Szeretek lelkesedni. Azt hiszem, hogy a blog rendszeres olvasói, most ráncolják a homlokukat, hiszen általában a negatívumokat, a szerintem javítani valókat emelem ki, de attól én még szeretek lelkesedni. Csak nehezen hevülök. Meg aztán, nyugodtan vallja be mindenki magának, hogy a negatív kritika valahogy olvasmányosabb…
Bevallom a fentiek is közrejátszottak abban, hogy melyik túrát választottam, ha már az idén, a biztosan lelkesítő Magas-Bakonyt kihagytam. És ez pont jó volt arra, hogy meglepődjek.
A BTSSZ-szel való kapcsolatom, hááát hogy is mondjam… ambivalens. Hiszen személy szerint senkivel sincs semmi bajom, de magát a csapatot dinoszaurusznak tartottam, akik a teljesítménytúra rendezésben (ma már nyugodtan mondhatunk ilyet) valahol a múltszázadban leragadtak.
Hát most kiderült a BTSSZ csak Csipkerózsika álmát aludta, és most felébredt. Legalábbis a Pilisi trapp 40 TT (MTSZ: 100,6 88,3 pont; rendező: Budapesti Természetbarát Sportszövetség) ezt mutatta, és miért ne hinnénk el, hogy a többi túrájuk is ebben a szellemben fog megújulni.
A túra útvonalából kikerült egy két felesleges jelzésváltás, kapott egy szép áttekinthető itinert, és minden pont 6 km/h-nál gyorsabban nyit. Tulajdonképpen minden probléma megszűnt, amit megfogalmaztam valaha velük szemben. Persze ilyenkor jó lenne azt hinni, hogy nekem is közöm volt a változásokhoz, de belátom, ennek az esélye a béka alfelével konvergál.
Na, szóval… Vasárnap reggel Pomázról elbuszoztam Pilisszentkeresztig, közben készítettem fel magam arra, hogy mit össze fogok szentségelni… neveztem, elindultam. Elbas… baltáztam.
Persze lehetne mást okolni, hiszen az itinerben az áll, hogy forduljak Dél-Keletnek, pedig a balra érthetőbb lett volna, de ez nem igaz.
Senki ne higgye azt, hogy, aki reggel fél kilenckor a háta mögött a nappal indul "Dél-Keletnek", annak nem okoz hasonló nehézséget a jobb és a bal értelmezése… csak annyival gyorsabb, hogy a kezét emelgeti. Mint például én.
Tehát tettem egy kis kitérőt Dobogókő felé, majd a helyes irányba fordulva irány a Dera-völgy és Csobánka. Talán egy hónapja jártam utoljára itt… még mindig azt tartom, hogy a Dera egy csoda, csak így alig vízzel nem az igazi a mesevilág.
Csobánka előtt nekem nem okozott problémát az éles kanyar a Szent-kút felé, de amint hallottam sokakat megtréfált. Tovább már a zöldön az engem csak porszívó szűrőre emlékeztető Boldog Özséb kilátóhoz, a Pilis tetőre.Ez a kép még útközben készült:
Ott összefutottam Petivel (ő már visszafelé jött), amikor ismét utolértem gyaloglásra váltottam a kocogást és együtt mentünk a Fekete-hegyre, a Sasfészek turistaházhoz. Ismét bizonyítva a tételt, hogy két beszélgető ember könnyebben téveszt utat, mint a magányos túrázó.
Itt elköszöntem és ismét kocogásra váltottam, hogy két helyi talajerózió támogató cross motorosnak köszönhetően egy helyütt letérjek a zöld kereszt jelzésről, és újabb párszáz méterrel bővítsem a távot. Beszélgetve értem, azaz értünk be Pilisszentlélekre, ahol a kuponos megoldásnak köszönhetően nem blicceltem el a frissítést, ami nagy hiba lett volna Dobogókő felé…
Ez még Pilisszentlélek, a Pálos kolostor romja:
Be kell vallanom, hogy ezt a szakaszt, bár már nem ismeretlen, erősen nem szeretem, mert a zöld kereszt jelzés néhol erősen opcionálisan jelenik meg… Főleg a Hoffmann vadászház szép, új parkolója tud akadályt jelenteni… Viszont a Hoffmann kútnál, meg még mindig érdemes fotózni, mondjuk nekem most, csak rossz képet sikerült ott csinálni.
Szakó-nyereg. A piros sávra váltást még ki is táblázta az Ilona-pihenő pontőre. Gondoltam innen sima az út vissza Szentkeresztre. De ugye, peches ember, ne menjen a jégre…
Az ellenőrző pont után, egy darázzsal karamboloztam, méghozzá oly szerencsétlen módon, hogy a feje beszorult a cipőm nyelve és a lában közé… (Most őszintén, mit képzelt a hülyéje? Hogy ez olyan, mint amikor Bessenyei a híd alatt repked?) … persze, hogy bokán szúrt. Lábzsibbadás, bicegés… az utóbbi miatt az achillesem is meghúztam…
Viszont így, a lassulásnak köszönhetően, összefutottam egy általános iskolai osztálytársammal (pár perc pihenő), és mire Dobogókőre értem, csak kicsit fájt, viszont be volt dagadva… de tudtam kocogni.
A Pilisszentkereszti Szent-kútig… előtte a kék kereszten van egy kevésbé barátságos lejtő, amin bottal egész jó tempóban tudok futni. ...és még élvezem is. Hát megint nekilendültem, és a végén megint csak egy darázzsal ütköztem.
Gondolom az arányokat tekintve olyan lehettem neki, mint nekem egy sóderos kamaz, csak velem ellentétben ő vissza tud szúrni.
Jobb comb.
Az volt a szerencsém, hogy a támasztó lábam próbálta ledöfni, és a megfeszített izom, azért ellenállt, így a belepumpált méreg egy része némi vérrel keverve elhagyta a szúrás helyét, de bevallom kicsordult a könnyem. Ráadásul, ha nem bottal futok, akkor elszállok, mint a győzelmi zászló…
Az utolsó másfél kilométert megszenvedtem. Dagadt, égett, fájt...
7:08:06 után a célban voltam. Így utólag: nem is olyan rossz. Főleg, hogy nem is volt szándékomban végigrohanni a távot.
Némi zsíros kenyér, és még egy üdítőre váltott kupon… No meg megvártam Pétert és éltem a lehetőséggel, hogy elhoz kocsival, mert a két csípéssel semmi kedvem nem volt tömegközlekedni. Ez úton is köszönöm, életmentő volt.
Itiner: Táblázat, áttekinthető térkép, kevés szöveg: 5 pont. Útvonal: Jót tett neki az egyszerűsítés, 5 pont. Frissítés: Tökéletesen megfelelő. 5 pont. Az ottfelejtési faktor: 3 pont.
Pontozható plusz: Csomagmegőrzés volt. Futóbarát (lett). Track, no az még nem volt, de állítólag jövőre már az is lesz. Összesen: 18+2 pont.
A lényeg, hogy BTSSZ igen kellemes meglepetést okozott, és csak szurkolni tudok, hogy ezt az irányt tartsák. Mert jó!
ami a földet tapodta: Salomon Speedcross 4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Diosaz raid 10 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220.
