Tavaly - 2016-ban – egy sérülés miatt az Élet úgy hozta, hogy hármasban indultunk neki az UB-nak, a négyes csapat helyett. Nem sokat gondolkodtunk. Belevágtunk és hárman lányok megcsináltuk, bár sajnos a versenyszabályzat furcsasága miatt 4-es csapatok között kerültünk értékelésre… Már a célban tudtuk, hogy, ezt meg kell ismételnünk. „legálisan” háromfősként benevezve.

Elsők között neveztünk és készültünk lelkileg és fizikailag is a Balaton-körre.

Kathrin utcai maratonokat futott, mi Szilvivel a terepversenyeket és a teljesítménytúrákat részesítettük előnyben. „Alapozásként” mindhárman futottunk márciusban a BSI –szervezésű FélBalaton versenyen. A Balaton felét…

Mivel nagyon korán, szombat reggel 05:20-kor rajtoltunk, így már pénteken délután lementünk Siófokra a szállásunkra, majd a balatonaligai versenyközpontba. Nem akartunk sok időt ott eltölteni, de sorra jöttek az ismerősök és a délutáni tésztaparty után még egy késői vacsora is összejött a később érkező futótársakkal. Kellett az energia a következő órákra.

Sokat nem aludtunk, miután fél 4-kor már kelni kellett.
A többieket kávéval ébresztettem, de így is nehezen indultunk be. Mindent összepakoltunk, le az autóba és irány Aliga. Mosdó, ivás, ruhaigazítás, rajtfotó félálomban, és elindult Kathrin a 220 km-es utunk első 16 km-ére. Mi pedig Szilvivel és Józsival a váltópontra. Kellemetlen, szeles idő volt,ami később csak rosszabbodott. A váltópontok koordinátáival eleinte meggyűlt a bajunk, de sikerült megoldani a rejtélyt és a jó helyre odatalálni.

Kathrin után én, majd Szilvi futott, majd kezdtük elölről.

Fűzfőről indultam. A szél erős volt, a nap sütött, a nyárfa pihéi fullasztóak voltak. A váltópontokon még lanyha volt a hangulat, a személyzet is akkor ébredezhetett. Egy-egy ismerős szurkolt útközben. A váltás után gyors átöltözés az autóban, majd indulás Szilvi elé, a következő pontra, Aszófőre. Ott volt egy kis időnk piknikezni: enni-inni, eldőlni a fűben, pihenni. A váltásunkra pont odaért Zoli, így vele is sikerült pár szót váltani.
Szilvi egy hosszú szakaszon volt túl, egy durva emelkedővel a végén. Kathrin innen indult a „kedvenc” szintes szakaszára. Ahogy tavaly, és tavalyelőtt is. Már kívülről fújtuk: Pécsely-Vászoly-Dörgicse.

Messziről kiszúrtuk Kathrint, amint robogott le a váltóponthoz és már indultam is.

Előző években nem futottam még itt, de valóban gyönyörű volt a panoráma Dörgicséről lefele… már amennyire ezt lehetett élvezni a szembe szélben a lejtőn. 

Az erős szél mellé újabb nehezítő körülményként tűzött a Nap. Kezdtem nem komfortosan érezni magamat. A sapkámat fogni kellett, hogy ne vigye le a szél. Ha levettem, akkor meg féltem a napszúrástól. Persze délben ez nem csoda, csak kellemetlen…

Két hosszabb szakaszom volt. Eredetileg csak a végére jöttek volna a többiek, de féltettek a napszúrástól és így kaptam inni és néhány biztató szót útközben. Ezt úgy háláltam meg, hogy később mérgemben bedobtam a guruló autó ablakán a sapkámat.

Na ezek után még inkább tartottak tőle, hogy hőgutát kapok… Szerencsére nem lett baj, de nem ez a szakasz volt életem nagy futása…

A Káli medence szebbnél-szebb részein futhattunk egyébként. Szilvi is kapott a nagy melegből a következő kilométereken. Öntötte magára és magába is a vizet.

