Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Mindenki lehet nyertes

2009. május 17. 20:16 - regulat

Lehuppant mellém a padra, és azt mondta, hogy mindenki nem nyerhet. Utána azt is, hogy tavaly maratonnal próbálkozott, de azt még fél távig sem bírta. Ezért jött az idén félmaratonra. Sikerült neki. Legyőzte a legfontosabb ellenfelet. Saját magát.

wink_logo2.jpgVI. Wink Maraton 2009. Siófok.

Az időjárásfelelős megkegyelmezett. Csak elfelejtett időben szólni, így sokan a várható rossz idő, meg a tavalyi nem túl jó tapasztalatok miatt otthon maradt. Vagy legalább is máshol töltötte a szombatját. Pedig bánhatják.

A tavalyi hibákból tanultak a rendezők. Görkorcsolyás szempontból mindenképpen. Persze egy kis tiki-taki becsúszott az útvonalba, de tud valaki kis hazánkba olyan települést mutatni, ahol hét kilométer jó minőségű aszfaltcsík áll rendelkezésre? Ugye hogy nem.

De mennyivel jobb volt az útvonal, mint tavaly. Fejlődik a siófoki maraton, azt meg kell hagyni. Lassan beiktathatnak őszre is egyet.

Szóval a mellém huppanó azt mondta, hogy mindenki nem nyerhet.

wink_mozaik.jpgDehogynem.

Ő is nyert. Legyőzte önmagát. Nem is kellett hozzá olyan sok. Mindössze elég volt annyit vállalnia, amit teljesíteni tud. Illetve annál egy picivel többet, mint amit már teljesített.

Mindössze.

Azért ez nem olyan kis dolog. Felmérni a teljesítőképességünket és végig csinálni. Választhatta volna az öt kilométert is. Elvégre annyit biztosan le tud futni. Mégis magasabbra tette a lécet. És megcsinálta.

Jövőre választhat, vagy az idővel száll harcba, vagy a hosszabb távval.

Hiszen az is nyer, aki a maga elé kitűzött időnél jobb eredménnyel ér célba. Persze, csak akkor, ha nem becsüli alá a saját képességeit.

Ha a saját teljesítőképességét veszi alapul. Ha nem azt nézi, hogy a másiknak milyen helyzeti előnye van.

Lehetne hasonlítgatni, még a futóknál is, nemhogy nálunk a görkorcsolyázóknál. Hiszen hány tized másodpercet jelenthet egy jobb korcsolya, egy nagyobb kerékméret...

Mégis a legfontosabb önmagunk legyőzése, a kitűzött cél elérése. Nincsenek egyenlő pályák és egyenlő esélyek, csak hasonlóak.

De mindenki nyerhet, maximum nem lesz első.

Néhány versenyző. Mindegyikük nyertes, és néhányuk első is.

 

 

 

 

*tiki-taki: térkővel borított útszakasz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr195627745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása