Ha ciki, ha nem, nyúlbéla vagyok. Ezt be kell ismernem. Amikor először mentem el a CriticalMassra, a végén remegett a lábam, nem kaptam lebegőt rendesen. Egyszóval kidöglöttem. Addig egyfolytában még sohasem görkoriztam annyit.
Főleg nem ismeretlen terepen. Ráadásul legurulni a Szénatérre… nekem olyan volt, mint egy halálugrás. Megcsináltam, nem arról van szó, de megállapítottam hogy nyúlbéla vagyok. Nem bírom a gyűrődést. Azután az első verseny végén – azt hiszem Duna-parti futógála volt. Csőlátásom volt, és betonná keményedett a nyálam. Tíz perc kellett ahhoz, hogy rendesen kapjak levegőt és le tudjam venni a korit. Megállapítottam, hogy nyúlbéla vagyok, pedig akkorra a CM már nem okozott gondot…
Azután két éve, talán augusztusban, ismét megmérettettem és könnyűnek találtattam. plusz harminc fokban félóra után le kellett állnom. Nem bírtam… a meleget. Tény, hogy a betonon az a harminc jóval több volt. Vagy többnek tűnt. Megint nyúlbéla voltam.
Gondoltam legközelebb egy ötven kilométeres túra után derül ki, hogy nyúlbéla vagyok. Vagy, ha szerencsém van, akkor mégsem.
Erre ma a kilencedik kilométernél meg akartam halni. Azt kívántam, hogy valaki gyalulja le Mátyásföldet. Nem akartam emelkedőt, csak egy vízszintes Veres Péter utat. Vagy, hogy valaki mentsen meg, hogy ne kelljen hajtanom, csak guruljon magától az a qrva korcsolya.
Végig mentem. A nyálam beton, a lábam remeg…
Megint nyúlbéla voltam.
táv: 12,68 km
idő: 00:50:04
átlagsebesség: 15,36 km/h
csúcssebesség:: 24,8 km/h
