Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Vértes Terep (fél)Maraton

2018. április 07. 09:09 - PSE hírek

A VTM azaz az ICEBUG® - Vértes Terep Maraton, a hazai terepfutó körökben a legendás versenyek egyike. Ha jól emlékszem, akkor ez a legenda a 2013-as sárdagasztás során született meg.

pse_blog.jpgAmúgy normális terepviszonyok mellett (ok. ok. a terepfutásnál a sár a normális, sokan azzal vádolják a verseny rendezőjét, Csanyát, hogy ezért képes akár fel is locsolni az erdőt, de minimum esőtáncot jár a versenyei előtt), amúgy ez egy jól futható verseny, Szári (ez így de hülyén hangzik, kezdem újra inkább) aminek a versenyközpontja a Fejér megyei Szár községben található.

De inkább olvassátok Timi beszámolóját, aki kisebb sérülés után vágott neki a versenynek:

icebug_2.jpgTerepfutó körökben az egyik legnépszerűbb verseny a VTM, szinte már kiváltság, ha az ember részt vehet. A nevezés megnyitásától számított alig néhány órán belül az összes távon elkelt minden hely. Idén az a „megtiszteltetés” ért, hogy én is ott lehettem, méghozzá a félmaratonon.

Nem nagyon volt időm gondolkodni, mérlegelni, szinttérképet nézegetni, azonnal lecsaptam egy félmaratoni helyre. Gondoltam, március végére azért már leszek olyan formában, hogy komolyabb megerőltetés nélkül végigmegyek egy húszas távon, de még az emelkedőkön való gyaloglás azért belefér. Felkészülés gyanánt azért megvolt a Winter Trail Sprint Tökölön, a Tajga Trail Budakeszin, egy 25-ös és több rövid a Budai-hegyekben, Gánt, a Pilis Trail, és vártam a VTM-et.

Aztán március 12-én reggel – hiába volt minden szempontból elsőbbségem, nem hallgattam futás közben zenét, reflektív öltözet volt rajtam – egy autós elütött. Elmondása szerint szimplán nem vett észre… Szerencsére semmi komoly, karcolásokkal, zúzódásokkal megúsztam. (Gondoltam.)

Pár nap pihi után – hosszú hétvége, mehettem futni. Gond nélkül ment 15-én egy FM két részletben, szombaton is egy tízes, vasárnap pedig egy városi tízes és terepen is ugyanennyi. A verseny hetében viszont már egyáltalán nem mentem futni, semmi koncepció, pusztán időhiány és lustaság.

9.15 körül értem Szárra, épp amikor az ultra és a maratoni táv áthaladt a kocsim előtt az úton. Parkolóhely keresés, versenyközpontban rajtszám átvétel, öltözés, csomagleadás, miegymás, még így is kényelmesen belefértem a 10 órai rajtig az időbe.

Sokat variáltam az öltözet miatt, végül úgy döntöttem, marad a futódzseki, kesztyű, sapka kombó, kötelező felszerelés a táskában, mehetünk. Az első emelkedő után megállapítottam, hogy túlöltöztem, de 500 m után nem akartam még megállni, így csak a kesztyűtől szabadultam meg. További 1,5 km, enyhe emelkedő, semmi bajom nem volt, amikor lazult a népsűrűség, még előzni is lehetett.

icebug_1.jpg

Aztán jött a 3. km…

Még be sem értünk az erőbe, erős fájdalom a jobb lábamban - lábszár elülső része plusz a lábfejem – FÁJ! Azonnal átváltottam totyogásba, kicsit korán, mert azon a szakaszon még elég enyhén emelkedett a terep. Abban sem voltam biztos, tudom-e így tartani a szintidőt, mivel nem ismertem sem az út hátralévő részét, sem azt, hogy meddig bírom. Többen kérdezték, kell-e segítség, ajánlottak magnéziumot, de sajnos tudtam, ez nem egy hirtelen jött görcs. Igyekeztem tempósan sétálni és közben amennyire lehet, pihentetni a lábam.

icebug_3.jpgFelértem a hegytetőre, jött egy tempósabb lefelé szakasz, megreszkíroztam a futást. Elég szerencsétlenül terheltem a lábam, mert a térdem is hamarosan fájni kezdett. Szerencsére nem volt már több komoly emelkedő, a sík és az enyhén lejtős szakaszok váltogatták egymást.

A talaj viszont – félig sérülten – kihívás volt. Bizonyos szakaszokon még hó volt, máshol meg sár, minden elképzelhető állagban. Fagyott, kissé meglazult, vizes, cuppanós, cipőmarasztalós, sár, sár és még több sár.

Amikor elértem az első ellenőrző pontot, úgy döntöttem, megyek tovább, az időm nem is olyan rossz, a lábszáram sem fájt a 12. km óta, a térdemre meg majd igyekszem vigyázni. Aztán elértem a második frissítő pontot is – itt jegyzem meg, hogy köszönet a crew-nak, volt mindenféle földi jó, amit egy terepfutó kívánhat -, tankoltam egy kis isoval, meg néhány szem gumicukorral, már minden mindegy alapon haladtam tovább. Pár embert sikerült megelőznöm azok közül, akik a 3. km-en elmentek mellettem.

18 km-nél még nem volt meg a 2 és fél óra, így fokoztam a „tempót”, hátha végzek 2 óra 45-ön belül. Garmin 373 pozitív szintet mért, az időm pedig a félmaratoni távon 2:43:59 lett, ami a női mezőnyben a 114-ből a 95. helyhez volt elég.

A Velencei-tó kerülést inkább kihagytam, Vivicittáig pihi!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr9713815752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása