Meghasonlott poszt lesz ez… Kiszabadultam a Budaiból. Na, nem messze, a Visegrádi-hegységbe és a Pilisbe. Olyan útvonalra, ahol emlékeim szerint kamaszkorom óta nem jártam. Mondanám, hogy élveztem minden percét, még azt is amikor benéztem az útvonalat… Van ilyen. Hibáztam. De arra (bármennyire is apróságnak tekinthetjük), hogy az itiner nem létező jelzésre vitt, arra nem tudok mosolyogva legyinteni.

Különösen azért, mert az itiner azt írja:

Téli Teljesítménytúránkon a korábbi – negyedszázados – gyakorlat szerint ellenőrzőpontot nem létesítettünk. Túránk hagyományosan a jellem próbája.

Azaz magamnak alkotok képet magamról, ha nem tartom be az útvonalat. De hogy a bánatos lótüdőbe tartsam be, amikor [Utána jártam, és külön köszönet a segítségért a TERMÉSZETJÁRÁS – TÚRAMOZGALMAK – TELJESÍTMÉNYTÚRÁK – JELZETT TURISTAUTAK FB csoportnak!] egy, majd három éve megszüntetett, jelzésen kellene haladnom, számomra ismeretlen terepen… ahol a kiírás szerint: szalagozás nincs.

Szóval ez után a körülményes bevezető után, egyezzünk meg abban, hogy morgás ide, vagy oda, ezt a túrát kár lett volna kihagyni.

Február utolsó hétvégéjén, kora tavaszias szombat reggel buszoztam sokadmagammal Visegrádra, hogy onnan Pilisszentlászlóra vigyen a 25 kilométeres Téli Teljesítménytúra (MTSZ: 63,5 pont; rendező: Kinizsi Természetbarát Egyesület).

Kora tavaszias időjárás, azaz a rajtban Visegrádon, a rév parkolójában, az arcomra fagyot a mosoly olyan hideg szél fújt. Remegő kézzel kitöltöttem a nevezési lapot, és vacogva elindultam, hogy utána az út túloldalán, a már szélvédettebb helyen kiolvadjak. Irány a kéken a Kálvária és a Fellegvár. A combos kaptatón botoztam, és visszatért a komfort érzetem, azaz kellemesen átmelegedtem. Közben azon gondolkodtam, hogy mikor voltam én itt utoljára, és biztos vagyok benne, hogy az még erősen a nyolcvanas évek voltak. Élveztem.

A fellegvár után könnyed kocogás a Nagy-Vilámig, ahol a korai időpontnak köszönhetően egy lélek sem volt, így aránylag könnyen ment a merre tovább megtalálása. A Visegrádi-kapu után kék kereszt, majd zöld sáv a József forrásig.

Lényegében ez volt a túra első harmada, egyben vízvételi lehetőség. Már-már olyan gondolatok forogtak a fejemben, hogy ez a túra útvonal, már, ha éppen nincs hó és jég, akkor könnyű, mint a faék… Jelzem, hogy egy túra első harmadából ítélni, nem hogy elhamarkodott dolog, hanem egyenesen dőreség.

Élveztem az erdőt, a tavaszi napot, egyedül a szél nem volt időnként a barátom, de általában azt is felfogták a hegyek, meg az erdő. Egyedül azt sajnáltam, hogy hóvirág nincs.

Itt jobbára se előttem, se mögöttem, már látótávolságon belül senki. És ilyenkor jön az ismeretlen útvonal hátránya, hiába az addig tökéletes térképvázlat, hiába az addig tökéletes táblázat, én bizony az „Édeslyuk-kunyhó romja” előtti szakaszon elbizonytalanodtam. Szerencsére jött egy túratárs (vele egyébként a célig kerülgettük egymást a hátralévő úton), és így már könnyebben haladtam.

Meglett a kunyhó rom, alatta a patak… két felesleges átkeléssel, mert az út jobbra vitt, mi meg balra indultunk, igaz az max húsz méter plusz… majd egy harmadikkal, már a jelzést követve. Jut eszembe: nagy esők után, komolyabb olvadás esetén, ez a pont azért tudhat érdekes lenni.

