A Zsámbéki-medence, nekem a székesfővárosból induló túrázónak, tulajdonképpen itt van egy köpésre, mégis valahogy kimaradt az elmúlt években. Nem tudom megmondani az okát. Talán túl kényelmes vagyok… Pedig most már tudom, hogy sajnálhatom. De a jövőben jobban oda fogok figyelni az innen induló, ide érkező túrákra.
A Zsámbéki-medence a Budai-hegység, a Pilis, a Gerecse hegyvonulatai és az Etyeki-dombság lankái között húzódik, Budapest központjától alig 30 kilométerre a Dunazug-hegyvidék területén.*
Ide, ezen belül is Zsámbékra, indultam szombat reggel, hogy a Téli Teljesítménytúra (MTSZ: 55,1 pont; rendező: Kinizsi Természetbarát Egyesület) keretén belül, mintegy 25 kilométeres úton eljussak Nagykovácsiba. Igen ez lineáris túra, amit az autóval a rajtba érkező túrázók nem nagyon szeretnek.
Mivel előző este későn kerültem ágyba, így külön jól jött a késői, 9:40-es rajt, és az aránylag sűrűn induló Volán-buszos megközelítés lehetősége.
Mondjuk a Volánnal utazni egy külön műfaj… az utastájékoztatás még a végállomáson is a béka seggével konvergál, így kissé pánikolni kezdtem, amikor az általam választott járat egyszerűen eltűnt, majd az érdeklődésre annyi volt a válasz, hogy biztos késik, de majd jön. Shazbat. Ez a kib…tt XXI. század, a mobiltelefon, meg a gps kora, és akkor a díszpancsernek fogalma sincs arról, hogy hol a brantban van a busz, aminek már öt perce el kellett volna indulnia, a megállóban, meg már az egy órával később induló van kiírva… Ok. kidühöngtem magam.
Jött a busz. Fűtése nem volt csak hűtése, elvégre január van, és lényegében késés nélkül futott be Zsámbékra.
Mivel előneveztem a rajtban a legtöbb időt a rajtam lévő plusz ruházat elcsomagolása jelentette, majd egy túratárssal, akinek helyismerete is volt, irány a sárga sáv.
Most hogy visszanéztem a korábbi posztok ez a második túrám a Kinizsivel, és az első némi morgásba fulladt. Na mindegy, szóval Zsámbék, és hiába téli ez a túra, Zsámbékon bizony tombolt a tavasz, pedig odafelé Telki magasságában bíztató hóesésen száguldott keresztül a busz.
Persze a Premontrei kolostor romjait le kell fényképezni, utána elhagyhatjuk a települést. Dicsérnem kell a rendezőket, mert a városból kivezető utat, sőt a Perbálig vezető első tíz kilométert tisztességesen kiszalagozták, ami a helyenként ritka, helyenként elöregedett sárga sáv jelzés mellett nagy segítséget nyújtott.
Igen, egyszer mégis letértem az útról, de ez nem a rendezők hibája. A szalag ott volt, csak én nem néztem jó irányba. De előbb még letértünk a sárgáról.
Áldassék a neve, annak, aki a Töki tanösvényt beletette az útvonalba, akármi is vezette erre.
Az egy csoda. Legalábbis ezen a szombaton az volt. Ahogy a lankás, hullámzó ösvényen kocogtam, megfeledkeztem búról és bajról, örömről és bánatról… mosolyogtam és vitt az út. Mondhatnám azt is, hogy eggyé váltunk.
Aztán vissza a sárgára.
Nyakastető. Fel. Le.
Majd elértem azt a részt, amit az itiner csak úgy jellemez, hogy
…rövidesen elérjük túránk kellemetlen szakaszát, ahol utunk az erdő és a szántás szélén vezet.
Elértem (7,8 km). A szántást bal helyett jobbról kerültem, ahol a tanya kutyái nem igazan örömmel fogadtak. Így én sem kutyuliztam őket… Aztán szólt egy túratárs, hogy szerinte letértünk az útról. Retur a kutyákhoz… Jé tényleg ott a szalag. Megint a szántás mellett. Hopp egy szélesebb ösvény balra. Letértem. Nem ösvény volt, csak egy rövid út, aminek az elején vadles, a végén meg egy csomó kiszórt kukorica volt.
Középen meg ez, már az útszerűség mellett:
Hiba-e, hogy ezt követően Rejtő örökbecsűje járt a fejemben kilométereken keresztül, hogy
Fel-fel ti kedves tetemek,
Jön Pipacs bácsi a nagy konyhakéssel
és szépen eltemet.
Csak ne féljetek.
Tralala, tralala
Csak ne féljetek**
Megint vissza.
Végre a jó útvonalon. Lényegében sima sárdagasztás Perbálig. Sőt tulajdonképpen a kék kereszt jelzésig. Menet közben elérjük a téli tavasz hóhatárát… A felhőkből azért már sejteni, hogy holnap szikrázóan fehér lesz itt minden. De nekünk a szombati tavasz jutott.
A forgó-kapunál végre otthon érzés. Innen már itiner nélkül is tudom az utat. Kutya-hegy – Nagy-Szénás – Menedékház emlékfel és az Antónia-árok végétől csak le kell kocogni a zöldön.
Ha jobban belegondolok ebből az irányból még nem mentem fel a Nagy-Szénásra, meg is állít az újfajta perspektíva…
Fent jó körbenézni. Tél van.
Aztán már nem foglalkozom a képekkel, csak leszaladok Nagykovácsiba. 3:25:41 Kiskamra falatozó.
Jó megérkezni a melegbe, meginni a teát, megenni a túrós táskát.
Kedves Kinizsisek, belátom, a tavalyi fiaskó csak véletlen lehetett.
Pontozás: Ezt most nem árt részletezni. Itiner: A táblázat nekem elég volt, különösen, hogy a szalagozás segítette a problémás helyeken a tájékozódást. A térkép… azt hagyjuk, szerencsére nem kellett. 4 pont. Az útvonal: A töki tanösvényért még pluszt is adnék… ja, itt a követhetőség a szempont… akkor is 5 pont. A frissítés: szintén 5 pont, elvégre Perbálon lehetett folyadékot pótolni, és célban meleg volt a tea. Az ottfelejtés… nos az 0 pont. Elvégre ezen a túrán nincs ellenőrzőpont, és a regisztrációnál sem érdekelt senkit a túra közbeni elérhetőségem.
Pluszpont nincs. Azaz összesen mindössze 14 pont jár, de a túra minőségét a pontok jelen esetben nem tükrözik.
Az útvonal, ahogy az órám mérte:
A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:
ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
Ha tetszett a poszt, itt tudod ajánlani az index szerkesztőinek (a kép egyben link is):
*forrás: Wikipédia
** Rejtő Jenő (P. Howard): Pipacs a fenegyerek