Bár semelyikünk gyomra nem volt jól, de rendíthetetlenül haladtunk, a tervezettnél jobb tempóban. Mit nekünk az erős szél, a tűző nap, és a gyomorgörcs… akkor még nem tudtuk, hogy lesz ez még rosszabb is …

Kathrin rutinosan topban folytatta a futást, átrobogva a Varga pincészeten, hogy megérkezzen Badacsonytördemicre. Kis csapatunknak ez a pont nagyon emlékezetes. Tavaly Szilvi robbant be a semmiből és Kathrinnak kellett repülőrajttal indulnia, idén én jártam így. Néztük az órát, hogy lassan érkeznie kell Kathrinnak…

Leindultam a váltóhoz, miközben hallottuk, hogy a szpíker egy gyors tempóban érkező  hölgyről beszél… „Rosszat” sejtve már rohantam is a váltóhelyre, menet közben Szilvi kezébe adva a felsőmet, mivel már a nevemet mondta a srác: hogy biza futnom kellene…

Beletelt jó néhány perc, mire a repülőrajt után helyreálltam és tudatosítottam magamban, hogy meddig is kell futnom. Pár kilométer után rájöttem, hogy ismerem ezt az utat. Nemcsak futva, bringával is jártam erre. Nosztalgiázásomat a bringa útra unokáját felterelő nagymama és a futókkal nem nagyon foglalkozó bringatúrások zavarták csak meg. Aztán hirtelen észrevettem egy fotóst, aki nem értettem, hogy miért engem és hogy ki a fene lehet … KaCsa fotózott és szurkolt, majd egy futás közbeni pacsizás is belefért és némi jókívánság a többi csapattagnak is, miközben száguldottak tovább autóval.

Balatongyörökön, a váltás után átvehettem a mandalámat Vikitől, amit ezúton is köszönök, hogy elhozott nekem.  Kathrinnak és Józsinak pedig azt, hogy megvárták, míg a találkát összehozzuk. Megérte!  Gyönyörű munka!

Keszthely volt a következő váltóhely, ahol tettünk egy kis kitérőt egy normál WC, melegvizes kéz mosás és a Fornettis bolt készletének felvásárlása kapcsán. Majd irány a váltás, ahová bringás kísérőnk, Pisti is megérkezett. Sajnos ötünkről együtt nem készült kép, mert valamelyikünk mindig futott ... , de majd pótoljuk !

A többi csapat is jól haladt, telefonon tartottuk a kapcsolatot. Peti is úgy tűnt, hogy rendben megy. Sajnos itt rossz híreket is kaptunk. Egyik futótársunk csapatának kísérőautóját összetörték Az erősödő nagy szél és a várható eső miatt ez nagyon aggasztó volt.

Pisti is beöltözött, mert talán a bringán a szél még rosszabb volt.

Tekert Kathrin után, hogy már a déli parton találkozzunk.

Keszthelyen elbeszéltük az időt, így elmaradt az átöltözés, ezért Berényben ezzel indítottunk. Szilvi hátul, én az első ülésen adtuk elő akrobatikus mutatványainkat, míg Józsi a Balatont, vagy a futókat szemlélte. Mindezt egy étterem bejáratától pár méterre, a futóútvonal mellett.

Sok idő nem volt ezen mélázni, mert érkezett Kathrin és mentem váltani. Pistivel eleinte beszélgettünk, majd mondta, hogy inkább majd ő mesél, én csak intsek, jelezzek, ha kell valami. Figyeljek a tempóra. Kezdett sötétedni és eszembe jutott, hogy elfelejtettem a fejlámpát magammal vinni. Hiszen még világosban indultam… szerencsére Pistinél volt lámpa, így az egyik ponton azt ideadta, hogy bár én még láttam, mert azon a szakaszon közvilágítás volt, de engem is lássanak. Ugyanis rengeteg autó és bringás volt, akik nem kis sebességgel közlekedtek. Közben egyre erősödött a szél, hirtelen lehűlt a levegő is. A váltóponton azzal vártak a többiek,hogy Szilvi talált a programfüzetben egy zuhanyozási lehetőséget. Átfázva, megizzadva, fáradtan, a lehető legjobb dolog volt, amivel vártak. Ki is használtam a Balatonfenyvesi Yacht Klub adta lehetőséget és próbáltam regenerálódni a zuhany alatt. Nem tudtam, hogy a fáradtságtól, éhségtől, kevés ivástól, vagy a meleg víztől szédülök-e, de éreztem, hogy mihamarabb pihennem kell, mert még van két etapom.

