Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Szaunázás a Kinizsi 100-on (1.)

2014. május 30. 13:43 - MiksaFut

Avagy hogyan engedjük el merész terveinket és kapcsoljuk be a fejlámpát

Laza kocogás a Pilisben, jegeskávés szieszta Dorogon, tesztelő hőség a Gete tetején, küszködés a burjánzó flórával, fülledt félhomály a Gerecse erdőiben, megkönnyebbült hazatérés az aszfaltra

Múlt év legvégén terjedelmes, tíz tételből álló fogadalmat tettem magamnak arról, milyen futó és teljesítménytúrázó távokon szeretnék javítani a legjobb eredményemen. A patinás Kinizsi 100 túra egyike volt ezeknek: azt terveztem, hogy a tavalyi 18 és fél órás időhöz képest 17 óra alatt érek Békásmegyerről a tatai célba.

A téli alapozás azonban olyan jól sikerült, hogy február végétől egymást követték az egyre jobb futóeredmények: először futottam 44 percen belül a 10 kilométert, két órán belül a 25 kilométeres távot és jóval öt órán belül az 50 kilométert – persze mind aszfalton. A terepfutások is biztatóan alakultak: közel ötperces tempóval körbeértem a Hármashatár-hegy körüli Panorámakörön és a szokás szerint a Kinizsi 100 főpróbájának tekintett május elsejei Sárga 50 teljesítménytúrán is könnyedén mentem végig. Mindezek alapján emeltem a téten és egy merészebb tervet tűztem ki célul a Kinizsi 100-ra: elérni az utolsó vonatot Tatáról vissza Budapestre.

Ehhez az kellett, hogy 15 óra alatt fussak és gyalogoljak végig a száz kilométeres távon. Ráadásul, aki 15 órán belül végigmegy, annak nem kell a túra vége felé bekapcsolnia a fejlámpáját, mert még világosban kiérhet a Gerecse rengetegéből. A Kinizsi Százast fejlámpa nélkül teljesítők egy külön kasztot alkotnak és úgy gondoltam, van esélyem bekerülni ebbe a körbe.

Az előkészületek

Ahogyan közeledett a nagy nap, úgy kezdtem el finomra hangolni a terveimet. Igyekeztem minimálisra csökkenteni a mindenképpen szükséges cuccok listáját, ami komoly mérlegelési munkát igényel, ha az embernek nincs autós kísérője, aki időnként felbukkan, amikor aszfaltot keresztez a K100 útvonala. Cseretrikóra és tartalék zoknikra mindenképpen szükség van, de ételt és italt célszerű útközben beszerezni, amihez leginkább pénzre van szükség. Néhány nápolyi azért belefér, ha útközben mégis megéheznék. A tevepúpnak is szükséges helyet szorítani a hátizsákban, még akkor is, ha nem lesz benne mindig víz. Az útvonaltérképet, az időtervet és a pecsétek gyűjtésére szolgáló ellenőrző lapot is úgy kell elhelyezni, hogy menet közben könnyen hozzáférhető legyen. Aztán jó, ha van telefon és fényképezőgép. Nem hagyható ki egy minimális egészségügyi csomag sem: porcerő, antihisztamin, magnézium ampulla, WC papír, papír zsebkendő. És persze fejlámpa, minden eshetőségre felkészülve.

Pár nappal a rajt előtt különböző Kinizsi 100 időtervező kalkulátorokkal kiszámítottam, hogy melyik ellenőrző ponthoz mikor kell érnem, ha este tízre Tatára szeretnék érni. Mivel az ellenőrző pontok nyitását a gyors túrázók tempójához igazítják, nem érdemes elkapkodni a békásmegyeri rajtot, de tudni kell tartalékolni az energiát, hogy a túra második felében minden egyes ellenőrző pont nyitására odaérjek. Reggel hét órás indulással és este háromnegyed tízes beérkezéssel számoltam (14 óra 45 perc), hagyva lehetőséget a lassulásra.

A táv első fele: végig a tervezett időn belül

k100-2014-suhanj-rajt.jpg
Rajtol a Suhanj! csapat


A hétórás rajthoz együtt érkeztem a régi jó Kinizsi 100 túratársakkal, Fekete Zsuzsival, Berta Ferivel, Országh Tamással és Bardóczi Sándorral. A csapatot idén kiegészítette Németi Gergő és Szij Zoli. Tamás jelezte, hogy huszadik Kinizsi 100-as túráján rekord idő alatt akar beérkezni, így hamar elviharzott, én pedig csak az első hosszabb emelkedő, úgy három kilométer után kezdtem futómozgásra váltani. Innét alapvetően egyedül mentem végig, csak két rövidebb szakaszon fordult elő, hogy azonos tempóval haladtam másokkal.

A táv első negyede a Kevély-hegylánc mentén, majd a híres pilisi szerpentinen át a Pilis-nyeregig könnyed futással telt. A hosszú-hegyi ellenőrzőponton még kilenc óra előtt negyedikként, a Pilis-nyeregnél elsőként kaptam pecsétet (10:26). Ez annyit jelentett, hogy a regisztrált túrázók közül én értem először a 26,37 km-es ellenőrzőponthoz 3 óra 24 perces idővel. De voltak olyanok, akik lemaradtak a regisztrációról a szervezők rossz kommunikációja miatt és olyanok is, akik gyorsabb futást terveztek, ezért eleve később rajtoltak, mint én.

