Mint az előző bejegyzésben is említettem (mondom azoknak, akik nem rég óta követik a blogot) nem igazán preferálom a sötét erdőben bóklászást, de ez ugye ízlés kérdése. Viszont ahogy hosszabbodnak a nappalok, úgy hosszabbodnak a túrák is. De néha kell pihenni, kell valami rövidebb is.
Nos, pont ezért esett a választásom május második hétvégéjén egy könnyű, húsz kilométer alatti túrára. Meg már olyan kedvesen invitált a túra neve: Gyertek ki a Vadasparkba! (MTSZ: 34,9 pont; rendező Tipográfia Testedző Egyesület)
Különben is szeretem a Vadasparkot, igaz én nem az „állatkert” részét, hanem inkább a kerítésen belüli zöld útvonalakat, a keresztet és a körsétát.
…és a Tipográfia csapatáról is kellemes emlékeim vannak. (Ilyenkor kéne a vonatkozó bejegyzéseket újraolvasni, de sem előtte, sem utána nem tettem meg.) Azért az rémlik, hogy a velük túrázáson bénáztam valami nagyot…
No, de eltelt másfél év, a rutinom és az önbizalmam az egekben… és még korán se kell kelni… ez az én szombatom lesz döntöttem el magamban. Eredetileg fél kilenckor akartam indulni, de a monitor előtt ragadtam. Néztem a break2-t (azaz az 1:59:59-es maraton kísérletet). Fél tíz lett mire elindultam a Széchenyi-hegyről.
Az útvonal voltaképpen rém egyszerű. Lenne. Ha…
Ha nem én lennék én, és ha az itiner készítője nem a novellát választotta volna műfajnak.
Zöld háromszög – (jobb) piros kereszt – (jobb) piros négyszög – (bal) sárga kereszt – (jobb) piros sáv – (jobb) zöld kereszt – (bal) sárga sáv – (bal) sárga kereszt.
Ugye, hogy nem bonyolult. Így, mert két oldalban elmondva…
Szóval, hogyan lehet egy ilyen egyszerű, és kellemes utat kalandossá tenni?
Nem kell hozzá más csak némi nagy mellény… Először is a Széchenyi-hegyen be kell nézni a zöld háromszög jobb kanyarját. Ami szemben az adótoronnyal levisz a szerpentinhez. A franc se tudja, hogy hányszor jártam már itt, de valahogy megzavart a lombosodó flóra, vagy csak az egóm takarta a jelzést... Nem tudom. Én bizony tovább kocogtam a kanyar helyett egyenesen, ezzel tévútra vezetve két utánam jövőt. Lekocogtam. a zöld kereszt jelzésig. Ott káromkodtam egyet, és vissza mentem a helyes útvonalra.
Az a baj, hogy ha ennyire korán behúzok egy eltévedést, akkor biztos lehetek benne, hogy minimum duplázni fogok. Mindegy. Belefért. Szóval vissza a zöld háromszögre, az Úti Madonna kápolnában molytárs* pecsétel. Kocogás tovább.
Ördögorom. Második pecsét. És erősen figyelek, hogy ne rontsam el a jelzésváltást. Siker. Élvezem a lejtőt, hogy ismerem az utat, hogy a Frank-hegy – Csillebérc szakasz se hozhat meglepetést. Sőt, miközben felfelé kaptatok, eldöntöm, hogy nincs is karma, és nem igaz, hogy a korai eltévedés nem jár egyedül.
Csillebércnél kivételesen nem fejelem le azokat az esővédő izéket sem. Szép az élet, süt a nap… Makkosmáriáig jobbára lejtő… mi kell még?
Itt-ott pár szót beszélgetek az ismerősökkel. Egyre több van. Pontőrök, túrázók… Nem unatkozom. Makkosi-rét. Frissítő pont. Jöhet a kapaszkodás felfelé.
Kb száz méterre a rétől egy furcsa, hullámos formájú faág hever az útközepén. Túlszaladok. Visszamegyek. Egy enervált sikló. Nem örül nekem, de legalább él, a hátán korábbi kerékpárbaleset nyoma. Nem, nem elesett a bringával, elgázolták.
Bekúszik a susnyásba, én meg megyek a Csacsi-rétre. Majd a Gyemekvasút Vadaspark megállójához.
Utána – ez már a célig vivő sárga kereszt – szentségelek az ELMŰ és az az eső által összehozott sártengeren. Átkelek a Budakeszi úton. Innen már nem lehet elrontani…
De. El lehet.
A másik Csacsi-rét (mert ezekből annyi van, mint Petőfi, meg Kossuth utcából) után lendületesen balra fordulok, és ezzel le is térek a jelzésről. Ezt úgy kétszáz méter után veszem észre… nem fordulok vissza, mert tudom az utat. Gondolom én…
...és egy jelentős kitérőt követően beérek a célba. Az ellenkező irányból, mintegy negyedóra csúszással a terveimhez képest. 2:16:27
Eszem némi zsíros kenyeret, majd a sorban álló tömeget elnézve, nem használom ki az ötvenszázalékos belépő kedvezményt. Különben is a kecske agility csak háromkor kezdődik… pedig csak az érdekelt volna.
Inkább sétálok egyet a vadaspark hátsó részén… mert az jó, és csendes.
Pontozás: Az itiner kedves kis novella táblázat és térkép nélkül. 1 pont. Az útvonal és a frissítés 5-5 pont, az ottfelejtés, ha jól emlékszem, akkor 3 pont.
Plusz pont csak a csomagszállításért jár, a pontok 6 km/h sebességnél lassabban nyitnak, track nincs. Ez összesen 14+1 pont.
Kellemes út ez, csak úgy, kirándulni is jó.
Az útvonal (ahogy az órám mérte):
A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):
ami a földet tapodta: Salomon SpeedCross 4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
*molytárs – a moly.hu könyves közösségi oldal másik felhasználója
