Van az úgy, hogy az ember a rajtban dönti el, hogy milyen távot választ. Nézi az időnek a járását és úgy dönt, hogy kevesebb is elég lesz. Normális. De az, hogy a rajtban dönti el, hogy tulajdonképpen a hosszabb is belefér az idejébe, az nekem elég beteg döntésnek tűnik…. Főleg, ha a két táv közötti a különbség huszonöt kilométer. Még akkor is, ha én most pont így csináltam.
Korán megyek, nem futós túrának szánom, már a tavalyi tapasztalatok alapján…
Kis kitérő, a „gyorslábúaknak”, bár nekik tökéletesen elég Málió tavalyi beszámolója, de azért van némi kiegészíteni való. Először is a túra első felének (25/A) ellenőrző pontjai 8 km/h-ra nyitnak (közelében sem voltam ennek a tempónak), a második fele (25/B) 6 km/h-ra. Korrekt, aki a rövidebb távon futni akar, induljon a Camponától.
Az itiner a teljes távon huszonhárom szakaszra van felosztva, így a szöveges rész könnyen átlátható, és a sűrű ellenőrző pontoknak köszönhetően minimális a komoly eltévedés esélye. Talán egy helyen van alig öt kilométer két pont között. [ennek nem értettem az előnyét régebben, azóta tévedtem már el néhányszor].
…és az idén a szervezők, megadták a túra track-jét is, elvégre mégis csak a XXI. században járunk… Azt hiszem a jövőben az értékelésnél ez plusz pont lesz.
A tavalyi konklúzióm az volt, hogy jó ez a túra, csak a sok szalagozott rész miatt inkább rutinosabb túrázóknak való. Ezt fenntartom.
Szóval akkor a túra.
Az idén az első felét a túrának táblázatból kényelmesen pont ugyanannyi idő alatt tudtam le, mint tavaly, csak éppen most mentem tovább. nem mennék végig a szakaszokon, inkább csak a sarkalatos pontokkal foglalkozom.
Tavaly a 6. szakasz volt az egyik nagy eltévedés az Egér úton átkeléssel. Idén, a szalagozással nem volt gond. amit a szél lefújt, azt meg igyekeztem igazgatni, de láttam néhány túratársat, akik bizony ezt a letérőt az idén is benézték. Ennyit számít, hogy tavaly itt már bolyongtam.
A következő, hetedik szakasz azért említésre méltó, mert a piros körséta Budaörs felől a Frank-hegyi turistaházhoz, alapvetően a Budai-hegység egyik legpocsékabb turista útjainak egyike, de ráadásul itt még nem volt érkezése senkinek a novemberi jégkár pusztítását rendezni…. egyszóval rosszabb volt, mint a túra összes ösvénye , vadcsapása együttvéve.
Eddig mentem egyedül, itt túratársat kaptam, akivel egymást segítve, beszélgetve, néha kocogva tudtuk le a maradék harmincnyolc kilométert.
Különös konstrukciót adtunk elő… én ugye botoztam, és a Kalenji zsáknak nincs mellzsebe, hogy oda tegyem az itinert… tehát, harmadik kéz hiányában az itiner a púpban, míg újdonat túratársamnak az olvasószemüveggel akadt gondja, így a továbbiakban nála volt kéznél az itiner, ha olvasni kellett én olvastam.
Közben Csillebércen bekapcsolódtak a rövidtáv (10 kilométer) túrázói, így aránylag sokan haladtunk Adyliget felé. Jók ezek a rövid távok, kedvcsinálónak, erőfelmérőnek, vagy ha az embernek éppen nincs sok ideje… mert…
Adyligeten szörpöt hörpöltem frissítésként, kellett a folyadék és a cukor egyaránt, és indultunk tovább az „ismeretlen” szakaszon.
Nyitottam kapásból egy útbenézéssel. Miközben éppen azt mesélem, hogy valamelyik túrán mennyien elhibázták, hogy tovább mentek a Remete-hegynek, holott az út… letértünk a kékről, holott nekünk most éppen hogy a Remete-hegyre kellett volna felmásznunk. Szerencsére egy túratárs ránk szólt.
A Remete-hegyere a szurdok felöli oldalon útálok felmenni, na jó ott lejönni még jobban, így időnként megfogadom, hogy oda többet nem. Ez ott mindig az eszembe is jut.
Ráadásul ebben a szakaszban van az itiner egyetlen elírása a táblázatban piros(!) kőrséta szerepel a kék helyett! De a szöveges leírás, az jó.
A következő meglepetés (nekem) Budaligeten volt, ahol ugye a sárga keresztet követve az ember nagyon figyel, hogy hol kell a susnyásba letérnie jobbra, a szennyvíztelep mellett… Csak szólok, hogy van új szennyvíztelep, viszont ennek következtében nincs susnyás. És igen! Annyira nagy volt a meglepetés, hogy elzakóztam. Egy plusz pont a sárgának…
Meg itt volt az, hogy a Határkő utcán forduljunk balra… gondoltam lefényképezem az utcatáblát… a zutókornak.
Hét kilométerre a céltól, azt hiszem kezdtem fáradni. Jó, nem hiszem. Tudom. Úgy látszik még inkább a negyvenes a nekem való táv. Vagy csak az frusztrált, hogy látom Békásmegyer házait, mondhatni karnyújtásnyira, mi meg kerülgetjük, mint macska a forró kását, ahelyett, hogy lemennénk, oszt kész.
Le. …nem pedig fel, de a szervezők, valahonnan csak összekukáztak még egy dombot a vége előtt, hogy felfelé kelljen menni. Hogy aztán végre le…
És búcsúpofonnak ott volt még, hogy a fáradt túrázó,a táblázat utolsó sorára koncentrál, így nem a célt és a veres Péter Gimnáziumot, hanem a Hév állomást céloztuk be… hogy biztosan meglegyen az ötven kilométer.
8:13:04 után tényleg a célban.
Az úton elfogyott másfél liter víz, négy deci szörp, egy müzli, és egy keksz… (ételből több kell ez nagyon minimál lett)
Értékeljünk: Itiner: Megbízható, leszámítva a piros kőrsétát, és a Határkő utcát, így 4 pontos. Különben az egyik legjobb lenne, amihez szerencsém volt! Útvonal: a helyi népek szalagszaggató mániája mellett is ez, az elmúlt évvel a hátam mögött már(!) 5 pont. Frissítés: nekem ez pont jó volt, 5 pont. Az ottfelejtési faktor nem játszik (de nem is akarom kipróbálni) az is 5 pont. Ígértem plusz pontot a trackért (ha nem én nem is használom)
Összesen: 20 pont a huszonegyből, azzal a megjegyzéssel, hogy tavaly 18 lett volna…
…és most úgy gondolom, hogy jövőre sem hagynám ki…
Mert tényleg van benne valami, ami kihívás, ami szerethetővé teszi.
Ez a poszt lehetett volna kettő is, érzem.
Van, amit kihagytam, de talán úgy sok lett volna. Azt majd jövőre.
cipő: Asics Gel Fuji-Trabucco G-TX; túrabot: Quechua Arpenaz 200, zsák: Quechua Diosaz raid 10
