Na igen, de mi is az a Merzse? És hol van?
Sokszor, aki a szomszédjában, a kerületben él, ő sem tudja… úgyhogy kezdjük a Merzsével.
A Merzse, Budapest egyetlen igazi mocsara. Természetvédelmi terület Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén. Kiválóan alkalmas kirándulásra, túrázásra, az év minden évszakában, azaz a természet csodáinak megismerésére, az állatvilágának megfigyelésére, és nem utolsó sorban: futásra. Rendszeres futásaim helyszíne. Télen-nyáron, hóban-fagyban… Mindig más arcát mutatja.
A pesti oldal egyetlen megmaradt mocsaras területe, amit 1977-ben nyilvánítottak védetté, majd 1999-ben 40 hektárra bővítették a védett területet. Kiépítettek egy 15 állomásból álló tanösvényt 2012-ben, melynek átadása alkalmából egy futóverseny is megrendezésre került, és amiben tevékenyen részt is vettem.
A terület két jól elkülöníthető részből áll. A nagyobbik mocsaras, lápos rész a tulajdonképpeni Merzse-mocsár, míg a kissé távolabb, a város felé lévő lápos területet Gyolcs-rétnek hívják.
Élővilága is igen gazdag, több védett madárfaj is költ itt rendszeresen, mint pl. barna rétihéja, bölömbika, nádi rigó, vízityúk, a környező ligetekben megfigyelhető többek közt gyurgyalag, kakukk, vércse, karvaly, vörös vércse. Futásaink során sok fácánt, nyulat, őzet és időnként 1-1 rókát is szoktunk látni. Na és az utóbbi időben baglyot. Tavaly ,2016-ban pedig egy hattyú pár költözött a mocsár esőzések után feltöltődött területére, a gyűrűjük szerint a Balatonról. Négy kis hattyú is született, így jól érezhetik magukat. Sajnálatos módon azonban az egyik felnőtt hattyú a tavalyi év vége felé elpusztult, de idén újabb kicsikkel bővült a csapat.
A mocsárban sok sikló, és rengeteg béka is él. Este hihetetlen koncertet tudnak adni, ami még hangulatosabbá teszi az amúgy is misztikus erdőt.
Így volt ez június közepén is a Merzse-mocsár éjszakai 10/20 teljesítménytúra alkalmával is, amiről futótársam Peti írt egy élménybeszámolót. Ő most volt először ezen a túrafutáson. Kis csapatunk másik tagja, Szilvi másodszor, én pedig már harmadszorra. Szilvivel azt terveztük, hogy a hosszabb távot teljesítjük, csak a magunk örömére, a teljesítmény kényszere nélkül, nem rohanva, ahogy jól esik. Ilyet is kell időnként, de ritkán adódik rá lehetőség. Nem bántuk, hogy Peti is csatlakozott hozzánk, sőt! A éj sötétjében, a sűrű, mellközépig érő bozótosban jól jött, hogy nem csak kettesben vagyunk…
… hogy miért is? Jöjjön Peti [visszatérő vendégünk] beszámolója:
Amolyan „hazai pályának” is nevezhetném a Merzse-mocsár környékét, edzésekre és közösségi futásokra is alkalmas, számomra jól megközelíthető terep a maga szépségével. A téli alapozó futások hétvégekre eső részét is itt oldottam meg a kerületi BSI futónagykövet (Fussunk Együtt Rákosmentén - FER), Erika által szervezett eseményeken. Rövidebb edzésekre is kiváló. Nem volt kérdés, hogy induljak-e egy ide szervezett teljesítménytúrán, főleg hogy az éjszakai rendezés külön hangulatot varázsol az eseménynek.
A Rákoskerti Lemaradás Turisztikai Sport- és Szabadidő Egyesület két távon rendezte meg az éjszakai túrát 10-, illetve 20 km-en, sokadik alkalommal.
A rajt és cél helyszínének egy kerületi játszóteret választottak, ami jó ötlet volt, mert a 10 km-es táv kiváló családi program arra, hogy gyerekek és szüleik éjszaka túrázzanak. Unokatestvérem férje és két nagyobbik fia is ezt a távot választották, velük együtt érkeztem a játszótérre, de én a 20 km-es táv indulásával megvártam futótársaimat, Erikát és Szilvit, így fél órával később 9:45-kor rajtoltunk el. Az itinert átnézegettük, de egy-egy ritkábban járt szakaszt kellett csak megjegyezni, és arra kellett figyelni, hogy a rutin ne vigyen le minket a kijelölt útvonalról.
A táv és a helyszín, a fejlámpán kívül, nem kívánt különösebb felszerelést, bár a magam részéről a kis 1,25 dl kulacsomat azért feltöltöttem vízzel. Könnyű futással kezdhettük meg a „külvárosi” szakaszt a Vida dombon át a Merzse-mocsár felé.
