Tulajdonképpen abban minden résztvevő egyetért – szerintem – hogy ez a mozgás éjszakája, nem volt egy rossz ötlet. Sőt! ...és kell még ilyen… és biztos, hogy minden ilyen eseménynél akad egy-két apróság, ami esetleg elrontja egyesek örömét. Mint az enyémet, de remélem, hogy kisebbségben maradok.
Az, hogy most ugyan morgok, az nem az esemény lehúzása a cél. Csak a bosszúságok felsorolása, hogy hátha van benne a jövőre nézve hasznosítható információ…
Szóval kezdem ott, hogy én személy szerint csak a közösségi futáson vettem részt, videót és képeket láttam a zumbáról, meg salsáról, meg spiningről… azokat meg kellett volna nézni élőben is. A nagyobb futós eseményeken is látványos elem a közös bemelegítés (célja és haszna a hangulat… más semmi) itt is jó lehetett, ahogy a Hősök terén ritmusra hullámzik a tömeg. Igazi látványos éjszakai buli...
Na de, térjünk vissza a címre, az esemény jogos dicséretét úgyis elzengték már jó páran. Az oké, hogy nem ezt vártam... de ennek az invitálásnak nem tudtam ellenállni (figyelem! megtévesztő reklám következik!, amikor több ezren vannak a téren egyáltalán nem ilyen!):
Szép szellős este... már a klipben.
Tudtam én, hogy tömeg lesz, amit eleve nehezen viselek...
Egy tömegrendezvényen meg a budi, igenis lényegi kérdés. És az el lett cseszve. Onnan indulunk, hogy a toi-toiokat, legalábbis a Vajdahunyadvár mellett, szigorúan úgy helyezték el, hogy fény ne érje őket (mert világítás nincs ugye bennük, de a tetőn át jönne a fény, ha lenne...)… fejlámpát meg nem visz az ember a vizeléshez, már alapesetben. Persze egy pasinak félre lehet(ne) állni egy fa mellé. Szép szolidan, de egy több eres rendezvényen nem kéne összehugyozni a ligetet, hogy utána napokig ammónia felhőben ússzon.
Irány a rendezvény hivatalos, és karszalaggal ingyen igénybe vehető angol wc-je a műjégpálya épületében. Először a híd , azaz a Városliget Café felől közelítettünk, de mellékhelység előtt kordon és biztonsági őr állta el az utat. A jóember hivatalának teljes tudatában közli, hogy ez kijárat, majd azt, hogy befelé csak wc-kártyával... amit a pincérek adnak fogyasztás esetén… tehát egyek igyak, hogy igénybe vehessem azt, amire amúgy jogosult vagyok… khmm…
Az egy másik történet, hogy csak szereztünk kártyát, bejutottunk. Hurrá!
Mennénk kifelé a másik azaz a Szaft irányába… Megint marconákok. Nem lehet, mert onnan csak befelé, és csak azoknak, akik sárkányhajóznának. Vagyis klotyóhasználat vagy fogyasztással, vagy sárkányhajózással lehetséges…
És az ember ne legyen morcos…
Főleg akkor, ha ez után a futásra várva azt hallja a szpíkertől, hogy először a fogyisok indulnak.
Nem, nem a túlsúlyos fogyókúrázók, hanem a kerekesszékesek. Jó hogy nem egyből ny… [na ezt inkább nem] Szerintem alapvetően elvárható, hogy ez ilyen rendezvény szpíkere ne legyen orbitális tahó. Még akkor sem, ha csak jópofizni akart. Ez így ízléstelen lett.
Aztán vártunk, meg vártunk, hogy végre elindulhasson az a közösségi futás, amivel nem tudok mit kezdeni. Mert…
- mert úgy tűnik, hogy a szervező sem tudta, hogy most mit is akar. Jó lett volna egy közösségi futás, előre közölt tempóval lazán kocogva… Most őszintén minek kellett rohanni és lecsengetni a futókat, hogy pálya, amikor ez nem verseny volt… mert kb öten vették annak.
- mert, másfél kilométer az Andrássyn, már tömegben nem akkor élmény, még akkor sem, ha bevág eléd egy troli az Izabellánál… viszont ilyenkor mekkora élmény lehetett volna a rakpart, mert látod a kivilágított várat, vagy várost a túl parton, a kivilágított hidakat… na ez nem volt benne a programban, viszont megkerültük a töksötét ligetet.
- mert az volt az érzésem, hogy azért van a programban futás, meg kerékpár, mert futni, meg bringázni divatos… értelme viszont nem sok volt.
Így utólag azt mondom, hogy nem kellett volna, sem a futás, sem a bringa. Semmi olyan, ami táv igényes…
Kellett a zumba, a salsa, meg minden közös ugrálós, táncolós izé, ami élmény… ami buli.
Az volt az érzésem, hogy ezzel a tíz sportággal túl nagyot haraptak a szervezők, ami még fényes nappal sem ment volna… így éjnek évadján meg pláne.
És mielőtt valaki még azt mondaná, hogy örüljek, meg meg ingyé’ volt, és ahhoz képest…
Halkan jegyzem meg, hogy örülök, de amit részben az adómból fizetnek, az nincs ingyé’. És ha valamit jól, vagy csak jobban lehet csinálni ugyanannyiért, akkor mindenkinek jobb a szájíze, ha jobban csinálják. Ezt meg lehet jobban.
És remélem fogják is…