Mondtam? Nem mondtam? Lényegében szerintem akkor is sejtette (ne adj isten, tudta) mindenki, aki a blogom olvassa, hogy én bizony roppant hiú vagyok. Csak azt tudnám mire…
Szóval volt ez a huszonharmadik hét, ami a K&H-val zárult, amiről már beszámoltam. Na de ott van, akarom mondani ott volt a hét többi napja.
A hét meg ugye úgy kellett volna, hogy kinézzen, hogy kedden futok egy rövidet, csütörtökön résztáv, és utána vasárnapig maradok a seggemen.
Vagy egy keddi résztávval és a vasárnapi versennyel letudom a hetet.
Vagy valami ilyesmi.
De kedden esett, vagy fújt a szél… vagy mittomén, hogy mi volt, lényeg az, hogy egy centit sem futottam. Program fejben átír, szerda résztáv, vasárnap verseny.
A szerdai résztáv annyiban lett volna érdekes, hogy az előző heti tempó egyenes ági folyamodványa plusz egy kör. Azaz immár 2x3 környi futás, és 3x2 környi. Valahogy úgy sejtettem, hogy ez a kis plusz, megint négy perc fölé viszi az átlagtempóm… Szerencsére nem úgy lett, de azt hiszem, még pár hétig elrágódok ezen a távon. Főleg, hogy most két futásmentes hetet terveztem be magamnak. Arra - mondjuk - kíváncsi vagyok, hogy a jövő héten mit fogok arról írni, hogy nem futottam egy métert sem. Főleg, hogy most még csak péntek van, és már hiányzik, hogy felvegyem a futócipőt és nekiinduljak. Lehet, hogy az lesz a téma, hogy…
Lényeg, hogy letudtam a szerdai napot, és amikor lekönyveltem [istenem, de hülye kifejezés! csak nem tudok leszokni róla.] az edzésnaplóba, akkor láttam, hogy nem egész tíz kilométer kell ahhoz, hogy meglegyen az idei ezredik – kiírom számmal is, mert olyan jó látni – szóval az 1000. kilométerem.
Hmm. - mondok magamnak - a Vivicittával lett meg az ötszázadik, és akkor nem tudtam eldönteni, hogy minek örüljek jobban, a harmadik félmaratonon elért PB-nek, vagy az ötszázadik kilométernek?
És mennyivel jobban hangzik, úgy nekimenni a K&H-nak, hogy elmondhatom magamról, hogy ezredes lettem.
[Igazából, halványlila gőzöm sincs, hogy miért hangzana ez jól. Igazából tök lényegtelen… de akkor úgy éreztem.]
És jött a péntek, amikor tök logikátlanul 31 fokban nekiindultam – magamnak azt hazudván, hogy csak átmozgatok, meg szokom a meleget – annak a tíz kilométernek, hogy meglegyen az ezer… Meglett.
Hiúságból és hülyeségből jeles! Mert megérdemlem.
Akkor és ott valami eltört.
Melegem és elegem volt, az hiszem, lélekben feladtam a vasárnapi félmaratont, hiszen azt írtam utána, hogy biztos, hogy nem lesz PB. Hát nem is lett…
És mindezt azért, hogy a verseny előtt legyen meg a bűvös szám.
Tényleg megérdemlem azt a jelest.
Hiúságból.
… és hülyeségből.
Na, azért nem is futottam olyan rosszat vasárnap!