Rendhagyó bejegyzés következik, egy olyan túráról, ahol minden egyben volt ahhoz, hogy dühöngjek, és mégis ez lett az év egyik legvidámabb túrája. Persze a túrabeszámoló egy szubjektív műfaj… bármennyire próbálok objektív lenni, kizárt, hogy sikerüljön, így előre elnézést kérek azoktól, akik bosszankodtak. Jogosan tették.

A nemzeti ünnepet megelőző ítéletidő, pont megfelelő hangulatot adott ahhoz, hogy a négynapos hétvégét egy, amolyan gyors avarrugdosós túrával kezdje az ember. A nevében is passzoló Viharbükk 17,5 (MTSZ pont: 39,5; rendező: Dr. Lengvári Tibor) tökéletesnek látszott. Gyors fejszámolás… ez most nem rohanásos edzés, hanem kocogós kirándulás, úgyhogy 2:45-ön belül minden idő tökéletes. Lett volna… Mert ezen a túrán minden terv borult…

Nem tudom, ki ismeri a Munkaügyek című ál-realityt, de annak egy ikonikus poénja, hogy a hivatal álláshirdetésére csak Timi jelentkezik. Merthogy a hirdetésben elírták a telefonszámot… Timi meg félretárcsázott.

Na itt, kb másfél kilométernél jött a Timifaktor.

Az itiner szerint a sárga kereszten beérkezünk Csacsi-rétre, ahol "jobbra átváltunk a sárga sávra" Ez minden kinek sikerült. A baj csak az, hogy a jobb oldalon két sárga sáv van (érinti egymást a két útvonal). És szinte mindenki a másodikat találta meg, így bizony a Kő-hegy megkerülését kihagytuk… Megindultunk Sorrento-sziklák felé, ami tulajdonképpen jó, csak előtte kellett volna tenni egy kitérőt Makkosmária felé… Shazbat!

Tulajdonképpen csak azért nem robbantam fel az idegességtől, mert úgy derült ki, hogy letértünk az útról, hogy vagy tízen jöttek szembe, hogy nem arra… többségüket látásból ismerem, nálam rutinosabb túrázók.

A Kő-hegyet meghagytuk Vörös Pistának, levágtunk a zöld kereszten Makkosmária felé… és gyerünk. Mínusz két kilométer… mondanám, hogy mínusz tíz perc, de egy ilyen itiner hiba engem elbizonytalanít és lelassít.

Kicsit kell foglalkozni még az útvonallal, mert itiner szerint a piroson elmentünk a Végvári szikla felé, majd utána visszatértünk a sárga sávra… és egy bizonytalan túrázónak, aki Makkosmáriát kereste, inkább megmondtuk az ellenőrzőpont kódját. Azt hittük, ő tévedt el a legjobban. Irány a Sorrento. Rémálmom. De frankón! Különben egy szép szakasz, de vagy kétszer elestem már itt, és csapadékos időben fel a sziklákhoz, vagy le a szikláktól… hááát… Mondjuk inkább a fel, hogy azután a kilátás kárpótoljon mindenért. [vajon van, aki beveszi ezt az ökörséget?]

Sima út Csillebércig. Budaörsön a Repülős emlékműtől csodás a kilátás az ipari parkra, meg a depóra… meg ilyen szép helyekre.

Csillebérc után indultunk vissza… amikor összetalálkoztunk egy párral, akik, láss csodát!, Makkosmáriát keresték. Olyan jól sikerült őket útbaigazítani, hogy benéztük a kanyart, és ismét célba vettük Sorrento-sziklákat. …és ez nem renault reklám, hogy "menjünk még egy kört!".

Először kicsi, majd olyan háromszáz méter után erős deja vu. Visszafordulás, és most már tényleg sima út a célig.

Ahol vár két kakaós palacsinta [lehetett volna lángos, vagy lekváros palacsinta is, de én a ilyen konzervatív vagyok.] Tibor megígérte, hogy jövőre az itiner javításra kerül. Talán megnézzük… Mert jó volt, végigröhögtük a túrát.

Változás jön az értékelésben! A szentháromságot felváltja a fantastic four, azaz jön egy új értékelési szempont. Az ottfelejtős faktor. Azaz, hogy figyel-e a rendező arra, hogy esetleg ott felejti-e a túrázót valahol az erdőben. Tipikusan olyan, hogy nem lehet rá csak végletes pontokat adni, aki kér telefonszámot, és regisztrálja az áthaladókat az öt pont.

Tehát a fantasztikus négyes.

Itiner. Nekem a legfontosabb rész a táblázat, ami nem tartalmazta a pontok közötti távolságokat, szintemelkedést, útjelzéseket… Hát itt csak egy kezdemény akadt, ráadásul ott volt a Csacsi-réten a Timi faktoros rész, ami így 2 pont. Útvonal. lényegében jól követhető lenne, de még olyanok is tévesztettek most, akik állítólag fejből tudják a környék útvonalait. Volt egy-két hely, ahol nem ártott volna a szalagozás… 4 pont. Frissítés. Rossz szavam nem lehet, plusz a befutó palacsinta. 5 pont. És nem akartak az erdőben felejteni, elérhetőséget kértek a nevezésnél (az az én dolgom, hogy adom, vagy ne…), és írták az áthaladókat. Szintén 5 pont. Az összesen 16 pont a húszból.

Én jól éreztem magam. Különösen így, hogy tulajdonképpen mindenki, akivel találkoztunk nevetett az elkeveredésén... Volt valami pozitív a levegőben.