Érdekes volt a Pilis déli oldalán a Zöld turistaúton futni, mert ez egy hosszabb szakaszon párhuzamos a kicsit lejjebb húzódó Sárga úttal, amin három héttel korábban éjjel mentem végig. Meglepően buja volt az aljnövényzet a Pilisben, az enyhe télnek köszönhetően a tavalyihoz képes közel egy hónappal tovább nőttek a cserjék és puhaszárúak. Bár egyedül haladtam, itt még nem fenyegetett az eltévedés veszélye, csak egy helyen kellett bevárnom néhány túrázót, hogy az útelágazásnál rátaláljak a nem túl jól jelzett szakaszra. A Zöld út Kék útra (Országos Kék Túra, OKT) váltását is viszonylag könnyen megtaláltam Kesztölc fölött.

Az ezt követő szakaszt pihenősebbre vettem, mert több, mint fél órás előnyöm volt az időtervhez képest. Kesztölc előtt már vártam a tatabányai Hotdogman jégkásáját és a szokásos hotdogot: ez volt az egyik tervezett frissítőpontom. De aztán Dorogra érve kezdtem lelassulni kicsit: nemcsak a folyadék utánpótlás beszerzése miatt (víz és izo a közértből), hanem azért is, mert beültem az Édes Anna cukrászdába jegeskávét inni és megmosni az arcomat és karjaimat. Hagyomány, hogy itt tollászkodom, de a húsz perc pihenés kicsit sok volt, még akkor is, ha az egyik legnehezebb szakasz várt rám: a Gete-hegy megmászása (indulás 12:15-kor).

k100-2014-tokod-geterol.jpg
Tokod a Getéről, a távolban pedig a Hegyes-kő

Már Dorog előtt is egy darabig együtt haladtam egy tatai angoltanárral, Don Dawsonnal, és a Getére felfelé menet is utolértem. Ő a Kinizsi 40-en indult, elsőként ért célba, aztán mivel nem jött a busz, gondolta, hogy tovább megy Tokodig. A Getén végig egy grupettót alkottunk és örültem, hogy a hegyről lefelé lassan és óvatosan megy, mert az én térdemet is kímélni kellett. A Horgász-tónál ő Tokodnak fordult, én pedig másztam fölfelé a Hegyes-kőhöz. Itt megdöbbentett, hogy tavalyhoz képest mennyivel magasabbra nőttek a kalászosok, a szinte már az aratásra váró búzamezőn kimondottan nehéz volt átvágni, karcolta is rendesen a lábamat. Mivel pont a kalászosokra vagyok allergiás, elkezdődött a tüsszögős, torokszáradós szakasz, ami innét tulajdonképpen végig tartott.
k100-2014-agroesztetika.jpg

Búzatábla a Hegyes-kő előtt

Kora délután, háromnegyed kettő körül ez volt a legmelegebb szakasz; csak azért bírtam ki, mert egy hideg vízzel megnedvesített csősálat húztam a fejemre, és arra még a baseball sapkát, hogy árnyékoljon is valamit. Az biztos, hogy a tűző napon jóval harminc fok fölötti volt a hőmérséklet és éreztem is, hogy szívja ki belőlem az energiát. Nem szédültem meg, nem éreztem rosszul magam, de mindenképpen lassított és egyre csak morzsolta a motivációmat. A Tokodi Pincesorhoz még az élbolyban érkeztem pontban délután kettőkor (14:02). Itt nagyon jól esett a zsíros kenyér és különösen a sós kovászos uborka, amit a helybéliek adtak (ezért a nagylelkűségért minden évben hálás köszönet illeti őket). Nem sokat időztem, mert Mogyorósbányán, a féltávon túl terveztem tartani egy nagyobb pihenőt.

k100-2014-tokodi-pincek.jpg
Visszanézés a Tokodi pincék felé

A korábbi évekből nem emlékeztem arra, hogy itt kezdődik a legnehezebb szakasz: fárasztóan és fullasztóan meredek a pincesorból kivezető ösvény. Hevesen vert a szívem és többször is meg kellett állnom, és az sem segített sokat, hogy a Látó-hegy másik oldalán futhattam lefelé a faluba. Meg sem álltam egészen a Kakukk Vendéglőig, ahol az ellenőrző pontnál kiderült, hogy már negyed órás elmaradásban vagyok a tervezett időhöz képest (14:37). Ráadásul itt már nagyon rám fért a tisztálkodás, a futómez dörzsölte már a mellkasom, a nadrágot is egy szellősebb futónadrágra cseréltem, és persze zoknit is váltottam alapos lábmosás után. A több, mint fél órás depózást követően bőven három után (15:09) indultam útnak; persze a polgármesteri hivatal előtti kúton megtöltöttem az összes kulacsom és a tevepúpot is. Hosszú út állt előttem Bányahegyig, a következő ellenőrzőpontig.

(Folyt.köv.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr416236326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.