Mosonczki Péter az idén negyedszer képviselte egyesületünket, a Pénzügyőr SE-t a BSI négynapos Balatonkerülő versenyén a Balaton Szupermartonon. Négy éve még csak egy félmaratont vállalt be, két éve már a félmaraton mellé egy FélBalatont is, míg tavaly trióban megkerülte a Balatont. Mivel az idén a távot már nem tudta emelni, így a csapatlétszám csökkentette egy páros teljesítésre.

Agócs Róberttel, az Angyalföld futónagykövetével álltak rajthoz. Mivel Péter egyben Rákosmente futónagykövete is, így a csapat neve Rákosmente-Angyalciők FutóDuó lett.

Egyébként Péter tavalyi futótársai is párost alkotva indultak, mondhatni ellenfelekké váltak. De csak mondhatni. A két váltó annyira nem rivalizált egymással, hogy a szállást is együtt intézték a négy napra, sőt velük tartott Robi egyéniben induló párja, Anita, és még egy harmadik páros is csatlakozott hozzájuk.

Jó, nem húzom tovább az időt a bevezetővel, legyen Petié a szó, mesélje el ő, hogy sikerült-e, a terveiknek megfelelően, 5-6 perces ezrekkel leküzdeniük ezt a majd kétszáz kilométert.

Csütörtökön kissé hűs, tavaszias, szeles idővel fogadott minket a Balaton. Erre a napra két szakasz jutott nekem: Siófok - Szántód 16,05 km és Balatonszemes - Fonyód 16,3 km.

Az első szakasz remekül ment, bár kellett egy-két kilométer, amíg az elrajtoló tömeghez kissé szűkösnek bizonyuló parti részen túljutva megtaláljam a helyemet, a tempómat és megfelelő térközt alakítsak magam körül, de negyedik kilométertől kezdve már 5 perc alatti tempóban tudtam haladni. Az utolsó három-négy kilométeren pedig picit lassabb tempóra váltva érkeztem a szántódi váltóhelyre gondoltam, hogy a következő etapra elég lesz levezetésnek az 5’30”-as tempó környékére lassulnom.

Frissítés, séta a kocsiig, kifújtam magam negyed óra alatt átértem Balatonmáriafürdőre. [Peti és Robi a logisztikát úgy oldották meg, hogy felváltva futottak és vezettek.] Ott megettem a rántottámat, mivel az előző szakaszon nem álltam meg frissíteni Bár hajnalban bőségesen megreggeliztem, de mégiscsak dél körül járunk. Kiszámoltam, van még vagy fél óra Robi érkezéséig, guggoltam néhányat és összekészültem a váltáshoz és beálltam a váltózóna közelébe. Ment a szurkolás, biztatás. Érkeztek az előző szakaszról ismerős arcok is, és feltünt Robi… Gyors váltás és folytattam ahol abba hagytam.

Úgy egy kilométeren keresztül minden jó is volt. De bő kétszáz méter múlva kiderült, hogy nagyot hibáztam. Kevés időt szenteltem a nyújtásra, és/vagy a bemelegítésnek gondolt átmozgatás volt kevés, no meg el is futottam magam… lényeg a lényeg, a jobb lábam a térdem felett görcsölni kezdett. Sajnos kilométerenként álltam ki emiatt, hol gyalogolni, hol pedig masszírozni, lenyújtani.

A hülyeségem eléggé bosszantott, viszont egy rákoshegyi futótársam, egyéni teljesítő, biztatása, elég volt ahhoz, hogy elfogadjam az állapotom, és hogy felesleges megerőltetés és kockázatvállalás nélkül azért haladjak. Egy másik egyéni teljesítővel húztuk egymást a séta / lassú futás váltogatásával. Sikerült Fonyódra érni, de ez az etapom majd fél órával lassabbra sikerült, mint a reggeli hasonló hosszúságú első etap.

A célban amíg, vártuk Anitát lenyújtottam a combom elkezdtem átgondolni a további napokat, főleg az összességében rövidebb, de szintén két etapos szombati távokat és a szakaszok közötti regenerációt. A napi teljesítményünkkel a 29. helyre érkeztünk meg a kategóriánkban.

Péntekre egy szakasz jutott: Balatonmáriafürdő - Keszthely 15,6 km

Már egy héttel a BSZM előtt, úgy készültünk erre a napra, hogy eső lesz, megázunk. Az eső meg is érkezett, egész éjjel esett, sőt Hévízről haladva Fonyód felé is járt az ablakmosó lapát. Aztán már a rajtnál alábbhagyott, vagy már csak szemerkélt. Mire az én etapomra került sor, el is állt. Viszonylag hűs idő volt, így a pára kevésbé volt zavaró tényező, lehetett szépen haladni.

