„Mert valamiben csúszkálni kell januárban.” Lehet az hó, jég, vagy sár… csak csússzon. Azt hiszem, ez tökéletes mottója lehet a téli túrázásnak. Két évvel ezelőtt azzal kezdtem egy bejegyzést, hogy azt a betűszót, hogy VIDE érdemes számon tartani a túrázóknak és a terepfutóknak egyaránt.

Nyugodtan jelentem ki, hogy igazam lett. Mondtam ezt annak ellenére, hogy a verőcei csapat első túrájára keveredtem akkor véletlenül, és bizony az időjárás aznap nem éppen a túrázókat segítette. Még jó, hogy akkor sikeresen célba értem, és nem kötöttem ki például Szobon. Az esély megvolt rá, bár ezt nem rónám fel a szervezőknek, sokkal inkább az időjárásfelelősnek.

Nos, két évvel később ismét visszatértem a Börzsöny Kapuja TT 45 kilométeres távjára (MTSZ: 93 pont; rendező: Verőcei Ifjúsági Diák Sportegyesület – Túra Szakosztály). Persze amilyen a formám, megint úgy állt a helyzet, hogy a sárban csúszkálás várt, bár legalább az eső nem szakadt, hanem valami havas darás izé helyettesítette. De ebben legalább láttam.

A vonat utat végigbeszélgettem, így legalább nem kellett azzal foglalkoznom, hogy milyen az idő járása. A rajtban gyors nevezés, csomag a ruhatárba és tulajdonképpen olyan negyed nyolc magasságában elrajtoltam.

Akkor, két éve nyolc óra volt az út ismeretlen terepen. Ennél mindenképpen szerettem volna gyorsabb lenni, de az év végi másfél hónapos aligfutás után (lásd: BUÉK 20) nem nagyon mertem tervezni. Lesz, ami lesz.

A kaptató Aranyoskút felé gyorsan lebeszélt a futásról. Caplattam felfelé, fázni már nem fáztam, az ellenőrzőpont alatti sziklafalat megcsodáltam… Hozzá kell tennem, hogy harmadszor járok itt és most először nem borított köd mindent.

Irány Magyarkút. Erről a szakaszról tudtam, hogy kellemes kocogás vár, meg útközben le kell fényképezni a Turista kápolnát. Tulajdonképpen az első öt és fél kilométer gyaloggalopp.

Persze utána, már a kék sávon, ott a Magas-hegy, ami két éve az első pofont adta. Most azért sokkal szelídebb volt, így elkezdtem tervezgetni, aztán eszembe jutott, hogy vár még rám a zöld meg piros…

És ugye erre a szombatra is a kirendelt túratárs a sár, hogy a két évvel ezelőtti posztot idézzem:

Jutott belőle vendégmarasztaló, cipőlopó, lábkipörgető, lábkisöprő, gejzírt rejtő, szánkáztató, sárga, szürke, és barna, köves és iszapos... és volt trágyaleves is.

Ja nem, a gejzíres rész az idén, legalábbis nekem kimaradt.

A Lokó-pihenőnél, leváltunk a középtáv útvonaláról és kocogtam Nógrád irányába…

Amikor az ember ilyen dagonyához ér akkor két választása van, vagy megpróbál átbalettozni rajta (szinte senkinek nem szokott sikerülni), vagy nagy levegőt vesz és levágtázik, lehetőleg a keréknyomban. Én az utóbbit választottam, és állítom, hogy kevésbé lettem sáros, mintha pipiskedtem volna. Igaz néha jól jött a kezemben tartott támaszték, mert csúszott, mint a veszett fene.

Aztán csak beértem Nógrádba.

Innen megy a zöld sáv, ami emlékeimben az eltévedési lehetőségek tárházát rejtette, meg bájos kis kápolnát... Igaz az emlékeim arról szóltak, hogy félvakon próbáltam futást imitálva haladni a sárban.

Az az a helyzet, amikor szemüvegben azért nem látok, mert vizes párás, szemüveg nélkül, meg azért, mert úgy alapból nem látok.

Az idén nem volt robogó, megáradt patak, nem voltak halálsikolyok… Ráadásul a legtöbb olyan hely, ahol 2016-ban elbizonytalanodtam mostanra szalaggal van megerősítve.

Lényegében élveztem az utat Király-rétig, majd tovább a Kisinóci Turistaházhoz.

Ha a mentális állapotomat nézem, zongorázni lehetne a különbséget az akkor és a most között. Mert például egyszer sem tévedtem el.

Ettem, ittam, és indultam tovább a Kálváriához. Majd le Kóspallagra.

Kóspallag határában (Mondtam már, hogy ennek a településnek a neve Sinkó László hangján szólal meg a fejemben? Ilyen hatása van még mindig Rockenbauer Másfélmillió lépésének.) Szóval Kóspallag határában nosztalgiáztam éppen, hogy mennyire tele volt itt a… mindenem anno, amikor ebben a mélázó állapotban elfutottak mellettem Csipiék. Csipi ilyen. Mindig elfut mellettem.

Ez a kép még a patak Király-rét előtt.... vissza Kóspallagra, több fotó úgysem lesz.

Volt még hátra 15 kilométer.

Néha futva, jobbára kocogva és gyalogolva.

Tartottam ettől az utolsó harmadtól. Szinte semmire nem emlékeztem az előző útból. Talán változott is az útvonal, vagy csak akkor „keveredtünk el”, mert ezt a szakaszt egy helyismerettel bíró túratárssal tettem meg… ő meg figyelembe vette az időjárási és a terepviszonyokat.

Most mintha bonyolultabb lett volna az út.

Mire a Csattogó-völgyet elértem. Elfáradtam. Van még mit visszaszerezni a kondimból. Utolsó ellenőrzőpont. Nagy levegő. …és bekocogtam. 6:50:36

Ez tulajdonképpen qrva jó idő. Nem sokkal voltam lassabb a saras 45 kilométeren a Börzsönyben, mint egy hete 20 kilométeren a Budaiban.

Oklevél, kitűző… gulyás. A meleg gulyáslevesért örök hála. Aztán átöltözés, valami melegebbe, valami szárazba.

Aztán vonattal haza… hogy én hogy utáltam a metrópótlót.

Két éve 20+3 pontot adtam. Az értékelés ugyan tavaly némiképp változott, de a pontszám nem. És jegyezze meg mindenki a VIDE nevét… érdemes velük túrázni.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220, TomTom Runner