Amikor azt mondom, hogy elmegyek a Budaiba futni, vagy túrázni, akkor, aki hallja nem gondol semmi nagy dologra, hiszen ezek a hegyek részben részei a városnak, ahol élek. De tényleg. Százszor, ezerszer bejárt útvonalak, ismerős emelkedők, lankák… és mégis, a Budai, igenis lehet kihívás.

A buszon azt nézegettem, hogy melyik is az Amnézia söröző Budakeszin. Ott még nem jártam. Voltam két éve a Két Józsiban, meg tavaly a Golfban…  az idén az Amnézia lesz a végállomás. Kíváncsi vagyok, hány búfelejtő van még Budakeszin…

A Budai sávtúrákat, mint az tudott a blog olvasói között, szeretem. Most amikor a posztot írom (és nem akkor, amikor olvasni fogod), négy éve, hogy először nekivágtam, akkor a pirosnak. Nem keveset vacilláltam, ismerkedtem a teljesítménytúrázással, a terepfutással. Tartottam a lineáris túráktól…

A Zsámbéki-medence, nekem a székesfővárosból induló túrázónak, tulajdonképpen itt van egy köpésre, mégis valahogy kimaradt az elmúlt években. Nem tudom megmondani az okát. Talán túl kényelmes vagyok… Pedig most már tudom, hogy sajnálhatom. De a jövőben jobban oda fogok figyelni az innen induló, ide…

Van egy túra, aminek az útvonala, mondhatni ujjgyakorlat a számomra, leginkább azért, mert az útvonalának az egyszerűsége már első alkalommal úgy megtetszett, hogy azóta rendszeresen megfutom, amúgy hirtelen felindulásból. Szóval, aki a Budaiban egy közepesen erős harmincasra vágyik annak ez…

Ugyanaz, és mégis más. A budai sávtúrákban az a jó, hogy nem kell gondolkodni. Ha az ember egy kicsit is megismeri a Budai hegyeket, akkor ezek az útvonalak elvileg meglepetésmentes menetek. Lennének, de ugye az időjárás...

Sok év túrakihagyás után 2014. február elsején elindultam a Budai Piros teljesítménytúrán. Akkor tudtam meg, hogy aki teljesíti a négy sávtúrát (kék, sárga, piros, zöld), az kap plusz egy jelvényt, tekinthetjük, amolyan kvázi kupának. Időkorlát nincs. Augusztusban begyűjtöttem a kéket, aztán…

Zöld erdőben jártam. Kék ibolyát láttam… Azt hiszem ez autentikus indítása egy Húsvét hétfői túrának. Mert ugye ízlések és pofonok. Van, aki locsolni megy, van, aki túrázni…

Hagyományosan - mondta Csipi a gulyása felett, Nagykovácsiban - ez az a táv, ahol több a teljesítő, mint az induló. - Mind a ketten hetvenöt kilométernél jártunk, csak míg ő ment tovább a százon, addig én ide indultam.

A téli túráknál az egyik sarkalatos pont a számomra a megközelítés. Hogyan jutok oda, hogyan megyek haza anélkül, hogy a különösebb esélyt adnék a megfázásnak. Fussak, vagy túrázzak? Az utóbbi kérdést úgy is fogalmazhatnám, hogy mit vegyek fel, mit vigyek magammal.

Vasárnap úgy alakult, hogy belefért a napba egy kocogás.

Nem hiszek a tárgymágiában, nem hiszem, hogy különböző kabalákkal távol lehet tartani a bajt. Nem hiszem, hogy az esernyő elrakása csökkentené az eső esélyét, nem hiszem, hogy az, hogy vettem egy hágóvasat ilyetén hatással bírna… pedig úgy néz ki.

Ismét Turul. Mondhatom nyugodtam, mert az idén harmadszor vágtam neki a Déli-pályaudvartól Nagykovácsiig vivő túrának. Most is futva, de most az elsődleges cél az volt, hogy „nem kidögleni”… Szóval tudtam, hogy ez, a Kerecsen 20 (MTSZ pont: 58; rendező: Szent Jakab Zarándok…