Ismét Turul. Mondhatom nyugodtam, mert az idén harmadszor vágtam neki a Déli-pályaudvartól Nagykovácsiig vivő túrának. Most is futva, de most az elsődleges cél az volt, hogy „nem kidögleni”…

Szóval tudtam, hogy ez, a Kerecsen 20 (MTSZ pont: 58; rendező: Szent Jakab Zarándok Egyesület, Baksa József, és Kosztka Péter) most időben hosszabb lett. Már csak azért is mert a decemberi ónos eső fanyűvő hatása miatt, most az útvonal némileg változott. Gazdagodott majd négy kilométerrel és bő százméternyi szinttel …

Három órán belüli teljesítés lett a cél.

Előre szólok, hogy nem sikerült.

Holott a Normafához most értem fel a leggyorsabban. Éppen kicsúsztam a negyvenöt percből, és közel sem voltam annyira fáradt, mint az első két alkalommal. Erről a részről sokat mesélni nem lehet, csak azt, hogy szívás. Fel az Istenhegyin, lépcsőzés a Dianán… tulajdonképpen úgy négy kilométeren emelkedik háromszáz métert. Azért az idén már belegondoltam, hogy, ha ez tükörjég….

A Normafa síház (innen indul a családi táv, az Attila) után Makkosmáriára csak leszalad az ember. Itt kezdett feltűnni, hogy mintha sokkal többen lennénk, mármint mi túrázók, mint tavaly akár a téli, akár a nyári túrán. Ez már köszöngetős szakasz volt itt találkoztam a legtöbb ismerőssel. De nem minddel.

Makkosmáriáig, mondhatni ment rutinból, innen jött az új szakasz, a Z+.

Azóta is azon gondolkodom, hogy ez a rész nekem tavaly kimaradt, vagy csak én nem emlékszem. Az elején, a Mária-szurdokig kicsit bizonytalanul haladtam. Ráadásul én már leszoktam arról, hogy ha valaki megy előttem a távolban, akkor bizton arra vezet a túra, mert van, aki alanyi jogon fut, kirándul az erdőben… és egy szimpatikus hát(izsák) könnyen tévútra vezeti az embert. A Mária-szurdok előtt nem sokkal becsatlakoztam két futóhoz, a srác láthatóan rutinosan közlekedett erre, és az ő farvizükön evezve futottam. Így azért sokkal kényelmesebb volt, mint egyedül lett volna.

Azt hiszem, ezért a szakaszért hálás lehetek egy kicsit (de tényleg csak egy kicsit!) a jegeces fanyűvő manónak. Élveztem a megváltozott útvonalat… Ezt később néhányszor visszavontam és újfent megerősítettem, más szakaszok tükrében.

Némi aszfaltkoptatás után Mammutfenyők, ahol elkövettem azt a hibát, hogy a frissítőpont édességét megettem. Nem az édesség hibája (az finom volt) hogy a gyomrom nem szereti, ha menet közben változtatok a tartalmán… és sajnos ezt kifejezésre is juttatja, ez úgy másfél kilométernyi kocogás után meg is mutatkozott, sőt végigkísért még Nagykovácsin túl is.

Budakesziről kifelé szerencsénk volt. A villanypásztorok között vezető út fagyott volt, melegebb időben ez bizony mocsárjárás lett volna. De mint mondtam szerencsénk volt. A következő hét kilométerre elosztott majd négyszáz méternyi szintemelkedést képtelen voltam megfutni. Bele-bele futottam, átlagosan a második gyomorfájásig. Aztán gyalogoltam egy keveset.

Furcsa volt, hogy ezen a szakaszon, a Csergezánig több helyen azt láttam, hogy a jelzést megerősítő szalagok le lettek tépve, ágastól le lettek törve. Nem hiszem, hogy az időjárás volt, nem hiszem, hogy kóbor vaddisznók tették megbosszulandó a székesfővárosban bulizó társaikat ért atrocitásokat… Nem tudom ki volt, de ez legyen további élete legkielégítőbb cselekedete.

A túra 17. kilométere magasságában voltam először egyedül… se előttem, se mögöttem látótávolságon belül senki. Egy kilométer múlva utolért egy futó. még egy kilométerrel arrébb beértem egy kb hatfős társaságot. Tulajdonképpen csak azért nem bosszantott, hogy nem tudok folyamatosan futni, mert nem akartam az ellenőrzőpont nyitása előtt a kilátóhoz érni. Nagyjából pontos voltam.

Innen Nagykovácsiig kocogás lefele…

3:02:36… kicsúsztam a tervezett időből, viszont feleannyira éreztem magam fáradtnak, mit az előző két Kerecsen 20 alkalmával. Tea, rétes… és indultam a buszhoz.

Azaz indultam volna, mert mindenféle helyi nénik (ki kedvesen, ki kicsit morcosabban) vissza akartak zavarni a plébániára, hogy én oda akarok menni, nem igaz, hogy nem találom a bejáratot… (gondolatban lehettem ám pestihülyegyerek... így ötven felé nem árt az) Aztán megbeszéltem mindegyikkel, hogy nem, nem én vagyok az a sárga dzsekis, szemüveges fiú, aki Nagykovácsi közepén percekkel korábban a plébániát kereste. Én tavaly ilyenkor voltam az... Annyira meg csak nem lassúak a nénik...

Mondtam volt, hogy az értékelésnél ez a túra plusz egy pontról fogy indulni, az útvonal áthelyezés miatt, értékelendő, hogy komolyan veszik, amit az erdő gazdája mond. Már, hogy néhol veszélyes, és ne arra. Az itiner ismét 5 pontos. Az útvonal szintén 5 pontos (külön köszönet a megerősítő szalagozásért). A frissítés ugyancsak 5 pont (azé’ szaladtam, hogy még válogatni tudjak a rétesek között). Az ottfelejtésre meg nem volt esély, az is 5 pont. Na így lesz 21 pont az adható húszból.

Mit mondjak, megbízhatóan jó Szent Jakabos túra.

ps. az elesési statisztikám változatlan maradt, pedig a zöldnek mekkora esély lett volna ez a túra…

És ne feledd, ha mesélnél egy versenyről, túráról... mert nem írtunk róla, vagy mert Te másképp láttad... akkor nosza!