Erre a napra egyébként, hogy ne áztassam el azt a cipőmet, amiben egyébként terveztem volna futni végig a 4 nap alatt, lecseréltem egy régebbi cipőmre, hogy ázzon csak az. Ez egyrészt, eső hiányában indokolatlan volt, másrészt mivel már vacakabb a csillapítása bizony 10 km felett a bal achillesem kis fájdalommal üzente, hogy nem díjazza a dolgot. A szakaszt egyébként megoldottam 5 perces átlagtempóval. Keszthelyen, a váltás és egy kis szurkolás után megkerestem a kocsit levettem a cipőt és már csak papucsban voltam hajlandó közlekedni. Még jó, hogy a combizmom teljesen rendbe jött erre a napra.

Az autóval átgurultam a szigligeti vár felé, a célhoz. Hol a célban drukkoltam az érkezőknek, hol visszasétáltam a kocsihoz, mert érezhetően gyorsan hűlt az idő, viszont a kocsiba ülni unalmas. Vagy háromszor öltöztem át egyre több rétegbe, mire Robi befutott. Ha jól emlékszem a 29. helyről előrébb léptünk a 24. helyig.

Később Anita is beérkezett, szépen megoldva a 2. napi egyébként a leghosszabb BSZM távot.

Hévízre érkezve a vacsora után elmentünk szaunázni, aztán labdával és krémmel ápolgattam a lábamat, és megerősítettem magamat abban, hogy holnap nem hibázhatok sem a tempóválasztással, sem a nyújtással sem pedig a második etap előtti bemelegítéssel sem.

Szombat. Ismét két szakasz: Badacsony - Révfülöp 13,5 km és Fövenyes-Balatonfüred 12,8 km

Reggeli után minden cuccunkkal beköltöztünk az autóba, Búcsút vettünk Hévíztől, irány a Badacsonyi rajt, ahová igyekeztünk bő fél órával korábban érkezni. Leginkább azért, hogy Anita a korai rajttal tudjon indulni, illetve egy-egy megbeszélt fotózásra is oda szerettünk volna érni.

A rajtzóna környékén ilyenkor már nagyobb a tömeg, mert kiegészül a mezőny a FélBalaton távon indulókkal. A hangulat remek, az időjárás is megfelelő, kis szél, kis napsütés.

Az első szakaszon végig tudtam tartani az 5 perc körüli tempót, ami csak kicsit csökkent, ha éppen emelkedő jött szembe, de 5’10”-nél lassabban csak az utolsó kilométeren haladtam.

Korábbi teljesítéseim alkalmával ezen a napokon mindig a középső szakaszt futottam, így örültem annak, hogy most a két rövidebb korábban nem megfutott szakaszon mehetek. A révfülöpi váltás után frissítettem, megkerestem a kocsit, de nem indultam azonnal, megcsináltam tisztességesen a nyújtásokat, ettem-ittam. Szép lassan, ahogy a forgalom itt ilyenkor engedi átgurultam Fövenyes felé. A 71-es út mellett letettem az autót, majd a váltóhely mellett egy kis füves részen guggoltam majd, picit kocogtam is a part felé, majd megint nyújtottam. Mumusként motoszkált bennem az első nap kellemetlen tapasztalata, de amikor közelebb húzódtam a váltózónához szerencsére mindez elmúlt, csak egy kis szükséges drukk maradt bennem.

Robi érkezését viszonylag messziről megláttam már, kényelmesen, de azért gyorsan tudtunk váltani. Elindultam Balatonfüred felé a BSZM legrövidebb, egyben talán a legszebb szakaszán.

Ezen a szakaszon kimondottan sok ismerőssel volt lehetőségem találkozni, A Szupermaraton, a FélBalaton és a Maratonfüred mezőnye együtt halad előre a harmadik nap célja felé. A szél kissé felerősödött, ennek ellenére a napsütésest határozottan is érezni lehetett.

Sok első maratoni távon versenyző futóval találkoztam, még rákosmenti „elsőbálozóval” is bár amikor megérkeztem mellé, kevésbé volt „bálozós” hangulatban, néhány szót tudtunk váltani, remélem sikerült picit kimozdítani, hiszen 4-5 kilométer volt hátra, hogy célba érjen. Ezen a szakaszon leginkább az órámra volt érdemes hagyatkoznom a hátralévő táv tekintetében, különben a Maratonfüred és Szupermaraton távjelzései megkavarhatják az embert, bár igazából általában felismerhetőek és jól láthatóak a templomok, szállodák szóval van más viszonyítási alap is. A legjobban sikerült BSZM napként könyvelhettem el végül is a szombatot, Robi kiváló teljesítésével együtt a kategóriánk 18. helyén futottunk be és a napi összesítésben a 22. helyre léptünk elő.

A Tagore sétányra érkezve, a napsütés ereje már kevésbé volt érezhető, a célban bebugyoláltam magamat a nejlonlepedőbe, és meg is uzsonnáztam, amíg Robira vártam a kabáttal a kocsikulccsal. A közeli parkolóban lenyújtottam átöltöztem, majd kis pihenés után visszamentem a célterület felé.