Kathrin meleg ételt szeretett volna enni, mielőtt indul a következő szakaszra. Egy gyors kávézás után mentünk Boglárra, ahol a váltópont mellett teljesült a kívánsága. Józsi szerzett frissen sült pizzát, palacsintát és sült krumplit. Mindezt az autóban tálalta nekünk. Kezdtük jól érezni magunkat.

Ezt megelőzte egy kávézás, amikor is csak karszalag ellenében akartak Józsinak kávét adni, aki beígérte a pultos srácnak, hogy hoz kettőt is, csak ahhoz le kell vágni a kezünket, merthogy minket most ki nem robbant az autóból. Szerintem dupla adagot kapott ezek után, csakhogy elmaradjon a horror és lenyugodjon a kedves vevő.

Mindeközben kiderült, hogy óriási vihar várható, ahogy láttuk és éreztük is, nagy erejű széllökésekkel. Már Szilvi futása alatt is tombolt a szél és lökdösött futót, bringást, borított fel, amit tudott. Féltettük őket.

Kathrin így indult útnak, de szerencsére gond nélkül végigfutotta a szakaszait, annak ellenére is, hogy a futókat és a bringautat csapdosó hullámok nem könnyítették meg a dolgát. Pistinek is rossz lehetett a bringa nyergében, aki addig is hol előttünk, hol mellettünk próbált tekerni, valamelyest felfogva a szelet.

Balatonszemesről én indultam tovább. Ez az én szakaszom szokott lenni, de eddig hajnalban futottam,amikor már világosodott. Pisti eléggé kivolt, mondtam, hogy egyen-igyon nyugodtan, ismerem az utat, majd jön utánam.

Az valahogy kimaradt nekem, hogy van egy pár kilométeres erdős rész is itt. Vaksötét volt, óriási szél, kísérteties hangok és csak elvétve 1-1 futó, vagy kísérő. És az enyém sehol… Ráadásul elkezdett szemerkélni az eső, ami eleinte a szél ellenére is jól esett, de aztán egyre inkább kezdett erősödni. Induláskor még nem volt jele, így nem öltöztem túl a futáshoz. Szinte vízszintesen esett, majd szakadt az eső. Villámlott. Én meg számoltam, hogy mennyi idő múlva dörög….

Alapjában véve szeretem a balatoni szelet és vihart, de nem így, egymagamban, futva az éjszakában. Pisti kiállt valahol, hogy próbálja vízhatlanná tenni a ruháját, cipőjét én meg igyekeztem megtalálni a szépet a történetben…

Mire beértem Földvárra, szarrá áztam [ezen nincs mit szépíteni] és Pistit is elveszítettem valahol. Így szegény Szilvi egyedül indult neki a szakadó esőben, de legalább rajta már volt esőkabát…

Józsi várt és kitartóan pakolta át és ki a cuccaimat a csomagtartóból,hogy át tudjak öltözni. Kathrin közben békésen aludt a hátsó ülésen. Újabb akrobatika következett: átmászva az első ülések között próbáltam kiszedni a hátsó ablakból a ruháimat, Kathrin feje felett. Be nem láttak, mert Kathrin fűtött autóval várt minket, így párásak voltak az ablakok. Mire megtaláltuk melyik gomb mire való, már egy plédbe és törölközőbe bugyolálva kuporogtam és vacogtam, miközben 25 fokon ment a fűtés.

Az eső szakadt, zuhogott, ömlött… a szél mindent vitt. Az ablaktörlő legnagyobb fokozatban is kevés volt. Így mentünk át kb. 40-nel a következő pontra, közben aggódva Szilviért és Pistiért.

És eljött az idő, hogy cseppenteni kellett. Józsi szemébe. Egyetlen kérése volt, hogy ne az orrába menjen. Érdekes látvány lehettünk – már ha valaki belátott a szakadó eső és a pára ellenére. Mi csendesen nevettünk, majd áldozatom „sirdogált”, miután csípte a szemét a szemcsepp.

…Kathrin meg mindeközben békésen aludt.

