„Nicht kompót!” Bár ennek a mondatnak nem sok köze van a futáshoz, de valahogy fel kellett vezetnem ezt a posztot az ötödik hétről, ami egyben az első hónapot is lezárja.

A „Nicht komót” meg úgy jön ehhez, hogy a múlt héten épp egy Dobozy Imre művet olvastam, és ugye Dobozy egyik leghíresebb mondata úgy szól a megnyúló arcú Tóth tizedes szájából, hogy „Az oroszok már a spájzban vannak…”

Nos, én januárban nem kompótot, és még csak nem is oroszokat spájzoltam, hanem – köszönhetően a szokatlanul jó időnek – kilométereket. Ahhoz képest, hogy az éves tervem heti harminc kilométer, januárban sikerült bő 226 kilométert teljesítenem. Ez olyan háromhétnyi túlteljesítés lenne, de már ezen a héten megkezdtem a készleteim felélését.

A Yours Truly huszonöt kilométere után – bevallom – megfordult a fejemben, hogy tartok egy pár nap pihenőt. De kedden olyan szép napra ébredtem… hát nekivágtam a rövidebb, azaz a tizenhárom kilométeres távnak.

Annyira azért nem a topon magamat, úgyhogy nem is néztem a részidőket. Elhitte valaki? Én sem hinném. Na, ez úgy igaz, hogy eleinte. Úgy öt kilométerig… ott láttam, hogy határozottan jó a részidőm. Már magamhoz képest. Megpróbáltam tartani.

A Ferihegyi út utáni szakaszon [ez már a visszaút!] megint az a nyomorú hideg szél, mint vasárnap. Rá kellett jönnöm, hogy hibáztam, amikor a tavaszias télre való tekintettel még sem vettem meg a hosszú ujjú aláöltözetet.  Fáztam. Megint. Nincs mese ezen nem szabad(na) spórolni. Lassultam. Szerencsére nem nagyon. Meglett a januári legjobb eredményem. Már ezen a távon. November óta először.

Csütörtökön ugyanezen a távon a szokásos eredményt hoztam. Na jó, eddig nem volt szokásos, de szeretném ha az lenne. Még úgy két hónapig. Aztán mennyivel jobb lenne a gyengébb kategóriának tekinteni…

Az első féléves tervem, ennek a bő tizenhárom kilométernek a hatvanöt perc alatti teljesítése. Ahhoz még három teljes percet kell javítani rajta. Minimum.

És jött a szombat.

Amikor végre bekopogott tél tábornok az ablakon. Gondoltam összekotrom a havat, és megyek futni. Sarokház… két órám ment rá, és futni már nem is volt kedvem. Délután ismétlés a tudás anyja. Még két óra barátkozás a hólapáttal. Basta!

Illetve az igazi Basta! az a vasárnap reggel volt. Éjjel vagy tizenöt centi hó esett. Nem mondom kedélyes dolog, hogy ennyi szomszédot ritkán lát együtt az ember, tiszta utcabál. Azért hólapát nélkül kedélyesebb lenne. Futás? Az megint nem volt, viszont megfájdult a derekam.

Délután kisütött a nap. A futás helyett a sétát választottam. Azért hat kilométer séta nem ugyanaz, mit ugyanannyi futás…

A héten nem jött össze a harminc kilométer. Még jó, hogy januárban bespájzoltam.