Az van, hogy most a csapból is folyik az új példakép, Steve Way, aki futott egy 2:16-os maratont… Pedig korábban… Steve Way teljesítménye csodálatos, a befektetett munka - miután visszatért a futáshoz - fantasztikus. Hat éven keresztül átlag heti kétszáz kilométer... inkább nem is szorzom össze. Hihetetlen szám.
Steve Way kiváló maratonista, kiváló ultrafutó (6:19:20-as idejű a 100 kilométere), és most egy ideig nemzetközi celeb (már a szó pozitív értelmében). De most nekem csak apropó ehhez a poszthoz.
Abban szerintem mindenki egyetért, hogy kellenek a hősök, akiket felkap a média, akikről lehet beszélni. Általában az ilyen hősök, példaképek adják meg a kezdő lökést sokaknak, hogy most akkor kezdjek már valamit magammal, mert ez nem állapot…
És ez jó.
Az is jó, hogy amikor az ember ezen morfondírozik és kinéz az ablakon, akkor látja szomszéd Bélát a szakadó esőben, futóruhában, vagy Gizikét a fodrászt, aki valamitől (diétázik és edzőterembe jár... ezt az egész környék tudja) lefogyott az utóbbi időben, meg az Icát, a középiskolás osztálytársnőt, aki akkor olyan esetlen volt, most meg a fészbúk képein… egy húúúúha!
Ők a helyi példaképek, akik közel vannak. Akik a mindennapjaikkal adnak erőt, kitartást.
Akiket ismersz, de (talán) félve kérdezed, hogy hogy csinálták. Félve kérdezed, mert amit csinálnak, az nekik nem szenzáció, nem varázslat...
Illetve az, nagyon is, csak éppen nem olyan… bulváros.
És valahol, vagy inkább valaha el kellene oda jutni, hogy helyén tudjuk kezelni a dolgokat. Hogy a szomszéd Muci mínusz öt kilóját, ha megdolgozott érte, ugyanúgy teljesítménynek ismerjük el. Mert tudjuk, hogy milyen nehéz öt kilótól megszabadulni, vagy fel sem szedni...
Mert nem az a lényeg, hogy öt, vagy ötven.
És igen, legyen kicsit példakép az is, aki húsz éve rója heti szinten a köröket és bár és soha a büdös életben nem volt elhízva, nem ivott (csak mértékkel…) és, ha dohányzott is már maga sem emlékszik, hogy mióta nem gyújtott rá, de az nem ebben az évezredben volt.
Nem akarom leszólni a szenzációs híreket, mert tudom és látom, hogy kell a szenzáció (pont úgy, ahogy kellenek a többezer indulós versenyek is).
A szenzáció az a világítótorony, ami útba igazít.
De becsüljük meg a helyi hősöket is, mert belőlük merítjük az erőt.
Én abból az öregúrból, aki éveken keresztül óramű pontossággal kocogott el az ablak alatt, hóban, fagyban, kánikulában… …és sokszor tényleg csak azért indultam el, mert azt mondtam magamnak, hogy ha ő meg tudja csinálni a napi penzumot, akkor én is…
Halkan jegyzem meg, ő sohasem váltott életmódot, soha nem volt elhízva, csak fontosnak tartotta a rendszeres mozgást.
És mielőtt megkérdezné valaki, hogy miért is írom mindezt, mert szeretném, ha eljönne az az idő, amikor a helyi hősök, ugyanolyan fontosak lennének, mint például Steve Way. [És persze sorolhatnám, hazai országos hírű egyszer volt, vagy jelenlegi példaképeket is. Csak félek, hogy esetleg megbántok valakit azzal, hogy olyat hagyok ki, aki az ő számára a legfontosabb]
Mert úgy gondolom, hogy fontos tudnia mindenkinek, hogy lehet ő is helyi példakép. Sőt az is lehet, hogy már az, még ha nem is tud róla, akkor is.