Rákosmente szerepet kér a futónaptárban. Nem is olyan rég még csak két tavaszi esemény volt a XVII. kerületben, aztán tavaly ősszel lett az autómentes napra egy „Hajrá Rákosmente” amit az idén is megrendeznek (szept. 21-én). Távot inkább nem írnék, azt tavaly sem sikerült eltalálniuk. Majd bejáratódik.
Lehet, hogy csak én tudom rosszul, de mintha évente jelenne meg egy-egy újabb verseny Rákosmente naptárában. Az idén lett egy negyedmaraton Rákosmente kupa néven.
Így, ősz elején, a Budapest Nemzetközi Félmaraton (becenevén: Nike) és a Budapest Maraton (becenevén: Spar) között pont kapóra jönnek a kisebb versenyek. Már nekem mindenképpen. Jó, igaz, valójában most indulok majd először a Sparon. Már egyéniben. Illetve, még most sem, mert csak harminc kilométert vállaltam be. Nem mondom, ha az véletlenül két és fél órán belül sikeredne, akkor semmi sem mente meg a maratontól… de az azért még messze van. Ahogy mondani szoktam, majd ha le tudom futni szenvedés nélkül… pályán tölteni mindenki tud negyvenkét kilométert csak éppen azért minek egy valag pénzért benevezni egy futóversenyre.
Szóval, amikor - még talán augusztusban - megláttam ezt a szeptember 14-ei negyedmaratont, akkor már tudtam, hogy ez kell nekem. A Nike után valahogy önbizalomhiányossá szoktam válni, de ötven percen belüli negyedmaraton bizton helyrebillent.
Oszt futottam olyat a Nike-n, hogy ahhoz már nem kell önbizalominfúzió. De most frankón, ugye kicsit elszálltam?
Szerintem is.
…és szombat reggel kinézve az esőre, bizisten jobban érdekelt, hogy futhassak vasárnap az új cipőbe, mint ez a verseny. De, ha már egyszer megígértem. Már magamnak. Hogy megpróbálom. Negyvenöt percen belül.
Igen, az előbb elejtett mellékszálat jól értette mindenki. Megvan az új cipőm így őszre, meg a hegyre. Egy (még) gyönyörű ASICS-GEL Fuji Attack. Remélem lesz olyan sikeres konstrukció, mint a Torana 5.
Ja igen, szóval ott tartottam, hogy rohadtul rendvás időben indultam neki… hogy egy bő másfélórányi utazás után még rohadtabbul redvás időben várjam a rajtot. Esett az eső, fújt a szél… hát volt egy novemberi hangulatom. Amit még tetézett, hogy a rossz idő azokat a futókat persze nem tántorította el, akik jobbak nálam. Shazbat! – hogy Morkot idézzem az Egy úr az űrből című sorozatból. Igen, ilyen öreg vagyok! És?
Az időjárásról a rendezők nem tehetnek. Egy öltöző jól jött volna, de legalább volt csomagmegőrző. [Ha nem lesz, akkor a héten hiába buszozok a II. Hajrá Rákosmentére…] Tessék már tudomásul venni, hogy egy-egy versenyre nem csak a kerületből, vagy adott településről érkez(het)nek futók. Mi ebben a bonyolult?
Szóval egy órányi fagyoskodás után elrajtolt a harmincegynehány fős mezőny.
No igen, négy nappal a verseny után sehol sem érhető el az eredmény. Ezt még gyakorolni kell. Viszont Facebook oldala volt az eseménynek és a képek is hamar kikerültek. Ez dicséretes.
Ja igen, ott tartottam, hogy elrajtoltunk. Kicsit elgémberedve, nem kicsit lejtőn… nem szerettem, de ez ugye egyéni szoc problem. Aztán életem talán legszögletesebb útvonala. Van ennek a sok cikknek és cakknak valami bája. Szerintem. De most tényleg. Én még élveztem is, bár az jobban tetszett volna, ha körbefutjuk az Akadémia telepet…
Így se volt rossz.
A 46 perces befutóm sem.
De a dobogóról [már a korosztályosról, nem majd az abszolútról…] persze hogy lemaradtam. Bezzeg Debrecenben. Ott nem maradtam le, csak nem állítottak rá. Még jó, hogy el tudom hitetni magammal, hogy nem a dobogóért csinálom… hanem az élvezetért. Ami igaz is, ha nincs az a nyomorú dobogó elérhető távolságban.
És ha nem kell egy órát várni arra, hogy a harmincvalahány versenyző befutóját az öt díjazott kategóriában összehozzák…
Mert így bizony szétfagytunk. Pedig a futás olyan jól átmelegített…
That’s All Folks!
Jövőre jobban fog menni.
