Vannak túrák, amelyeken kényszeresen elrontom az útvonalat. Részben azért mert futok, de a valódi ok az, hogy ránézek a térképre és azt hiszem, hogy rutinból…. Pedig nem.
Számomra az ideális, mondhatni terepfutó túra távja, több mint tíz kilométer, de maximum egy félmaraton. A szint nem különösebben technikás és valahol ötszáz és ezer méter között van… Ilyen túrákon, megcélzom a kényelmes óránkénti hét, nyolc kilométeres tempót, és… elrontom a z útvonalat.
Igen, valahogy így szokott történni.
A budai hegyek között megbízható futós túrákat kínál a Sarokkő, így nem volt vitás, hogy bár a Pilisben összeszedtem egy jelentősebb vízhólyagot, azért futva vágok neki a Nyárutó 15 (MTSZ: 35,5 pont; rendező: Sarokkő Egyesület) túrának.
Azt azért nem árt tudni, hogy ők térképben és az itiner táblázatos részében talán a legnagyobbat fejlődték az utóbbi időben, de ez nem azt jelenti (elsősorban a saját figyelmemet hívom fel erre), hogy az ismert terepen rutinból lehet közlekedni… Illetve lehet, csak nem érdemes.
Ezen a tök egyszerűen követhető útvonalú túrán kétszer tértem le az útról, és egy ellenőrzőpontot benéztem… Ez azért eredmény. Mindezt azért mert a rajtban megállapítottam, hogy fölösleges az itinerrel foglalkozni, menni fog rutinból.
Tehát az úgy kezdődött, hogy kapásból a nekiindultam a Nagy-Hárs-hegynek, majd, hogy ne kelljen szégyenszemre a rajt előtt újra elfutni a tanösvényen korrigálva, később némi árkon-bokron levágással visszatértem a zöld körséta jelzésre… Akkor még azt hittem ennyivel megúszom.
Kényelmesen kocogva elértem a Battai utcát, csak az utolsó öt lépést sétáltam meg a Csalán utcai lépcsősort… szóval, a nyitó bakit leszámítva, terv szerint.
Számít a rutin, egy éve még az Apáthy és az Árpád-kilátó között néhányszor letévedtem a jelzésről, mint ahogy most sok kezdő túrázót zavart meg az Árpád kilátó jelzés kavalkádja. A keddi edzésektől eltérően, most a Hármashatárhegyi út mellett csak gyalogoltam a kéken, így azét kényelmesebb, és újfent elhatároztam, hogy veszek valami kisméretű tintapárnát, főleg hogy előbb utóbb kéktúrázni kéne. Nosztalgikus hangulat, fent a hegyen. Lent, valahol a párában, éppen futnak a vaslányok...
Onnan meg (de rég is volt már…) le a kék körsétán. át a sárgára sávra. Határnyereg, majd Hűvösvölgy…
Élveztem a kocogást. Olyannyira, hogy a harmadik, kódleolvasós ellenőrzőpontot észre sem vettem. Baki kettő… Ez mondjuk rendszeres nálam, csak most nem kanyarodtam el rossz irányban, mint a Kakukk-hegy éjjelin. Igazából arra gyűjtöttem az erőt, hogy átvágjak a Nagy-Hárs-hegyen… holott a túra útvonala kikerülte a hegyet. Ezt akkor vettem észre, amikor párszáz méter után hirtelen egyedül maradtam. (Három a magyar igazság, mondatja velem a bakiszámoló.) Itiner elő… vissza. Ekkor jöttem rá, hogy a harmadik ellenőrzőpont, meg még visszább. Gondoltam inkább megkérek valakit, hogy árulja el…
Megkérdeztem. Megmondták. Felírtam.
És bekocogtam a Szépjuhásznéhoz a rajtolás után 2:06:22-cel mintegy ötszáz méternyi pluszt a távba építve…
Legközelebb jobban figyelek.
Értékeljünk: Itiner: Maga a térkép és a táblázat is elég lenne, ha valaki figyel. 5 pont. Útvonal: igen, tévesztettem, megérdemeltem… Ez akkor 5 pont. Frissítés: 15 kilométerre én nem igénylem, de volt az első ep-n… 5 pont. Az ottfelejtési faktor nem játszik, szintén 5 pont.
Pontnyitás futóbarát (szerintem) bár nem tudom, hogy pontosan mikor nyitott az első ep (a többi automatikus, azaz önpecsételős, meg kódos), de megadom a plusz pontot, mert 8 km/h-ra szoktak nyitni, illetve track volt a honlapon, ez ha jól számolom 20+2 pont.
cipő: Asics Gel Fuji-Trabucco G-TX (még bírja, de érződik rajta a 1200+ kilométer); túrabot: Quechua Arpenaz 200; zsák: Quechua Diosaz raid 10 (most víztartály nélkül)