Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

A villamosozós túra

2014. október 07. 08:42 - regulat

Igazából azzal kéne kezdeni, hogy valami érzékletes jelzősszerkezetbe foglalom arcom állapotát abban a minutában, amikor azt olvastam a teljesítménytúra útvonal leírásában, hogy "majd 61-es villamossal hűvösvölgyi végállomásig"…

dűlő.jpgEz volt az, ahol számomra elvesztette a teljesítménytúra jellegét a Dűlőkeresztelő Hosszú és Középtúra. Ugyanis az MTSZ általam ismert gyalogtúra szabályzatának 1.1. pontja szerint

"A teljesítménytúrázás fogalma: A teljesítménytúra az a természetjáró sportrendezvény, ahol a résztvevőknek meghatározott útvonalon, meghatározott szintidőn belül gyalog kell végighaladniuk."

Gyalog!

Nem villamossal, nem busszal, nem vonattal... nem komppal (vagy az belefér?). Így maradt a 14 kilométeresnek meghirdetett Dűlőkeresztelő Rövidtúra 14 (MTSZ pont: 31, rendező: a Természetjáró Fiatalok Szövetsége, és Vizi Tibor).

És ennek a tizenegy kilométernek az útvonala tulajdonképpen pont egy kellemes szombat délelőttre való. A Normafa – Makkosmária – János-hegy – Szépjuhászné – Nagy-Hárs-hegy – Hűvösvölgy útvonalhoz nem kell nagy rutin…. Gondolhatnánk, de egy túraszervezőtől jogosan lehet elvárni, hogy ne tételezze fel minden résztvevőről, hogy rutinos ismerője a helynek, ahol éppen túrázni készül.

Példának okáért nem mindenkinek egyértelmű, hogy ha utunkat a Z+ jelzésen kezdjük meg. A Gyermekvasút nyomvonalán átkelve… az azt jelenti, hogy a Síházzal szemben a Székely kapu alatt… mert volt, aki elindult az ellenkező irányba. Ha egyszer nem budai… azt meg végképp nem tudja, hogy merre megy a Gyermekvasút.

Olcsó túra olcsó itiner (lám a pontőröknek még macis bélyegző sem jutott…). Távolságok, szintek titkosak, térképből, még vázlat sem… A szöveg, a helyismerettel bíróknak jól követhető útleírás, a helyismerettel nem rendelkezőket kicsit zavarba hozza az indulásnál, és Makkosmárián, ahol a pontőr elveszett a Pálos [Bár nyugodtam ide is kommentelhette volna Laci820116, hogy bizony-bizony tévedtem, nem tette csak véletlenül bukkantam rá az index fórumon. Készséggel elhiszem, hogy a térképvázlattal haladó borozók akkor nem a Pálos túrán voltak. Jó lenne különben tudni, hogy melyiken... de a Pálos túra résztvevőit ez úton megkövetném, és elnézést kérek tőlük! Tévedtem.] valamelyik túrán borozók tömege mögött…

Mondanám, hogy eseménytelen túra lett volna, ha… és a ha most nem a kilátástalanságra vonatkozik. Nem jó nem kilátástalan volt csak kilátás nélküli, ergo aki felért a János-hegyre nem mondhatta, hogy a kilátás minden szenvedést megért. Én még a Normafánál megörökítettem a látványt.

normafa.jpg

Az eseményt a túrával János-hegytő együtt haladó diákcsapatok jelentették. Tanári kísérettel. A dohányzós, kiabálós része a csapatoknak csak azért nem zavart annyira, mert a 2012-es túraleírások szinte csak a diákokat szapulták, így nem ért váratlanul.

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy ez most egy iskolai sportnapoz, járőrversenyhez, osztálykiránduláshoz csapott teljesítménytúra volt, vagy csak véletlen egybeesése volt az ellenőrző pontoknak.

Halkan jegyzem meg, hogy a járőrverseny, nem egy kommunista csökevény. Itt ugye a feladat, hogy az együtt haladó négy-tízfős csapat gyorsan teljesítse a távot, és az ellenőrző pontokon erőnléti, ügyességi, logikai, tudásbeli feladatokat oldjon meg… a végén a feladatokból összeszedett pontok és az idő alapján dől el, hogy ki a győztes.

