Azt hiszem, nyugodtam mondhatom már a bevezetőben, hogy ezt a betűszót, hogy VIDE nem csak a túrázóknak, de a terepfutóknak is érdemes megjegyezni. A Verőcei csapat, ha jól értettem, első teljesítménytúráját rendezte a hétvégén… és most joggal emlegethetnék oroszlánkörmöket, meg magasra tett lécet...
Próbálom felidézni, hogy honnan is jött az ötlet, hogy Verőcére menjek, azt hiszem az győzött, hogy óránként jár a vonat, és nem ütközik a túra még véletlenül sem a Balboa útvonalával.
Na, így kerültem a Börzsönybe, ahol ebben az évezredben még nem is jártam, és a legerősebb emlékem, amikor úgy 1980 táján, egy márciusi napon home made Nemecsek Ernőt játszottam talán épp a Morgó patakban. Lássuk be, nem vagyok arrafelé nagyon otthon. Na jó, egyszer meg Verőcéről "túráztam" Vácig az országúton valamikor 1988-ban, de ehhez a sétához egy fehér felfestésű katonai rendész UAZ adta a kíséretet Baloni Vilmos főtörzzsel… mondván kimenős katona ne stoppoljon, ha volt olyan hülye, hogy elaludt az utolsó vonaton.
Már megint mellébeszélek.
Szóval hajnali kelés, vonatozás, nevezés, és indulás Verőcéről Magyarkút felé hét óra tíz perckor a szitáló esőben. Börzsöny Kapuja 45 túra (MTSZ: 92,7 pont, rendező: a Verőcei Ifjúsági és Diák Sportegyesület, Kovács Zsolt, Kardos Attila, Sztankó Dávid és Benke Zsombor).
Nem, nem tudom, hogy mire is számítottam, amikor bevállaltam a hosszú távot. Komolyan.
Elárulok egy titkot:
Semmi, de semmi rendkívüli teljesítmény nincs abban, hogy valaki, aki rendszeresen túrázik, meg fut, az nyolc órán át csúszkál a sáros terepen, megmártózik néhány megáradt patakban és átereszben. Annak, aki ezt nem szokta, annak rendkívüli teljesítmény. Sőt még én is képes vagyok magamat hősnek érezni úgy két-három napig. És nekem erre a léleksimogatásra szükségem van. Én ilyen vagyok.
Tehát elindultam kocogva Magyarkút felé, és szép lassan letettem arról, hogy hét órán belül célba érjek. Néha utolértem túrázókat, még az eső sem zavart, a sár sem volt vészes, de a zsigereimben éreztem, hogy jön még kutyára kamion.
Kocogtam, próbáltam a színek nélküli tájból valami fotószerűt kihozni… ha nem esegetett volna, tökéletes túraidő van. …és nem értettem magam, hogy mitől is tartok.
Megnéztem, igaz csak kívülről, a Turista kápolnát… kocogtam és vigyorogtam, aztán megmutatta magát már a Magas-hegyre fel az erre a szombatra rendelt túratárs, a sár… Jutott belőle vendégmarasztaló, cipőlopó, lábkipörgető, lábkisöprő, gejzírt rejtő, szánkáztató, sárga, szürke, és barna, köves és iszapos... és volt trágyaleves is. Nem unatkoztunk.
Igaz, itt kb öt kilométeren keresztül, konkrétan a Nógrádig embert nem láttam. És élveztem. Óvatosan kocogtam a felhőben, és az egyetlen bajom az volt, hogy a szemüvegemet hiába törölgettem öt percenként, és a vizes szemüvegben a kék s a zöld jelzés nem igazán könnyen észrevehető.
Nógrádtól, a Királyrétig két futóval kerülgettük egymást. Azt hiszem itt volt az a rész, amikor a sáros csúszós partfalon vivő úton, halálsikolyt véltem hallani az alattam robogó megáradt patak moraján keresztül. De csak én voltam.
Királyrét után a Kisinóci turistaház felé, egyszer csak lekanyarodtam balra.(hiba volt)
Nem, nem volt zöld jelzés, egy mohacsíkot néztem annak… egy kilométerrel később visszafordultam. Majd miután vagy háromszor átlábaltam a Malom-völgyi-patakon nem váltottam jelzést. Kétszáz méterre az ellenőrző ponttól, még megtoldottam a távot oda-vissza két kilométerrel.
Ez azért mentálisan megviselt… pedig én ugye még így is az úton maradtam, és nem kötöttem ki Szobon…
Bátortalanul indultam Kóspallag irányába (a régi kéken) és imádtam az aszfaltozott utat. Aztán öt kilométerrel arrébb végképp elvesztettem a fonalat a piroson. Szerencsém volt. Pártfogásába vett egy helyismerettel bíró túratárs, azt hiszem nélküle legalább egy órával tovább tartott volna az út, ami térdig vizesen kezdett igazán fárasztó lenni.
És akkor még ott volt a Gál-hegyi lesiklás lépésenként ötven-hatvan centit csúsztam a sárban. Még jó, hogy nem esett. Bár vakon lehet, bátrabb lettem volna.
…és Kismaros, meg Csattogó-völgy… cél.
8:08:12
A plusz 4,5 kilométer… belefér. Tíz százalék.
Gondoltam csinálok képet, hogy milyen sáros vagyok, nyolc óra dagonya után, de rájöttem, hogy valószínűleg ez után a hétvége után minden olvasónak saras szelfi csömöre lehet. Megkímélek mindenkit.
Az viszont biztos, hogy ide vissza kell jönnöm, majd szárazabb időben, meg kíváncsi vagyok a VIDE mit tud, ha tömeget kap a nyakába. Most csak dicsérni tudom őket.
Itiner: A táblázat a szöveges kiegészítéssel tökéletesen végigvisz 5 pont. Útvonal: Jól követhető, csak ugye az eső, meg a szemüveg... De 5 pont. Frissítés: Nekem teljesen jó volt, 5 pont. Az ottfelejtési faktor: 5 pont.
Pontozható plusz, futóbarát(!) a 11 km/h-nál gyorsabban nyitó pontokkal! Letölthető track... bár kirakva nem láttam, de aki kért annak tudtommal küldték. Csomagmegőrzés volt. Összesen: 20+3 pont.
Én így utólag nagyon élveztem!
ami a földet tapodta: Asics Gel Fuji-Trabuco 4 GTX (jelzem ehhez a sármennyiséghez, kissé puha a talpa és nem kapaszkodik eléggé... de ez a sármennyiség általában nem jellemző az útvonalaimra);
ami támasztékul szolgált: Quechua Arpenaz 200;
a csomag: Quechua Diosaz raid 10 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