A Mocsár kilátójához egy keskeny ösvény vezet, ahol sétára váltottunk, mert túl szűk volt ahhoz, hogy a folyamatos sorban tekergő csoportokat futva ki lehessen kerülni. A kilátót követően utol értük unokatesóm családját, de itt ketté is vált a két táv útvonala, mi a repülőtér kerítése felé fordultunk, míg ők a gémeskút felé vették az irányt.
Innentől kezdve se futottunk folyamatosan, hanem a beszélgetős könnyű futást váltogattuk a túrás haladással. Rövidebb időre meg-megálltunk, mint például amikor segíteni próbáltunk egy túrázónak, aki miután elhessentet egy szúnyogot az arca elől, az fogta magát és belerepült a fülébe és hallójáratában zümmögött tovább. Próbáltuk kipiszkálni, kiönteni egy idő után aztán a zümmögés elmúlt. Folytattuk tovább az utat a legtávolabbi „visszafordítós” ellenőrző pont felé, ahol újratöltöttem a kulacsomat.
Innen a repülőtér kerítését közelítettük meg és próbáltunk a telefonjainkkal jó képeket készíteni a fényben úszó repülőtérről és az aktuálisan landoló repülőgépekről. Próbáltunk…
A következő ellenőrzőpont a radarállomás, melyet a kerítést követve nem igazán lehet elvéteni. Itt házilag készített pillecukorral kínáltak, én édesszájú vagyok és szívesen elfogadtam.
A radarállomás után egy számomra ismeretlen ösvényen vezetett a túra, de szerencsére Erika képben volt a környékkel, így azt is előre tudtuk, hogy ez egy ritkábban járt szakasz és, mint ilyen bujább aljnövényzet, szóval itt inkább hanyagoltuk a futást.
(Megállapítottuk, hogy van előnye a szőrös lábnak … kevésbé szeretik a szúnyogok és egyéb bogarak,mint a sima,női lábakat ..by Ge-rika ) Ezen a részen volt egy plusz ellenőrző pont, a vadászház. Kisvártatva már ismerős terepre értünk és futva haladtunk a gémeskút irányába, ahol pedig görögdinnyével leptek meg minket, én meg, mint mondtam már, édesszájú vagyok…
A dinnye után már a „külváros” felé haladtunk, miközben balunkon egy méretes mezőgazdasági gép karbantartása folyt éppen, tehát végre megint lehetett (volna) fotózni valami megvilágított dolgot a sötétben. A síneken átkelve a platánsoron keresztül hajnali fél kettőre felértünk a játszótérre.
A menetidőnk 3 óra 45 perc lett ezen a hangulatos éjszakai túrán. A lányoknak pedig köszönöm a társaságot.
Nekem az eddigi teljesítések is maradandók voltak.
Két éve egy véletlen folytán mentem végig a hosszú távon. A 10 km-re neveztünk eredetileg a futótársakkal, de hogy ne kelljen egyedül futnia Petinek (ő egy másik Peti), menet közben átneveztünk négyen is a 20 km-re. Nem értették a pontőrök, hisz fordítva logikusabb lett volna. A célban pedig kifizettük a különbözetet, amin még jobban csodálkoztak. Közben remekül szórakoztunk. A fiúk ijesztgettek minket a fák közül előugorva. A reptéri biztonságiak pedig nem tudták hová tenni a sok fejlámpás, gyalogló, vagy épp futó embert. Elég idegesen figyeltek minket. A semmi közepén, a reptér magasságában megszólaló telefon pedig, mikor kiderült, hogy Szilvi autókulcsa – ő a rövidebb távon visszament - nálunk maradt, az autójában pedig ott a lakáskulcsa … nos, igényelt némi szervezést.
Tavaly Évivel és Katival tekeregtünk a sötétben, a halvány lámpafényben, időnként el-elnézve az útvonalat. Akkor, hogy kijöjjön a félmaratonnyi táv, a célba beérve visszamentünk még kiegészíteni a környékbeli utcákban. Úgyis hosszú volt a sor az oklevélért, inkább futottunk, minthogy álldogáljunk…
A Szervezők idén is kitettek magukért. A célban terülj-terülj asztalkám várta a beérkezőket: zsíros kenyér, lila hagyma, paradicsom, paprika, erős paprika, házi lekvár, limonádé. Szilvi meg is állapította, hogy „Ennyire jól még talán soha nem esett a zsíros kenyér, lila hagymával”. Mondjuk, nem is gyakran eszünk hajnali fél kettőkor ilyesmit, ehhez kell ez a hangulat.
Búcsúzóul egy nappali panoráma:
Leírás forrása: kirandulastippek.hu