Szóval valami ilyesmi zajlott a túrával párhuzamosan, és, ahogy ez kamaszoknál már lenni szokott, találkoztunk idegesítő, és jó fej csapatokkal egyaránt. És amennyiben jól sejtem, hogy itt egy iskolai rendezvény farvizén született a teljesítmény túra, ami egy dicséretes ötlet, akkor csak annyit jegyeznék meg, hogy ezt nem titkolni kell, hanem felvállalni. Mindenki jobban jár, ha tudja, hogy mire számítson.

Mire Hűvösvölgybe értünk, már szemerkélt az eső, így érthető módon nem kívántunk élni a lehetőséggel, hogy a névadó Dűlőkeresztelőről szóló totót kitöltsük.

Kár, hogy a teljesítést igazoló oklevél ezt a feladatmegoldást is feltételezte.

Van ebben a túrában ráció, csak tényleg túrává kéne alakítani, és szólni, hogy ez elsősorban ifjúsági rendezvény.

Na, de nézzük a pontokat. Itiner. Annyira minimál megoldás, hogy se távolságot, se szintet, se térképvázlatot… és volt, aki már a rajtnál eltévedt, 1 pont. Útvonal végig jól követhető, egyszerű jelzéseket követő, 5 pont. Frissítés, én ugyan nem igénylem tizenegy kilométeren, de TT oldalon közzétettel szemben az ital és az édesség kimaradt, vagy csak mi nem kaptunk. 4 pont. Összesen: 10 pont, a tizenötből.

Ettől függetlenül ez egy kellemes szombati túra…

 

 

Update: 2015-ben a villamosozás kimarad! Hogy a túra, tényleg túra legyen....

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr126766275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vmaast 2014.10.07. 20:41:08

Nincs a szabályzatban, hogy folyamatos útvonal ;-)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2014.10.07. 21:44:00

@vmaast: Értelmezzük a fogalmat:

A teljesítménytúrázás fogalma: A teljesítménytúra az a természetjáró sportrendezvény, ahol a résztvevőknek meghatározott útvonalon, meghatározott szintidőn belül gyalog kell végighaladniuk.
(innen: www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/ttszab.htm)

Nem is kell benne lennie, a fogalommeghatározás egyértelmű. Fölösleges jogászkodni, a szabályzat egyértelmű az egyszakaszos túra folyamatos teljesítést igényel, a több szakaszos, az több napos... 2.2.3.
El kell olvasni...

heyjoe 2014.10.12. 19:47:12

Azért az idézet szabályzat egy enyhén szólva is elavult írás, ráadásul a hatálya is erősen kérdéses, hiszen mi van, ha nem egy mtsz tagszervezet a rendező?
"A téli túrák hossza az 50 km-t nem haladhatják meg. "
Szép is lenne, ha télen nem lehetne 50 kilométernél hosszabb túrát rendezni.
"Az éjszakai túra hossza nem haladhatja meg az 50 km-t. "
Szintúgy. Mondjuk, nyáron tempózni kell, hogy valaki napnyugta, és kelte közt egy ötvenest lenyomjon.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 20:11:45

@heyjoe: Ha van új szabályzat, nem kizárt, hogy csak én nem találtam, akkor kéne a link... Fenntartom, hogy én még csak tanulom a Teljesítménytúrázást, hiszen kihagytam belőle bő húsz évet.

Szóval, ha van új, akkor megköszönném a linket. Ha nincs akkor, ha jól sejtem, ez az érvényes...

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet némely pontjának az életszerűségét vitatni... én a 6 km/h pontnyitási tempót (7.5.5.1.) tartom életszerűtlennek, de mindég azt a választ kapom, hogy ez a szabály...

heyjoe 2014.10.12. 20:21:56

@regulat: nincs általános szabályzat.
A fentebb belinkelt is csak MTSZ szervezetekre vonatkozott.
"E szabályzat alkalmazható minden természetbarát szervezet (az MTSZ, területi szövetség vagy bizottság, egyesület, szakosztály) önállóan vagy valamely társadalmi, gazdasági szervezettel közösen rendezett teljesítménytúráján"
92-ben íródott, amikor még havonta volt annyi túra, mint most egy hétvégén. Nem csak MTSZ szervezetek rendeznek túrát, és a legtöbb nagyon jól működik anélkül is, hogy húszoldalas szabályzatokat kelljen hozzá írni.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 20:42:14

@heyjoe: laikusként azt gondolom, hogy a túraszabályzat igenis hasznos, különben jönnek a villamossal, vonattal, komppal teljesítendő túrák... az olyanok, ahol nem zavarja a szervezőt a hogy többen indulnak, mint ahányan célba érnek...

