Ott hagytam abba, hogy naptárilag három, edzésileg bő két hét van hátra a következő versenyig, ami a Nike néven közismert Budapest Nemzetközi Félmaraton lesz. Szám szerint a 27., de részemről a második.
Mondhatnám azt is, hogy visszavágóig. Mert a tavalyi 2:16:01-es eredményért igenis vissza kell vágnom. Ha semmi nem jön közbe…
Közbejött Jászberény, ahol beugróztam egy váltóba… katarzisos élmény volt.
De hétfőn még úgy volt, hogy a héten készülök szorgalmasan a Nike-ra, a szokásos rövidhetes módon, azaz egy tizenhatos (lehetőleg öt percen belüli tempóval), egy résztáv (lehetőleg négy percen belüli tempóval) és egy hosszabb futás. Olyan szépen hangzik, de hát ember tervez…
Szóval kedden neki is vágtam (nem, nem vágtattam, csak vágtam) a tizenhatnak. Olyan 32 fokban. Közben azon gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy kilencedikére „csak” 25 fokot ígér a meteo.[Most éppen 26-ot. Ha így fojtatja 30 lesz belőle…] Hétkilométernél részidő ellenőrzés 34 perc. Nem rossz. - mondok magamnak, és próbálom tartani. Azt nem mondom, hogy simán, de azért megy. A következő hét is 34 perc, aztán az emelkedő kissé visszafog. Lényeg, hogy nagyobb megerőltetés nélkül megvan az öt percen belüli tempó. Ha erre hat perceseket futok rá a Nike végén, még az is óra ötvenen belül lesz. Nem egy százperces félmaraton, de ahhoz maximum húsz fok kéne. Szerintem. De arra ráérek novemberben.
Csütörtökön jönne a résztáv, de sajnos a feltételes mód nem véletlen. Kocogok a pályáig… nagyon nyögvenyelős. Basszus. Azért egy kört megpróbálok négyes tempóval. Nem megy. Pulzusom az égben, a fejem fáj, dől rólam a víz. Úgy döntöttem ezt most nem erőltetem.
Pályáról le és indulok a patakhoz. Az ötpercesek még mennek. Egy rövid ideig… a fejfájás marad. Hét és félnél holtpont, vagy inkább nagyhalál. Azért küzdök még egy kicsinyt. Az a kicsiny úgy egy kilométer… aztán feladom. Hazaséta. Mire hazaérek, valami esőszerű kezd csöpögni. Lassan jobban érzem magam. Menjek vissza a pályára, vagy ne menjek? Nem megyek. Utálom az egészet!
Szombatig.
Szombaton már futásra készen rápillantok a gépre. Ott az üzenet, hogy valakinek be kéne vállalni egy negyedmaratont vasárnap Jászberényben. Két napja még hevesen tiltakoztam volna az ötlet ellen, de valahogy kedvem támadt. Vagy csak indokot kerestem, hogy a hétvégi hosszút szétszedhessem két napra. Addig pöcsöltem az egyeztetéssel, míg 35 fokban indultam neki. A tizennégy kilométernek. Senki ne kérdezze, hogy miért pont annyinak. Ahhoz volt kedvem. Mondjuk úgy tíz kilométer után a dögségben ahhoz sem, de akkor már úgy voltam vele, hogy fejezzem be, amit elkezdtem. Másnapra maradt majd tizenegy…
Persze mindennek ára van. A Nike-ig betervezett edzések száma eggyel csökkent, így valószínűleg a résztáv lesz az áldozat, helyette szintén tizenhatot futottam, de ez már a következő hét beszámolója.