Közben Anita is megérkezett. A szállásunk közel volt, útközben gondoskodtunk a másnapi reggeliről, majd miután kipakoltunk, hogy másnap reggel legyen mit bepakolni, elmentünk a Borcsa étterembe, ahol idén is a PSE futói tartottak közös vacsorát.

Vasárnap. Még egy utolsó szakasz: Balatonalmádi - Balatonakarattya 20 km

Az utolsó nap, amikor eleve korán van a rajt, a korai rajt értelemszerűen meg még korábban. Kimondottan zord és szeles idővel fogadott a Tagore sétányon a rajtkapu. Anitát és Robit kitettem közel a rajthoz majd a parkolást követően, még éppen hogy csak, de sikerült odaérnem a BSI Futónagykövetek közös fotózására.

A zord idővel ekkor még nem foglalkoztam, hiszen innen még a rajt előtt már tovább is indultam Balatonalmádi felé. Szépen átgondoltam, hogy ismét olyan szakasz jön, amin még nem futottam, valamint ez egyben a saját etapjaim leghosszabb távja, ráadásul egy elég erős emelkedővel megspékelve a váltózna előtt. Úgy matekoztam magamban, hogy 5:15 környéki tempókkal kéne a legtöbbet „utazni”, a szintkülönbségek meg majd itt-ott lassítanak. Nem feltéten állok ki majd frissíteni, de majd meglátom.

Miközben jártam egyet-egyet a parkoló és a rajtzóna között hűs szeles idő volt, de már akkor eldöntöttem, hogy nem húzok sem alulra sem felülre hosszú ruhát. Két réteg felül plusz rövidnadrág a váltózónában bazsalygáshoz kevés, még ha addig Robi kabátjába bújok is, amibe ugye ott a „sofőr chipje” azaz a slusszkulcs, ezért csak egész későn – persze nem lekésve azt – mentem a váltáshoz.

Robi érkezett, mehet a kabátot chippért akció és már futottam is.

Egy amolyan kényelmes, éppen nem feszes tempóra sikerült beállni és jól is esett az erdős szakaszon futni. Az első óra végére kicsúsztam az ötperces tempóból, aztán a  következő frissítőponton végül is megálltam. …és az egész BSZM során először frissítettem az egyéniek számára fenntartott asztalról (egyébként legálisan). Egy kis citrom, két szelet csoki, majd két kis darab narancs, és volt egy kis „nem szeretem típusú kóla”, de az inkább két korty után vízre cseréltem, aztán indultam tovább.

Az útvonal szemből volt ismerős – bringáztam már erre – tudtam, hogy lassan egy kis föl-le a 71-es út mellett, utána Kenese és onnan már csak egy köpés Balatonakarattya (bár a citromtól függően lehet, hogy több is). A tizennyolcadik kilométernél már vártam a megmászandó leejtő alját, és úgy tűnt, már sosem érek oda. Mantráztam, magamban hogy mára, sőt az idei BSZM-re ennyi, kb. 2 km van hátra… és ekkor esett le, hogy inkább ezzel foglalkozzak, mármint, azzal hogy még most vagyok itt, most még nekem is tart az esemény, most – és akkor még – lehet futni. Jobb kedvre derültem, jöjjön az az emelkedő. Az órámra pillantottam, és kitaláltam, hogy 1:50-en belül megoldom az etapomat.

Jött is az emelkedő csak nem látszott, mert kanyarban indul felfelé. A leejtő alján egy lány drukkolt mindenkinek, hogy már csak 400 méter hátra… persze azt is hozzáteszi, hogy szintes. Aztán a kanyar és már látszik, hogy meglesz a kis célkitűzésem az 1:50-en belüli érkezéshez, amikor is leeset, hogy 18 km-nél, nem jeleztem Robinak, hogy jövök...

Kis pánik az emelkedőn, írom, hogy 2 percen belül vagyok, az meg ugye nem ugyanaz, mint a két km! Aztán inkább telefonálok is, de már mire a telefont elrakom addigra már a célkapu is látszik. Robi várt a zónában, bár (mivel nem tudta, hogy már érkezem, maradjunk annyiban, hogy) lett volna jobb dolga is az érkezésemig.

Siófokon együtt futottunk be, a negyedik napi teljesítésünkkel megerősítettük a 22. helyezésünket a kategóriánkban 18:34:44-es nettó időeredménnyel.

Az éremátvétellel megvártunk, amíg Anita és a többi ismerős csapat is megérkezik, így aztán lehetett készíttetni páros, meg csapatosan is érmes fotókat. Aztán sort kerítettünk a nőnapi köszöntésnek is. Amíg Anita a szokásos masszázs programon volt, addig a csapat átvonult egy közeli étterembe, és itt vártuk be.

…aztán búcsút vettünk a Balatontól.