És nem ártana, ha nem lutri lenne, hogy mire számítson az ember, amikor teljesítménytúrára megy. Szerintem.
De én ugye csak egy véleményt, a sajátomat képviselem.
Nincs a birtokomban a bölcsek köve... de a teljesítménytúrát sportnak tartom, ott meg nem árt az egységes keret.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 20:50:50

@heyjoe: mellesmeg a Dűlőkeresztelőt a MTSZ egyik tagszervezete rendezte. :)

heyjoe 2014.10.12. 21:02:49

A kiadott itinerekben általában szerepel, hogy a túra csak gyalog teljesíthető. Illetve kerékpárral, ha kerékpáros túráról van szó.
És mi lehet egy túrában lutri? Legyen egyenellátás, egyenárért, egyenszintidővel?
Van, aki azt szereti, ha egy túrán öt kilométerenként svédasztalos ellátás van, és nem zavarja a magas nevezési díj. Van, aki két müzlivel lenyomja a hatvan kilométert, és neki elég, ha tíz kilométerenként van egy utcai csap, viszont nem szívesen fizetne ezer forintnál többet.
Most mindenki megtalálhatja a magának tetsző rendezvényt, szerencsére van miből válogatni.
Szinte minden túrához írt már valaki beszámolót a ttt honlapon, így lehet sejteni, hol, milyen ellátásra lehet számítani, nem sok lutri van benne. Sok helyen már előre letölthetőek az itinerek, tanulmányozhatók a pontnyitások, ha pedig mégsem, ott van a szervezők elérhetősége, meg lehet kérdezni. Ha gyorsabb vagy, mint a pontnyitás, indulj a rajt időszak végén. Ha még úgyis gyorsabb vagy, akkor lassíts, vagy indulj terepfutóversenyen, abból is van bőven választék.
Egy teljesítménytúra alapjaiban egy egyszerű dolog: gyalogolj/fuss végig egy adott útvonalon, adott időn belül, és az előírt módon ezt igazold.
Aki ezt szabályzatokkal akarja bonyolítani, az menjen jogásznak, ne túrázzon.
Ha valaki egy olyan túrát akar rendezni, hogy száz kilométerre 23 óra szintidőt ad meg, akkor ne rendezhesse meg, mert 1992-ben Kovalik András másképp gondolta?
Miért ne? Ha van résztvevő, akkor nyugodtan.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 21:13:39

@heyjoe: a szent anarchia híveivel nem lehet vitatkozni... :)

Attól még békésen megférünk az erdőben, hogy más a véleményünk valamiről, ami állítólag sport, és kupákat rendeznek belőle... én azt vallom, hogy ami sport, annak nem ártanak a keretszabályok. Attól még rendezhet bárki túrát... igazad van, feleslegesek az olyan szabályok, hogy például a túra előtt a szervező járja be az útvonalat, és győződjön meg róla, hogy végig megvannak a jelzések, járható-e az út... mert az minek? Elvégre az erdőbe mindenki a saját felelősségére megy.

heyjoe 2014.10.12. 21:29:39

mint ahogy a szent bürokrácia híveivel sem.
Ahol kupa van, ott a kupa kiírója nyilvánossá teszi a szabályokat. Az mtsz különben tudtommal semmilyen tt kupában nem szerepel rendezőként, így miért is kellene az ő szabályaikat bárkinek is elfogadni?
Ha egy szervező szarul szervez, akkor nem fognak oda menni a túrázók, mert híre megy. Azért eléggé nagy az online információáramlás, az index fórumtól a ttt beszámolókon át az fb négyezer fős teljesítménytúrázós csoportjáig. Rengeteg olyan túrán voltam, ami a fenti 22 éves szabályzat sok pontjának nem felel meg, mégis emlékezetes, jó túrák voltak.
De semmi nem akadályoz meg téged, hogy létrehozz egy szabályzatot, elfogadtasd egy rakás rendezővel, és csak azokra a túrákra menj, csak nekünk, többieknek hagyd meg a lehetőséget, hogy hadd válasszuk ki a nekünk tetszőt, és indulhassunk olyan túrán, ahol a legkorábban és legkésőbb induló rendelkezésére álló idő kevesebb, mint 75%-a napnyugta és napkelte közé esik.

heyjoe 2014.10.12. 21:37:36

"igazad van, feleslegesek az olyan szabályok, hogy például a túra előtt a szervező járja be az útvonalat"

