével és kitartásával… ez majd csak másnap nyer értelmet.

1:04:57

Nézem a listát a férfiak között százhúszan(!) vannak előttem. Basszus, ez kemény. A korosztályomban tízen. Ez még keményebb! Jó, mondták, hogy erős a mezőny, de ennyire…

Megvárom az utolsó célba érőt. Ha jól látom ő a legenda, Dr Kis Tibor, az a futó, aki mind a harmincegy versenyen rajthoz állt.

Szóval van ez a verseny, amire anno azt mondta valaki, hogy egyszerű, mint a faék.

Szeretem az ilyen faék egyszerűségű versenyeket.