Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Dombra fel!

2014. szeptember 08. 10:18 - regulat

Ismét idegen tollak... mert mindig jobban esik olyan túrákról, versenyekről beszámolni, amelyen a résztvevők jól érezték magukat, mint olyanról, ahonnan keserű szájízzel távoztak. Itt, a bologon lassan hangsúlyossá válnak a teljesítménytúra beszámolók, mert egyrészt jó futni a természetben (ennek veszélyeiről egy későbbi poszt fog szólni), másrészt van, amikor az ember csak pihenésképpen, vagy rehabilitációs okokból túrázik.

levél.jpgTünde és Hanga nekivágtak a Gödöllői domboknak… és szerették. Először Tünde, a kezdő túrázó véleménye:

Szombaton részt vettünk a Kerepesi Természetjárók (valamint Pirvacsi Gábor, Jancsó Gábor) szervezésében megrendezett Széchenyi István 30 teljesítménytúrán.

Errefelé még egyikünk sem járt, gondoltuk a budai hegyek után változatosságképpen bejárjuk a Gödöllői dombságot. Barátnőmmel, Hangával a 30 km-es távot terveztük, amiről hamar kiderült, hogy ez tulajdonképpen 35 km, de bátrak vagyunk, így elindultunk.

A nevezés gyorsan megvolt, mindhárom táv (10 km, 20,6 km, 35 km) egy irányba indult. Sok gyerek, szülők, nagymamák, nagypapák a rövidebb távokon, az elvetemültebb amatőrök (mint mi), és a profik a hosszabbon.

Az idő jó volt, a táj gyönyörű, változatos: városban, erdőn, mezőn, hídon, felüljárón vezetett az utunk. A szervezés profi, amennyire ezt egy "néhány túrán kipróbált városi lány", mint én, meg tudja ítélni. A jelzéseket mindenhol tudtuk követni, alig kellett az itinert elővenni. A pontőrök vidám, barátságos fogadtatásban részesítették a résztvevőket, vizet, nápolyit kínáltak.

Negatív tapasztalatom a résztvevők részéről volt: a városi szakaszon, a főúton átszaladgáló, gyerekekkel túrázó családok (a jelölt útvonal kb. 40 méteres kitérő volt a gyalogátkelőn keresztül, de "lespórolták"), és az útközben eldobált szemét látványa miatt.

Nagyon elfáradtunk ugyan a végére, de megérte, nagyon jó túra volt. Gratulálok a szervezőknek, biztos, hogy megyünk még feléjük!

Engem általában meggyőz a szervezők felkészültségéről, ha egy kezdő túrázó, azt mondja, hogy "alig kellett az itinert elővenni"… ez azt jelenti, hogy ott még én sem tudnék hibázni. Ha nem azzal, hogy kihagyom a túrát. Hopp, akkor most én hibáztam.

És akkor most jöjjön a rutinosabb túrázó beszámolója. Hange egyébként fut, csak most éppen lábadozik…

Mivel szombaton nem volt Budapest kupás TT, és kicsit már egyformák voltak a budai hegyekben szervezett túrák, ezért másfele keresgéltünk a barátnőmmel Tündével. A feltétel az volt, hogy utazás szempontjából közeli helyen és kezdő túrázóknak, mint mi, teljesíthető legyen távban és szintben egyaránt. Így esett a választás a Kerepesi természetjárók által szervezett Széchenyi István TT 30(35) km-s távjára, 500m szintemelkedéssel és 9 órás szintidővel. A HÉV-ről leszállva volt egy kis tanácstalanság, hogy merre is kell keresni a rajt-cél helynek feltüntetett iskolát. Valami útbaigazító jelzés nem ártott volna, számítva azokra, akik először járnak erre. Megjegyzem ez volt az egyetlen negatívum az egész túrán. Túrázóknak kinéző csoportot követve végül sikeresen megtaláltuk a rajthelyet. A regisztráció gyorsan ment, igaz mi eléggé a végén rajtoltunk.