Nézzél rá légy szíves a túranaptárra: ezernyi túra van, és legtöbbjük jól működik agyonszabályozás nélkül. Aki lelkiismeretes az kimegy bejárni, aki meg nem, az szabályzattal sem fogja.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 21:47:25

@heyjoe: Tulajdonképpen honnan is indultunk? Ja onnan, hogy szerintem (!) az nem fér bele a teljesítménytúrába, hogy az útvonal közepén felszállunk a 61-es villamosra és ezzel elmegyünk a Hűvösvölgyig.
Ez szerinted belefér a gyalogtúrába, hiszen annak van meghirdetve, nekem nem.
Ennek kapcsán hoztam fel az MTSZ 1992-ben írt szabályzatát, mert az első reakció az volt, hogy nem kell az útvonalnak folyamatosnak lennie.

Ezek után vitatkozunk arról, hogy a kell-e szabályozás. :)
Nem, nem kell szabályozás, igazad van, mint ahogy nem kell minden túrát teljesítménytúrának sem nevezni.

Nem akarom szabályozni az életedet, nem akarom szabályozni a kirándulásaidat. Ennyire nem lehet rossz a szövegértésed. Van egy véleményem. Azt írom le.... és engedd meg nekem, hogy legyen véleményem. Én sem várom el, hogy egyetérts velem. Persze vitatkozni hajlandó vagyok. Ha arról vitatkoznál, amit írtam, de már ott tartasz, hogy szabályozni akarom a túráidat... Nem írtam ilyet viszont nevetségesnek tartom azt a passzív agresszív viselkedést, amit tőled is tapasztalok, ha valaki másképpen gondolja, mint te.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 21:53:01

@heyjoe: Na az nem érv, hogy a nem lelkiismeretes szabályozással sem fogja bejárni az útvonalat. A túra rendezés, onnantól, hogy pénzt kérnek érte szolgáltatás... csak ezt elég kevesen fogják fel.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 21:57:55

@heyjoe: Jobban belegondolva az érvrendszered pontosan megegyezik azzal a "szállásadóval", aki nem képes megérteni, hogy ha az osztrák vadásznak jó, akkor én miért kifogásolom azt, hogy a kanapé, nem ágy, hogy a fürdőszobának csatorna szaga van, ha becsukom az ablakot... és örüljek, hogy kiadta a szobát.
Elvégre a kanapén is lehet aludni, ha kinyitják. Amin aludni lehet, az meg ágy...

heyjoe 2014.10.12. 21:59:26

Nekem nem fér bele a gyalogtúrába, ezért nem indulok ilyen túrán.
Pláne nem indulok el olyan túrán, hol előre elolvashatom, hogy milyen hiányosságok vannak:
www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=770
A szövegértésemmel semmi gond nincs, köszönöm szépen.
Te a szabályzatot a teljesítménytúra fogalmának meghatározására hoztad, én meg rámutattam, hogy egy 22 éves, a teljesítménytúra rendezőket le nem fedő szervezet által leírt elavult mondathalmaz nem igazán releváns 2014-ben.
De mondtam, felőlem indulhatsz csak olyan rendezvényeken, amik betartják a fenti szabályokat.
A beszélgetést viszont most befejeztem veled, jó túrázást!

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 22:07:16

@heyjoe: Értettem, hogy befejezted... így költőinek szánom a kérdést, aki 2012-ben nem igazán jó túrát szervezett, az két év alatt fejlődhetett-e?
Ezek szerint, szerinted nem.
Mindettől függetlenül nem tartom feleslegesnek a beszélgetésünket... Köszönöm.

Sikeres túrákat, jó szervezést, és jó túrázást Neked!

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.13. 06:32:29

...és persze a fenti vitából, azt az álláspontomat, hogy szükség van standardokra, különben mindenki azért kér pénzt túra címén, amiért nem szégyell (hiszen fenntartom, a túra szervezés nem jótékonyság, hanem szolgáltatás) fogom a továbbiakban is képviselni.

Az hogy szabályzatnak, vagy másnak hívják szerintem mellékes, az sem baj, ha van, aki nem ez alapján szolgáltat, csak akkor mindenki tudja előre, aki igénybe veszi a szolgáltatást. És a standardok változtathatóak... nem napról napra, de akár évről évre. Sőt időnként mindenképpen felül kell vizsgálni őket.
süti beállítások módosítása