Irány a Vértes mező, ahol…

Ahol elkövettem az egy komoly térkép értelmezési hibát és nem a mező melletti jelzés nélküli útra vezettem magam, és a túratársat, hanem egy másikra, mintegy két kilométeres kurflival toldva meg az eredetileg fél kilométernyi utat. Mea culpa! Már a megvezetett túratárs felé.

Innen a sárga sávon, majd az itiner szerint „jelzetlen ösvény” le a Hétvályús forráshoz.

Magyarul árkon-bokron át, mert - halkan jegyzem meg, hogy - a cserjékkel benőtt vízmosás, még csak ösvény sem.

A forrásnál vízvételi lehetőség, utána [bocs, de nem tudom szalonképesen mondani] szopóroller!

Komolyan. Szerencsénk volt se sár se jég… mert egyébként a sárga körön felmenni a Vörös-kőhöz vezető útra, alig különbözik a falmászástól… 22 perces kilométer úgy, hogy a végén csak azért nem köptem ki a tüdőm, mert a torkomon át kiugrani készülő szívem mellett nem fért el. És amíg ketten az elsőségért verekedtek, felértem. És átértékeltem a célidő 5 órára...

Viszont a Vörös-kőtől nézve a Szentendrei-sziget csodaszép!

Úgy gondoltam, hogy innen nem lehet gond… kényelmes kocogás Pilisszentlászlóig a piroson. Mindössze egy pontra kellett figyelnem, hogy bizonyos Szarvas-szérű után ne felejtsek el jobbra kanyarodni a piros körséta jelzésre. Nem mintha gond lenne, ha kihagyom, de ugye ha már a jellem próbája a túra, akkor próbáljam meg tartani az útvonalat.

Szarvas-szérű. Bekanyarodok a térképvázlat szerint útra… száz méter semmi, kétszáz méter még mindig semmi jelzés. Toporgok bokáig a vízben… Kicsúszik a számon egy basszameg, amikor látom, hogy a mögöttem jövők mennek tovább a piroson. Ezek szerint benéztem. (Pedig nem, csak a jelzés szűnt meg.) Vissza a piros sávra, és bekocogok Pilisszentlászlóra. A piros sáv elvileg kétszáz méterrel rövidebb út, mint az egykori piros körséta… én így belepakoltam az útba kétszáz méter pluszt…

Aztán Pilisszentlászlón belül már csak párszáz méternyi kaptatás a célba, a Kisrigóba, ahol meleg tea és kakaós csiga várt. Kellett hozzá 4:11:26.

Csak azt nem tudom, hogy ezekkel a kitérőkkel kiálltam-e a jellempróbát...

Maradjunk annyiban, hogy a "jellempróba" egy ugyanolyan dekódolandó kifejezés, mint az ingatlanoknál a kertkapcsolat… ami azt jelenti, hogy nem akarunk senkit azzal szívatni, hogy órákat álljon a hidegben, mint ellenőrzőpont. Nincs is ezzel baj, de azért az útvonalat, ha nem is járja be a rendező, legalább valami aktuális térképen jó, ha ellenőrzi, mert esetleg olyan téved a túrára, aki még nem ismeri a terepet. Annak meg elég gáz, ha nem létező jelzésen kellene mennie.

Mindettől függetlenül, örülök, hogy ezt a túrát választottam.

És akkor pontozás: Az itiner 3 pontos lenne, de… egyrészt hibás volt, hiszen 2014 óta nincs már piros körséta jelzés, másrészt a szervező túra közbeni elérhetősége sincs megadva, így bizony ez 1 pont. Az útvonalat a szervező nem járta be, ez az előbbiekből egyértelműen látszik, így csak 4 pont. Frissítés: 8 és 14 kilométernél is van vízvételi lehetőség, így 5 pont. Ottfelejtési faktor: 0 pont.

Plusszpont a csomagszállításért és trackért nem adható, mert nincs. Viszont a futóbarát 2 pont jár. Meg egy külön köszönet azért, a rajtba jutást menetrenddel segítették a rendezők. Összesen: 10+2 pont, aminél a túra sokkal, de sokkal jobb.

Az útvonal (ahogy az órám mérte):

A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):

ami a földet tapodta: Salomon SpeedCross 4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220