102030.jpgA kapott térkép és a szöveges-táblázatos itiner átnézése után kiléptünk a kapun. Rögtön láttuk, hogy olyan szinten van jelölve és szalagozva az útvonal, hogy a rendezők nem sok esélyt hagytak a tévelygésre. A túra végéig nem is nagyon volt szükség sem a leírásra sem a térképre. Ha mégis elővettem inkább csak azért, hogy megnézzem, milyen messze van a következő pont, vagy hogy a térkép alapján megsaccoljam milyen szint emelkedésre számíthatunk a következő etapban. Talán ezt még bele lehetett volna a táblázatba írni, de igazából nem hiányzott.

gödöllő.jpg

Az útvonalban volt minden, városi és erdei szakasz, beton-kavics-homok út, erdő, mező, széles kocsiút és szúk erdei ösvény és láttunk gombatelepet, melyet friss vaddisznótúrás szegélyezett. Mivel a túrának csak kis része haladt jelzett turista útvonalon (piros sáv-piros háromszög- kék sáv) a szalagozást és a felfestéseket kellett követni. A szervezőknek arra is gondjuk volt, hogy ahol a széles utat teljes egészében sár borította, ott egy kis kanyart beletéve kikerüljék ezt a részt.

Mielőtt a városi szakasz jött külön szóltak, hogy ne keressünk szalagozást, mert ugyan kirakták, de sajnos " jóindulatú", mókás kedvű városlakók leszedegették azokat, de itt pont a turistajelzést kellett követni így ez semmi fennakadást nem okozott. Az ellenőrző pontokon mosolygós, segítőkész pontőrök, ásványvíz és nápolyi várt mindenkit.

Sikerült szintidőben teljesíteni a távot, rendesen elfáradva, és egy néhány hólyagot beszerezve. A célban megkaptuk a szép oklevelet, kitűző helyett idén hűtőmágnest, valamint a túrákon szokásos zsíros kenyérrel és kétféle szörppel lehetett pótolni az elhasznált kalóriákat.

Mivel eléggé a mezőny végén értünk be, extra szolgáltatásként még egy kis pohár rettenetest is kaptam. Bevallom jól esett. Kellemesen elfáradva indultunk a HÉV állomáshoz és közben egybehangzóan állapítottuk meg a barátnőmmel, hogy keresni fogjuk a Kerepesiek által szervezett túrákat.

erdő.jpg

Szép nagy kör, az biztos. Mint ahogy az is, hogy a Gödöllői-dombságot nem szabad alábecsülni, mert meg tudja izzasztani a futót és a túrázót.

A Kerepesieket felírtam magamnak… egyszer mindenképp el kell menni a túrájukra.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr386679809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

radio100jozsi 2014.09.08. 20:23:17

Az egyetlen negatívumhoz annyit, hogy Kerepes, Vörösmarty u. 2. cím megadásánál többet mit kéne még megadni, hogy az ember, sőt egy túrázó 2014-ben megtaláljon egy címet, főleg ha internetet is használ, és létezik google.maps? www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=5513

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2014.09.08. 21:15:55

@radio100jozsi: Bár értem én, hogy hogy gondolod, de tudod, van még olyan, aki nem használ okostelefont, és például otthon felejtette a kinyomtatott térképvázlatot... ezért ne haragudj meg rá.

Én is jártam már így, sőt én még az iskola nevét is elkevertem lányos zavaromban...

Nézzük a lényeget, ők legközelebb rutinból mennek Kerepesre, mert a jót könnyen megjegyzi az ember.

Erika.M 2014.09.08. 21:46:16

@radio100jozsi: Az iskola nevére emlékeztem, az utca neve csak akkor ugrott be, amikor már ott jártunk. Ha térkép, vagy GPS nem ,de a kérdezősködés még mindig bevált , vagy mint most is követjük azokat, akik szintén túrázóknak néztek ki és láthatóan ismerősek voltak. Ezért is írtam, hogy ez volt az egyetlen negatívum, annak is igen csak picike :D
süti beállítások módosítása