Azt hiszem, négyes fóbiám van. Kezdődött ez azzal, hogy ugye útálok negyedik lenni. Akkor már inkább utolsó. Tavaly például korosztályos negyedik lettem a XX. Mozdulj Soroksár terepfutáson.
…azaz harmadik, csak homokszem került a gépezetbe. Ez orvosolandó az idén tavasszal kaptam egy ingyenes indulási lehetőséget. [Aki nem emlékezne, vagy csak kíváncsi.] Tehát beneveztem. Már a XXI. Mozdulj Soroksárra… és ez lett a rajtszámom. Hogy a tagadás tagadását elkerüljem, nem rossz, csak ómen. Így egyszerűen.
Meg aztán a Vivicittá tömege után adta magát, hogy valami kisebb versenyt válasszak, és azt hiszem sikerült a hétvégi kínálatból a legkisebbet kifogni. (A hosszabb távon 5 hölgy és 16 férfi indult.)
Két éve véletlenül fedeztem fel magamnak a soroksári versenyeket. Évente kettő, egy tavasszal, egy ősszel. Egy dolog érthetetlen számomra, hogy mindig is kevés volt a résztvevő, pedig sem a hat sem a három kilométer nem egy legyőzhetetlen táv.
Az ember azt gondolná, főleg a Lőrincen megszokott résztvevő létszámból, hogy itt is sokan lesznek. …és nem. Asz’szem valamit javítani kéne a marketingen.
Szóval most negyedszerre ismét elmentem, az immár XXI. alkalommal megrendezett Mozdulj Soroksár duatlon és terepfutó versenyre.
Az a verseny most különben is meglepetést ígért, hiszen az általam megszokott soroksári sportcsarnok melletti helyszínről, rendezvény miatt a verseny átköltözött a Molnár-szigetre az egykori napközis tábor helyén lévő Tündérkertbe.
Tulajdonképpen, ha Soroksáron laknék, nagyon sokat járnék ide. Ez egy jó hely… lesz, mert még folyamatban van a kiépítése. De tulajdonképpen már jó.
A tízórás rajt előtt érkeztem, és meglepődve láttam, hogy még a szokásosnál is kevesebben leszünk, de legalább a mezőny erős lesz. Azt örömmel konstatáltam, hogy a pálya kijelöléssel a rendezők sokkal barátságosabbak, mint én. Itt az útvonalban nincs domb… de lehetett volna lépcső.
Tulajdonképpen az útvonalat még a rajt előtt nagyjából megnézve, vérmesen apadtak a tempóra vonatkozó terveim. Négy húszról indultam… de a tavaszi napsütésben már kiegyeztem magammal a tíz másodperccel lassabb kilométerekben. Hat kilométer, huszonhét percen belül.
Szerintem jó terv.
Az útvonal sok kanyar, vegyes talaj… még jó, hogy a Meder utca lépcsői nem kerültek bele az útvonalba. A rajtnál (ez belátom talán hiba volt) nem erőltettem meg magam, akárcsak Rákoscsabán, holott hat kilométer az kicsit gyorsabb rajtot kívánna, mint a huszonegy.
Az első kilométer végére kialakult valami sorrend és az látszott, hogy nagy változások nem lehetnek benne, mert nem vagyunk annyian. 4’12”, 4’14”
Tulajdonképpen a második kilométer végére úgy éreztem, hogy elfáradtam. Még azért megelőztem egy rövid távos fiatalembert, kiszúrtam, hogy kit kéne még megelőzni… bár a dobogó közelében akkor sem leszek. És letudtuk az első kört.
Folyamatosan lassultam. 4’26”, 4’30”…
És közben egy fiatalember egyenletes tempóval elhúzott mellettem. Simán.
Azt tudtam, hogy nem lesz hat ez a hat kilométer, és azt is, hogy a célgörbében [Mert valahogy sehol nem divat a hosszú, jól kifutható célegyenes. Na, mindegy!] még tudok valamennyit erősíteni.
De beláttam, hogy az első kör végén nyúlnak választott sporttársat még értelme sincs megpróbálni befogni. Márpedig anélkül nem érem utol.
…és ettől olyan nyugodt lettem. Már hogy nem maradok le a dobogóról, hanem a közelében sem leszek. És két másodperccel a „nyulam” után befutottam a célba…
23:44 5,4 kilométer
Határozottan jól esett.
...és végre nem lettem negyedik!
Jövök ősszel is, legyen a helyszín a Sportcsarnok (annak jobban örülnék), vagy a Tündérkert a Molnár-szigeten.