Igaz, nem olyan rég óta járok kocogni teljesítménytúrákra, hogy mérvadó emlékeim legyenek, de nekem eddig ez leghidegebb, legjegesebb telem.  És mint írtam már, hidegben inkább, a húsz kilométer körüli körtúrákat preferálom… De ahogy érződik a közeledő tavasz (lám a gólyák is elindultak hazafelé) egyre jobban kacsingatok a hosszabb túrák felé.

Persze csak kis lépésekben emelem a távot. De a múlt hétvégén határozottan örültem, hogy akadt egy túra, ami Pilisvörösvárról hozott vissza Óbudára. Ráadásul vonatozni is szeretek. Még akkor is, ha a MÁV még mindig olyan, amilyen. Hiába a szép piros Stadler vonat, ha télen nem megy a fűtés… Tudom, majd nyáron….

Ez csak afféle panaszos előhang akart lenni és még véletlenül sem a ráhangolódás a 25. Budai trappra (MTSZ: 69,4 pont[bár az itiner szerint, csak: 66]; rendező: Budapesti Természetbarát és Sportszövetség).

Lényeg, hogy befutott a vonat Pilisvörösvárra, és kint sem volt sokkal hidegebb, mint a vonaton. Irány a rajt a Fetter vendéglő. Szombat reggel nehezen érti meg az ember, hogyha valami ott van szemben, akkor miért tegyen meg párszáz méteres kitérőt az első zebráig. Nekem se ment, viszont utána, egy Balaton szelettel, csak rábeszéltek, hogy ne partizánkodjak.

No de, a csoki előtt még gyors nevezés. Szerencsém volt. Gondolom azok kevésbé érezték gyorsnak, akik első körben a vendéglő ajtaja előtt ragadtak, de a vonatos megközelítés azzal jár, hogy egyszerre nagyobb tömeg érkezik a rajtba. Tulajdonképpen terv szerint fél kilenckor már úton voltam.

Pilisvörösvárról kifelé a sárgán épp arról álmodoztam a ködön áttörő napsütésben, hogy milyen jó lesz a Nagy-Szénáson a felhők felett. Aztán elértem az erdőt… Csúszásgátló fel. Teljesen jó tempóban haladtam. A Hosszú-árok előtt jelzésváltás a piros sávra. Egyre szürkébb, egyre színtelenebb lett minden, ahogy emelkedett az út. Aztán jött valaki visszafelé, hogy ilyen jégre nem készült fel… Nem mondom, hogy kezdtem aggódni, de az öt órás menetidő tervem átértékelése erősen foglalkoztatott. És elkezdett esni valami havas, ónos izé… Valahogy nem vigasztalt, hogy van még vagy huszonhárom kilométer előttem.

Az emlékfalnál köd. Feljebb kilátás nincs, csak belátás. ...hogy mégis csak tél van.

Aztán lefelé Nagykovácsiba, a Nagy-Szánás túloldalán eltűnt a jég. Lett helyette némi sár. Csúszásgátló le, és kocogás. Lent, a házak között átsüt a nap a felhők között.

Kezdtem meggyőzni magam, hogy az az öt óra tartható, ha… ha nem lesz tökig érő sár. Mert ugye a napsugár nem csak a hátamat melengeti, hanem a talajt is.

A Vörös-pocsolyás-háton változatos útviszonyok fogadtak. Volt jég. Volt sár. Sáros jég, és jeges sár. De lehetett haladni.

Minden jég az utakon... a Fekete-fejre fel, meg onnan le könnyebben ment, mint reméltem, bár lent a sarat felváltotta a bob-pálya...

Hárs-hegy. Jelzésváltás. Zöld körséta. A szöveges itiner nem segít, hogy jobbra, vagy balra, szerencsére a térkép igen. Balra. Ez azért megnyugtató, mert innen majd a sáérgára váltunk, és így nem kell megmászni a Nagy-Hárs-hegyet. Még csak tizennyolc kilométernél járunk, de nem esett volna jól… Lehet, hogy elpuhultam?

Két túratárssal kocogok, már a sárga sávon lefelé, Hűvösvölgy irányába, jobbára az út, azaz a jég mellett. Van benne fél perc vakrepülés.  Valamin megcsúsztam, a bottal kitámasztottam, és az út menti vegetáció orvul hókon csapott. Megállni nem tudtam, a szemüvegem félrecsúszott… Most sem értem, hogy hogy nem estem el.

A Vadaskertin az átkelés érdektelen, sőt lényegében az Újlaki-hegyre is gond nélkül érek fel.

Lefele már érdekesebb a jégen. Aztán dagonya. A panoráma körön, már átkoztam a tavaszias meleget és a bokáig érő agyagos sarat. Ilyenkor kéne levitálni.

Virágos nyeregnél vissza az erdőbe, vissza a jégre. Egy kis kapaszkodás még a Csúcs-hegyre a kék sávon, majd örömfutás, és egyensúlyozási gyakorlat lefelé a menedékházhoz. Cél.

Nézem az órát. A 4:29:20. Ezen a talajon nem is olyan rossz. Sőt tulajdonképpen elégedett vagyok.

Megeszem a virslit, és többedmagammal elindulok a buszmegállóhoz. Az is egy rövid túra… csak nem mértem a távot. Mennyi lehet? Másfél kilométer? Talán.

Ismét csak azt kell mondanom, hogy a korábbi ellenérzéseim a BTSSz túráival elmúltak. Megyek még velük túrázni, bár a Tholt Albert kupát nem vállalom be, mert még annyi más jó túra van, és az ember ritkán lehet két helyen egyszerre.

…és a pontok. Az itiner: 4 pont. Az útvonal: 5 pont. A frissítés 5 pont. Ha valaki hiányolná a folyadékhoz jutási lehetőséget, az bizony van 9 és 19 kilométernél, bár most a fagyott időszakban nem ellenőriztem, hogy Nagykovácsiban és Hűvösvölgyben működnek-e a kék kutak. Remélem, hogy működtek. Az ottfelejtési faktor, az 3 pont. A pluszok, mint csomagszállítás 1 pont. A pontnyitás sebessége is 1 pont, mert a kiírásban nem szerepel, hogy a pontok 6 km/h sebességre nyitnak. Track, az viszont nincs. Vagy csak én nem találtam meg. Összesen: 18+2 pont.

Az útvonal (ahogy az órám mérte):

A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):

Szolgálati közlemény: Egy a közeljövőben kimaradó hétvégére tartalékolok, egy posztnyit, így a következő bejegyzés a másnapi Kápolnák nyomában túra lesz a jövő csütörtökön.