Igen, szerintem is hatásvadász a cím, de ez most így alakult. Sir Winston ígéretéhez híven mentem végig a Piroson. A vér a Malom-patak völgyben, egy esést követően, jelentkezett. A veríték végigkísért az egész úton. A könnyek… nos azok szerencsére nem csordultak ki, de a We are the championsra…

Egyrészt győzött a kíváncsiság, így élve egyesületünk, a Pénzügyőr SE által biztosított lehetőséggel beneveztem a BSI 11. Intersport túranap és terepfutás eseményére. Másrészt… különben sem voltam még az idén terepfutó versenyen.

"…és esőben is elindulsz túrázni?" – kérdezik nem egyszer olyanok, akik csak kacérkodnak a túrázás gondolatával. "Hogyne – felelem általában vicceskedve -, mert olyankor a végén mindig meghatódom a végén teljesítményemtől." Igen, az esőben túrázás, akár csak az ötven kilométer feletti távok…

Visszatérni egy túrára jó. Visszatérni a túrára leginkább azt jelenti, hogy jól éreztem magam. …vagy azt, hogy van még dolgom az útvonallal. Ha jól számolom, ez lesz a negyedik beszámoló a Pilisi Trapp 40 TT-ről, úgyhogy nyugodtan számíthatom magam visszatérőnek.

Nem is tudom, hogy mitől tartottam jobban, amikor elindultam Pilisszentkeresztre, a maratoni távtól, vagy attól, hogy már megint kalandosra sikeredik a túra…

Ezen a télen, tavaszon a sárga volt a mumus… Valahogy minden túrán szentségeltem egy sort. Mert a sárgán a sárból sok volt. No, de megjött a tavasz és a jó idő…

Kopár Csárda. Megettem a levest, ülök a földön. Keresem az erőt magamban. Mélypont. Lélekben feladtam. Nem, nem a teljesítést. Azt biztosan menni fog. Még talán a futó szintidőt is tudom tartani… Azt a tervet adtam fel, hogy az idén javítok ötven percet. Pedig…

Amikor 2013 októberének egy reggelén Pilisszentlászlóról elindultunk, duzzadt bennem az erő. Mit nekem huszonhat kilométer terep… a teljesítésre szánt időt például a városi futásaim alapján kalkuláltam. Aztán eltévedtünk egyszer… kétszer… háromszor. Aznap délután úgy gondoltam, hogy végleg…

Reggel a sötétben baktatok fel a Gellért-hegyre a Sziklatemplomhoz. Nevezés, csomagleadás, és rajt… jönnek az ismerősök, félig viccesen, félig komolyan azt mondom, hogy a cél az eggyel korábbi komp. Ez is egy olyan dolog, amiről inkább hallgatni kellet volna, mert kimondva ijesztő volt.

A darazsak. Nem tehetek róla, de tavaly ez volt a leg… Hogy is mondjam? …szóval a legégetőbb élményem a Pilisi Trappból. Pedig csak két darázscsípést gyűjtöttem be, de ebből a második több napon át elkísért.

A poszt írója ne legyen elfogult. Pont. Ja nem, sokkal inkább kérdőjel a szerencsés írásjel a végén, mert ugyan sok túrát szeretek, de most az egyik szívem csücske túráról lesz szó… Hát, hogy a fenébe ne lennék elfogult.

Van egy túra, aminek ugyan kacérkodom a teljes távjával, de valahogy az istennek se bírom magam rávenni. Nem, nem a távval van baj, az nem vészes, hanem az éjszakai indulással… Azzal, hogy az utolsó vonattal, busszal elmenjek Esztergomig, és nekiinduljak az éjszakának. Kéne valami motiváció…

Még nevettem is pénteken a saját kétértelmű szójátékomon, amikor azt mondtam, hogy „Klotildligetről akkor megyek tovább, ha jól esik”. Mind a két értelemben igazam lett.

Meghasonlott poszt lesz ez… Kiszabadultam a Budaiból. Na, nem messze, a Visegrádi-hegységbe és a Pilisbe. Olyan útvonalra, ahol emlékeim szerint kamaszkorom óta nem jártam. Mondanám, hogy élveztem minden percét, még azt is amikor benéztem az útvonalat… Van ilyen. Hibáztam. De arra (bármennyire is…

Igaz, nem olyan rég óta járok kocogni teljesítménytúrákra, hogy mérvadó emlékeim legyenek, de nekem eddig ez leghidegebb, legjegesebb telem.  És mint írtam már, hidegben inkább, a húsz kilométer körüli körtúrákat preferálom… De ahogy érződik a közeledő tavasz (lám a gólyák is elindultak hazafelé)…

Rég volt eltévedős poszt. Bár azt szoktam mondani, hogy egy teljesítménytúrába simán belefér, hogy néha benézzük az útvonal tíz százalékát… De ha, hogy egy tizennégy kilométeres, lényegében faék egyszerűségű útból, az ember majd tizennyolc kilométert csinál, az már művészet. Főleg, ha nem tudja…

Tavaly még fel se értünk Dobogókőre - a 35 km-es táv céljába - már tudtam, hogy jövőre (azaz az idén) jönni kell. Hosszabbra…

Nem egész tizennégy óra kellett ahhoz, hogy eldöntsem: ezt egyszer még le fogom futni. Most még csak az volt a cél, hogy (majdnem azt írtam, hogy kényelmesen, de ez túlzás lenne… szóval, hogy) túlerőltetés nélkül célba érjek tizenöt óra alatt ezen a majd nyolcvannyolc kilométeren.

Keresem a szavakat. Valamiről, ami rossz sokkal könnyebb írni, mint valamiről, ami jó. Márpedig az az érzésem, hogy az év egyik legjobb túráján volt szerencsém megtenni olyan hetvennégy kilométert, alig tizenkét óra alatt.

Bár a szándék megvan bennem, hogy ne ugyanazokat a túrákat járjam végig évről évre, be kell vallanom, hogy a kényelem (leginkább az utazás területén), meg a szép emlékek nagyon sok esetben visszahúznak a Budaiba. Érdekes szó ez a visszahúz, de nem úgy értem… na mindegy.

Szeretek lelkesedni. Azt hiszem, hogy a blog rendszeres olvasói, most ráncolják a homlokukat, hiszen általában a negatívumokat, a szerintem javítani valókat emelem ki, de attól én még szeretek lelkesedni. Csak nehezen hevülök. Meg aztán, nyugodtan vallja be mindenki magának, hogy a negatív kritika…

Most egy kicsit uborka a szezon… már nekem.

Az úgy volt, hogy vettem egy, akarom mondani két botot… mert a nordic párban jár. Szóval lecseréltem az eddig használt túrabotokat. Így lett egy pár Komperdell Carbon Balance botom.

Tavaly, amikor először vágtam neki, akkor még nyolc órát terveztem, és alig csúsztam ki a hét órából. Majd két hónappal később, igaz, már fülledt melegben alig tudtam végigmenni nyolc órán belül… Ezzel az előzménnyel indultam neki az idén. Meg azzal a tervvel, hogy hét órán belül beérek.

Tavaly éppen hogy, de kicsúsztam a hét órából. Most kicsit sietősebbre vettem a hirtelen melegben... a végeredmény 48 kilométer 6 mérföldkő, meg még valami...