Már így rögtön az elején bajban vagyok, mert mire elkezdtem ezt írni már kétséges, hogy hol is voltam, de az biztos, hogy jól éreztem magam. Tulajdonképpen ez a lényeg. Akko’ meg?

Mert mi történt a hétvégén? Volt Brutálfutás, meg ColorRun... meg még egy csomó minden, de én egy kedves invitálásnak köszönhetően az I. Merzse Terep Maratonon vettem részt, ahol tekintettel az előző napi Kerecsen 20-ra csak egy szolid 10,7 kilométert vállaltam be. De azt becsülettel le is futottam.

Na erről még a későbbiekben, mert nem ártana megmagyarázni a bevezetőt.

A két M betű azaz a Merzse és a Maraton az biztos, mert a helyszín a székesfőváros XVII. (közismertebb nevén Rákosmente, avagy Rákosborzasztó) kerületében a Merzse-mocsár volt és a maraton is volt.

A bizonytalanságot az első kitétel okozza részben, hiszen ez igazából, mint utóbb megtudtam, egy a versenyt szimuláló közösségi futás volt inkább, amolyan 0.1-es verzió, hogy a szervezők fel tudják mérni a gyerekbetegségeket. Remélem sikerült.

Amit nem hittem volna még vasárnap sem, hogy a terep szóval is baj lehet. Már nem nekem, nekem ez ténylegesen terepfutás volt. Igaz nekem minden terepfutás, ahol az útvonal nagyobb része nem aszfalt, vagy macskakő, vagy… szóval ahol nem burkolt az útvonal, és ugye futás az, ahol a táv nagyobb részét futva teszi meg az ember. Csakhogy kellenek itt más vezérlőelveknek is lenni, mert mint megtudtam:

Nehogy már mindent, ami nem burkolt útvonalon folyik terepfutásnak nevezzünk, mert akkor az is terepfutó, aki a szigeten letéved a rekortántról…

Szóval én most nem tudom, hogy a jobbára homokos (néhol letaposott föld), körönként cca 40 méter szintkülönbséggel bíró útvonal terep-e mindenkinek, de akinek nem, az majd kommentben odaírja… Nekem terep.

Szóval Budapest egyik nagyon jól szervezett futóközössége a Fussunk Együtt Rákosmentén, úgy döntött, hogy a közös futások mellett magasabb szintre lépnének a közösség formálásban. ez lenne a saját verseny. Kedvenc terepük a megrendezéshez adott, és most jól le is tesztelték.

Én alapjában is szeretem a kis versenyeket, és nem azért, mert azokon nagyobb az esélyem dobogóra állni. Nekem az egyik meghatározó versenyélményem volt a FutaPest első Rákoscsabai terep félmaratonja. Akkor éreztem rá, hogy mennyire szükség van a kis versenyekre. A nagy versenyek több ezer indulóval a reklám, a nagy bulik, ezek meg a klubkoncertek. Ott is mást vár az ember, itt is.

Mivel a legrövidebb távot választottam, így nem kellett hajnalban kelnem, mert azt lássuk be, hogy a Merzse tömegközlekedéssel, nem barátja a maratonistákat elindító hétórás rajtnak. [Ezt csak azért, ha a legközelebbi verseny, már nem csak meghívásos lesz. Mert értem én, hogy a meleg… de…]

Kilencre ráértem odaérni. És ez a kép fogadott, már az ismerősökön túl, hogy tüzesen süt le… és a homokot kavarja a szellő. Én meg felvettem az aszfaltos sauconyt, hogy letaposott földút. Ez meg homok… Mondjuk ez az én hülyeségem volt. Mert, ha megkérdezem… de nem.

Vonalkódos rajtszám! Erről külön is írni kell.

Bevallom először döbbenten néztem, holott a kis létszámú rendezvényen elvileg holt logikus ötlet. Semmivel nem bonyolultabb megoldás, mint a dugóka, csak nem kell hozzá letétdíj, a számítógépes infrastruktúra, meg házilag összeszedhető… [jó, kell hozzá egy vonalkódolvasó]. Több körös versenynél ideális. Persze ez lehet, hogy csak nekem volt újdonság.

Útvonal, ez nekem heppem, már az, hogy mennyire követhető… ez az volt. Talán, ha négy ponton kelt el a segítség, abból háromnál megkaptam, a negyediket meg észrevettem magamtól. Jó legközelebb még kell javítani a szalagozáson, de ez így még belefért. És én vaksi vagyok.

Annyit azért még rugóznék az útvonalon (ha már gyerekbetegségek), hogy a két frissítőpont (a rajnál volt a harmadik), ami egyben forgalomirányítási pont is, teljesen jó. De szerintem egy nagyobb létszámú versenynél már gondot okozhat, hogy mind a két pontot két irányból is meg kellett közelíteni. Lévén ezek frissítő pontok, lehet némi fennforgás. Nem most. Most nem voltunk annyian.

Hogy a futásról is essen szó.

Az elején még nem éreztem problémásnak a helytelen cipőválasztást, hiszen 5’10”-es kilométerekkel terveztem futni… ehhez az elhatározáshoz talán az első kétszáz méteren tartottam magam. Aztán jött az, hogy előző nap nem futottam ki magam és lehetne ez tulajdonképpen öt perceseken belül… és igen akkor már bántam a cipőt, mert csúszkált a homokon, mint a fene. Nem ment jól.

A 49:57 olyan 4'40" körüli átlag...

Aztán üldögéltem a célban és beszélgettem, élveztem a társaságot, a jó hangulatot, ami igazából az ilyen kis versenyeken van meg, ahol, ha nem is ismersz mindenkit az elején, de végére sok ismerőssel lehetsz gazdagabb.

…és ezt is szeretem a futásban, de ezt nagy eseményen nem kapom meg. Igaz azokon adnak helyette mást, és most nem a technikai pólóra gondoltam...

Ide máskor is jövök.

Ha tudok, ...meg ha hívnak.