Próbáltam finoman ébresztgetni, mert közeledett a váltás ideje és Szilvi. Nem sok sikerrel, így abban maradtunk Józsival, hogy akkor megyek én, aztán majd levált valahol Kathrin, vagy szakaszokat cserélünk. Nem volt szívem felkelteni. Közben elállt az eső, de a hideg szél maradt. Józsival kimentünk Szilviék elé, majd Kathrin telefonált, hogy jön váltani, várjuk meg. Fogvacogva, álmosan, fáradtan indult el az utolsó szakaszára. Szilvit mihamarabb a meleg és száraz autóba kísértük, míg Pistitől elköszöntünk, aki olyannyira szétázott (elvégre mindene holmija a bringán), hogy száraz ruha híján nem tudott tovább menni és így nem is lett volna értelme. Tekert Kathrin után, majd sikeresen elérte a vonatot, ahol már melegben volt legalább és elindult Pestre.

Míg Szilvi öltözködött, átmentünk Siófokra. Innen enyém volt az utolsó 3 szakasz, a befutóval.

Kathrin szinte percre pontosan érkezett és én elindulhattam a célegyenesbe.
Kathrin és Szilvi csinálta már a befutó szakaszt, így idén azt kértem, hogy mindegy közben mit kapok, csak a célba hadd futhassak be most én.

Utolértek a többiek autóval és megkaptam az „ukázt” hogy úgy fussak, hogy a 25 órás teljesítés a cél. Az előző majdnemváltás után most lelkileg fogalmam se volt, hogy hogy állok. Nehezen kaptam el a fonalat. Nem emlékszem, hogy ettem-e előtte, de mindenesetre pár kilométer múlva kezdett egyre rosszabb lenni a gyomrom. Egész odáig megúsztam enyhébb gyomorgörccsel. Tényleg pont a végén kell? ….

Ittam a frissítőpontnál, hátha az segít. Nem lett sokkal jobb. A ToiToiból ahogy be, azzal a lendülettel ki is fordultam.

Már nagyon vártam, hogy beérjek a célba. A Club Aligába befutva hívtam Kathrint, hogy készüljenek, érkezem. A csapatlogós táblánkkal vártak Szilvivel a célban. Integettek, örültek, boldogok voltunk… és én futottam tovább… ugyanis a chipleolvasó fiú épp cseverészett, így nem vette észre, hogy én befutok.

Bár a Lányok elmondása szerint nem káromkodtam, de nem volt túl finom a stílusom... Chip végre leolvasva és még mindig nem tudtam megállni… én már csak a célkaput láttam és az időnket. Megcsináltuk. Ismét körbefutottuk a Balatont: 24:59:16 a hivatalos időnk.

Egy óra 17 perccel jobb a tavalyi időnknél.

Nem volt ováció, nem voltak örömkönnyek. Részemről üresség volt…

Idegenek jöttek gratulálni nekünk. Hogy hárman és tényleg?

Hát tényleg.  Három pici nő, óriási akaraterővel. Ez vagyunk mi: a Rákosmenti Oroszlányok.

Zoli, volt futónagykövet társam várt minket a célban és gratulált nekünk. Őszinte öröm és elismerés volt a szavaiban, ami nagyon jól esett.

Józsit felébresztettük, hogy befutottunk, jöhet fotózni.

Megérkeztek Adriék is, jöttek sorra az ismerősök. Gratulációk, fotók, majd indulás haza. Idén is elmaradt a Balatonba láblógatás. Helyette volt egy kávézás útközben. Az autóban ülve, kezemben a kávéval aludtam el... addig bírtam…  

Rákosmenti Oroszlányok: Mert az oroszlán tud küzdeni, ahogy mi is. Külön-külön is, de együtt, csapatban, egymásért triplán. Valahogy elmarad az egyén és lesz belőle EGY, a MI. Azt hiszem ezt nagyon jól mutatja, ahogy a hajnali rajt előtt összeölelkeztünk. Ja, és mind a hárman augusztusiak vagyunk, az Oroszlán jegyében születtünk, illetve az az aszcendensünk. 

Köszönet kísérő, segítő, sofőr, fotósunknak Józsinak a hihetetlen türelméért  és bringás kísérőnknek Pistinek a kitartásáért.No meg Katrhrinnak és Szilvinek, hogy ismét átélhettem veletek ezt a fantasztikus élményt.Istvánnak pedig a szuper kísérőautóért !

Fotók: Husz József, Pintér Kathrin, Sohajda Szilvia, Katona Csaba, vargabor.hu, ultrabalaton.hu