Tavaly, amikor először vágtam neki, akkor még nyolc órát terveztem, és alig csúsztam ki a hét órából. Majd két hónappal később, igaz, már fülledt melegben alig tudtam végigmenni nyolc órán belül… Ezzel az előzménnyel indultam neki az idén. Meg azzal a tervvel, hogy hét órán belül beérek.
Tudom, hogy egy terepfutónak nem egy nagy durranás a majd ötven kilométer és az ezerötszáz szintemelkedés, de én egyrészt nem vagyok terepfutó, másrészt maholnap már az ötvenpluszosok [és ugye ez most nem kilométerben értendő…] táborát erősítem. Na jó, az még inkább holnap, mint ma… van bő egy évem.
Szóval az idén úgy indultam el a Szépjuhásznéhoz, hogy a Budai 50 (MTSZ: 106,5 pont; rendező: Zöldsport Egyesület) meglesz hét órán belül. Ha semmi nem jön közbe.
Kivételesen volt a frissítésre is tervem, mert a Pilis 50-en bebizonyítottam, hogy túl tudom magam inni.
Tehát az volt a terv, hogy kb 20 kilométernél két só kapszula, és két deci víz, Telkiben veszek kólát és azt elkortyolom a tanaiig, valamikor a Vörös-pocsolyás-háton még két deci víz, a Petneházynál egy kókuszosizé no meg víz…
Szerintem nem volt rossz terv, bár ez max húsz fokos melegre íródott és erre a hétvégére az időjárásfelelős kicsit túllőtt a célon, és véletlenül nyárra állította a termosztátot.
De ezt még induláskor nem tudtam. Mindenesetre óvatosan indultam neki a Nagy-Hárs-hegynek, nem futva, botozva. Így nem is döglöttem ki az első ellenőrző pont előtt, ami már bíztató. Innen kocogás tovább a sárgán, szépen kényelmesen, hogy a Határ-nyereg után megint csak a bot segítsen fel a magasba. Ugyan az előző évi részidőket elfelejtettem felírni, pedig akartam, de azt éreztem, hogy a Virágos nyeregnél jól állok. Mellesmeg itt kezdtem az aktuális Mérföldkövek projektet. Ezen a túrán a nyolc kilométer volt a bűvös szám.
Tovább a sárgán. Mint gyakorló tériszonyos, kissé lassan haladtam a Kötők-padja (ami az itiner térképén költővé érett, de megértem én, mert jóanyám egy-egy pulóvere is, anno, költemény számba ment) környékén.
Aztán jött az Alsó-Jegenye-völgyi terülj-terülj asztalkám. Igaz ennek én annyira nem örültem, mert tizenháromnál, még se inni, se enni nem szoktam, de ennél nagyobb baj ne érjen.
Át a völgyön nem mertem leállni a Paprikás-patakot fotózni, mert akkor bizton kicsúsztam volna az időből.
…és kezdett meleg lenni.
A Kerek-hegynél kicsit megzavart, amikor lejöttünk a sárgáról egy pár száz méteres jelzetlen szakaszra, de utána visszaálltam a korábbi tempóra. Eddig jó.
A Zsíros-hegyi ellenőrzőpontnál Csipi húzott el mellettem, de nem kapott el a versenyláz, mert a Nagy-Szénás tíz óra táj tréfás módon meleg tud lenni. Na jó, nem is annyira téfás…
Mint ahogy az emlékfal felől felhangzó sramli is sokkolt néhány másodpercre.
Mint kiderült minden évben koszorúzással emlékeznek meg az egykori turistaház 1926. május tizenhatodikai megnyitásáról. Van itt a blogon egy kép a fénykorból.
Azért a tetőn csak fotóztam egyet.
Szóval a meglepetéstől csúszott a frissítés a Kutya-hegyi ellenőrzőpontra. Mondjuk a folyadékbevitelnek pont ideje volt. Innen egy kényelmes kocogás jött Telkiig. Tulajdonképpen annak köszönhetően, hogy nagyon nem kellett az utat figyelnem, így négy óra alatt értem be Telkibe. Ez cca negyedóra fór, amiről tudtam, hogy nagyon növelni nem fogom a déli melegben.
Telkiből kifele azért nagyon örültem a zergefejeknek, mert a zöld keresztet mintha teljesen leváltotta volna a zöld mária jelzés, vagy csak én vagyok vaksi, de ott mintha zavar lenne az erőtérben. A sárga kereszttől viszont már jó, ha az ember nem fut túl a kanyaron a zöld háromszög előtt, de az ugyan max százméternyi pluszt ad a túrához. Irány a Tarnai-pihenő, ahol mindig érdemes fotózni… hol le, hol fel.
Annak azért örültem, hogy most nem kell felkapaszkodni a Csergezán kilátóig, hanem mehetek jobbra a piros háromszögön. Most már a kanyarokat sem rontom el… Próbáltam energiatakarékosan futni, mert a trabucom, nem csak túlhordott és szakadt, de vaj puhaságúnak éreztem a talpát, nem tartotta rendesen a lábam… és lett egy kék körmöm. Szóval próbáltam a minimalizálni a várható károkat, és rápihenni a két hátralevő kaptatóra.
A Vörös-pocsolyás-háton becsatlakozott a harmincas táv, ismét egyre több emberrel találkoztam.
Aztán a Petneházynál energiapótlás. Kellett. Valahogy az idén sem voltam túl lelkes attól, hogy felkússzak a Fekete-fejhez. Viszont a lefelé üdítően gördülékenyen ment. Tényleg nem hülyeség ez a porcerősítő.
Ha van valami, amit jobban utáltam a Fekete-fejnél, az a feljutás a Hárshegyi kőrútra. Azt se testem, se lelkem… de aztán egyszer csak beértem a célba, és az óra azt mutatta, hogy 6:47:20…
Tulajdonképpen ez már igazán lehetett volna 6:45-ön belül… na, majd jövőre.
Értékeljünk: Itiner: Még mindig 5 pontos. Útvonal: Jól követhető, a zergefejek sok helyen felújítva, ha még a szalagozott részen is lennének a Kutya-hegy után… ismét jár az 5 pont. Frissítés: nekem ez pont jó volt, de megértem azok csalódását, akik a zsíros kenyeret a végére várták. De azért 5 pont. Az ottfelejtési faktor is 5 pont.
Pontozható plusz: A csomagmegőrzés van. Futóbarát egyértelműen, hiszen 8 percnél gyorsabb tempóra nyitnak a pontok. Track is van.
Összesen: 20+3 pont.
ami a földet tapodta: Asics Gel Fuji-Trabuco4 GTX (erősen túlhordott állapotban);
ami támasztékul szolgált: Quechua Arpenaz 200;
a csomag: Quechua MT 20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220.
