Most van az, hogy az élet felülírja a posztot, mert ugye én még ott tartanék, hogy a HavaZoon ugyan szar volt az itiner, de annyira korántsem, hogy bő öt kilométert pakoljak a tizenháromra, de legalább így előre megnézetem, hogy milyen az út a Fekete-fejhez… szóval ez a poszt most késik.

Helyette jön az a még régebb óta halogatott írás, hogy igyekszem a futás során magammal cipelt felesleges terhet minimalizálni, főleg, ha door to door futok, mert akkor:

Nem viszem a telefont, mer minek, és különben is csak csörögni fog, amikor nem kéne…

Nem viszek frissítést, mert (főleg hidegben) kell a tökömnek tizenhárom, meg huszonhét kilométeren.

Nem viszek szőlőcukrot, mert tudom, hogy nem kell.

Nem viszek kabátot, hacsak nincs orkán szerű szél, mert csak alá izzadnék, arra nincs szükségem, vagy cipelni kell azt meg nincs hol, a derekamra kötve zavar, hátizsákot meg door to door futásra az vigyen, akinek hat anyja van.

Nem viszek mp3 lejátszót, mert ne a zene határozza meg a ritmust, és különben is ha forgalomban és nem egy 400-as futópályán fut az ember nem árt tisztában lenni a környezettel…

Egyszóval tényleg igyekszem minimalizálni a felesleges terhet mindig és mindenhol. és pont erre biztattam volna mindenkit, amikor jött a kút…. a kék csoda, aminek nyári napokon úgy tudunk örülni.

Az történt, hogy tegnap, kissé párás, kissé ködös időben, adtam elő a szokásos vakrepülést a hosszabbik útvonalon, azaz a Gubacsin ki a szigetről és az M0-on vissza. Nincs ezzel a vakrepüléssel semmi baj szokva vagyok hozzá, kb ugyanazt látom mint szemüveg nélkül… semmit, csak itt néha a pára eltűnik.

Az egész útvonalban a két földutas résztől tartottam, máshol mi bajom lehet. Ugye, hogy semmi.

Nem megerőltető ötös tempóban futottam. Csepel letudva. Át a Gubacsin, jön a kényelmes rész, azaz a Molnár-szigetig négy kilométernyi beton, még pár másodpercnyit gyorsítani is lehet… Azt tudni kell, hogy a Vízisport utcán nem futok a járdán. Egyszerűen nem lehet, keskeny, mindenféle helyi érdekeltségű dzsungelek lógnak ki a sporttelepek kerítésein, ergo oda az ember akkor megy, ha valami jármű jön. Most jött. Nem is egy. És mivel tél van, és kihalt a környék gyorsan jöttek, és a fekvőrendőrt úgy kerülték ki, hogy felhajtottak a járdára… Szóval shazbat volt a helyzet. Nem szerettem. Aztán meg egy autó félig a járdán. mögötte éppen visszafordul két tranzit, de bénáznak ezerrel. Én fel a járdára, fél szemem a tranzitokon, meg a kikerülendő autón, és fekszem a földön.

És qrvára nem értem, hogy mi történt. Ja, hogy a járdába betonozott kútnak mentem neki… mondjuk ilyet már csináltam gyerekként villanyoszloppal is. A combom mintha fájna, de nem tűnik vészesnek. A tenyerem, amivel az esést tompítottam nem vérzik… na menjünk tovább. Tehát min a vaddisznó, aki a vadász kilőtt, csak még nem tudja felpattantam és „futottam” tovább.

Úgy két-háromszáz méternyi bicegés alatt sikerült végiggondolnom, hogy én most nem vagyok normális. A futás nem megy, mert fáj. Ha előre megyek tovább nincs mese, le kell gyűrnöm, több mint 13 kilométert, ha visszamegyek két kilométeren belül ott a busz, ami hazavisz. Óra leállít.

Visszafordultam. Egy évvel ezelőtt mentem volna tovább…

Mire haza értem, menni alig tudtam, és rázott a hideg, mert, és itt kapcsolódunk vissza a poszt elejéhez dood to door futáshoz nem viszek magammal semmit. pedig, ha nem ilyen szerencsésen szenvedek balesetet kellhetett volna a telefon, inkább cipeljem feleslegesen, most a visszasétán kellett volna legalább egy széldzseki… mert a franc essen bele, még hazai terepen is érhet baleset.

Közkívánatra nem teszek képet közzé a sérülésről… nem menő. Szerencsém van, szerencsém volt. Először is abban, hogy a Budapesten az utakat építők nem tudnak tisztességes munkát kiadni a kezükből, nem tudnak együtt és összehangoltan működni. Nem érdekli őket, hogy milyen oszlop vagy akármi kerül az útjukba, azt körbeöntik betonnal, így került a kút is a keskeny járda közepére. De… ha rendesen dolgoznak és a Vízművek emberei az útépítés idejére leszerelik a kutat, megemelik a csonkot és kész járdára visszaépítik, akkor ez most nem a combomat találja telibe…

...akkor kellett volna a telefon.

Akkor kellett volna igazán.