Azt hiszem, akadnak szövegértési problémáim, mert valamit félreértettem akkor, amikor a BSI azt a felhívást tette közzé, talán még vasárnap, hogy a korábban megszerzett négy érmet és a mellé kapott ötödiket fotózzuk le. Én ezt a képet raktam fel:
Igen, megint véget ért egy félmaratonmánia sorozat. Részemről az ötödik, és bármennyire rühellek a ligetben futni, most bizony akad némi ünnepelni való.
Anno, 2011-ben az első félmaratonomnál a cél a két órán belüli célba érés volt, ez annyira nem jött össze, hogy kezdtem kételkedni abban, hogy akarom-e én ezt. Aztán csak folytatódtak a futások, és nyár elején azon vettem észre magam, hogy lett egy félmaratonmánia érmem, és addigra már nem a két óra, hanem a száz perc volt a cél. Meg 2013 óta, a hat és fél órán belüli félmaratonmánia.
Ennek a legnagyobb akadálya az időközben a Városligetbe átköltöztetett K&H maraton váltó, ahol, szerintem merő jófejségből (már a BSI részéről) indulhat néhány egyéni félmaratonista, hogy nem kelljen nekik Hortobágyra menni. [Tudom, tudom, van, aki oda is megy.]
Mondjuk ez a ligetben futott félmaraton, ez szívás.
Először a rajtnál kell kibírni, hogy az erejüket hét kilométerre beosztó váltók lendülete ne vigye el az embert. Aztán meg kell harcolni a sok visszafordítóval teletűzdelt útvonallal. Mert ugye, a kanyarodásnál minél élesebb a szög, annál jobban lassít… azaz plusz erő kell a tempó visszanyeréséhez.
És a második körtől, megint ott vannak a friss váltósok, akik előzgetik az embert, miközben elkezdjük a lassúakat lekörözni… A harmadik körben, meg jó eséllyel utolérjük a középmezőny végét… és elfogy a tömegben az ilyenkor különben is kevés levegő.
Az időjárásról nem is beszélve, ami lett lévén nyár még akkor is tudja fokozni a helyzetet, ha nem tűz a nap ezerrel.
Az idén nem tűzött. A rajt előtt azt számoltam, hogy ha 1:41:59 (ennél itt már futottam jobbat) alatt beérek a célba, akkor lehet ünnepelni, mert ez lesz a leggyorsabb félmaratonmániám. A reális befutó különben, a Vivicitta eredményét számítva (az elmúlt négy év tapasztalatai alapján), olyan 1:39 körülre volt várható.
Negatív splitre nem mertem tervezni, bíztam a három nagyjából egyforma körben.
A rajt után a Dózsa György úton nem győztem lassítani, mert elvitt a tömeg, a forduló után úgy éreztem belerázódtam egy kellemesen tartható tempóba, bár… ez még mindig kicsit gyorsnak tűnt. Mindenesetre a velem egy zónából rajtoló ismerőseimnek a második kilométer végére csak a hátát láttam. Nyugtatgattam magam, hogy most nem őket akarom lehagyni, hanem a tervezett időn belül háromszor körbe akarok érni. Csak ez számít. Az Olof Palme lejtőjén kicsit megszaladt a lábam, de a lényeg, hogy harminchárom perc alatt megvolt az első kör. A mezőny széthúzódott. Volt hely, és levegő. Élveztem a futást. Éreztem, hogy megy még egy ilyen kör simán menni fog.
Ment.
Bár itt már kezdett sűrűsödni a tömeg… Igazodtam a nyulamhoz.
Ja igen, a harmadik kilométer magasságában találtam magamnak egy nyulat, néha-néha meg is előztem, főleg a frissítőknél, mert én ugye előtte töltöm fel a raktárakat és menet közben nem állok meg frissíteni. Viszont mindig visszaelőzött. Gondoltam, a tizenkilencedik kilométerig, ha ezt a tempót tartja, az nekem jó… Ugyanis nagyon a tervezett időn belül voltam.
A Közlekedési múzeumnál lévő visszafordítónál még volt tíz méter előnye, a váltók frissítőpontjánál, már mellette voltam, és amíg ő az egyéni frissítőhöz kanyarodott az Olof Palmén és élveztem a lejtőt.
Akkor már az mozgott bennem, hogy ezt a kört is be kéne fejezni harminckét percen belül.
Viszont a lejtő végén a kanyarban nem volt hely előzni (itt van a verseny legnagyobb csomópontja, ahova négy felől érkeznek a futók), csak párszáz méterrel később sikerült kikeverednem a tömegből… Ha nem lenne az a két kanyar a befutó előtt… de van, így tényleg csak az utolsó száz méteren tudtam gyorsítani és:
1:36:00
Hát erre azért nem számítottam. Itt a ligetben ez az első száz percen belüli félmaratonom, és ezzel megvan a 6:30-on belüli félmaratonmániám.
Az, hogy az abszolút 68. helyen értem célba, ami az S2 (45+) kategória 6. helyére volt jó, az nagyon jól hangzik, de lássuk be, a max 2000 félaratonistának helyet adó váltóverseny ebből a szempontból nem mérvadó.
Egy Vivicittán háromszor egy Budapest félmaratonon majd ötször ennyien állunk rajthoz.
Átöltözés, irány haza. Lassan... meg közben még pacsizás, beszélgetés ismerősökkel, némi álszerénykedéssel megtűzdelve a részemről. Mert örülök én, persze, csak még emésztenem kell az eredményt.
cipő: Asics Gel GT-2000
óra: Garmin FR 220
